|

|
| Dr Hegedüs Csaba |
Ősi sportág a világhálón
A birkózás, ez az emberiséggel egyidős sportág annak is köszönhette fennmaradását és örökös megújulását,
hogy mindig kereste, s meg is találta a helyét a világban, a különböző korokban. Természetes tehát, hogy most, az informatikai
forradalom idején megjelenik az internet csodálatos világhálóján is. A Magyar Birkózó Szövetség ugyanúgy, mint
az élet milliónyi más tevékenységének a képviselői, igyekszik itt is hírt adni a maga életéről, eredményeiről,
kirakatba tenni a sportág legdicsőbb fejezeteit. Hiszen a nyilvánosság önmagában is hatalmas erő, de különösen az
a világhálón, amely az internetező ember átlagon felüli kiváncsiságát, érdeklődését, tudásszomját birtokolja.
De hogy a mi szövetségünk is helyet talált magának a neten, azt nem eredménynek
tartom, hanem következménynek. A birkózás konkrét alkotó folyamatában hagyományosan azok érik el a legjobb eredményeket, vagyis
azokból lesznek a nagy bajnokok, akik a legnyitottabbak a világra, akiknek a gondolkodását leginkább áthatja a kor szelleme.
Amikor az elmúlt évben elindult az új korszakot jelentő munka a Csanádi Árpádról elnevezett iskolában, és megkezdődött
az ország legtehetségesebb fiataljainak bentlakásos, új szemléletű felkészítése, szövetségünk nemcsak állóképességben
és fogásokban kívánta megcélozni a legmagasabb színvonalat, hanem – fő feladatként – abban is, hogy a birkózó
diákok nyelvet tanuljanak, s minél jobban elmélyedjenek a számítógépes ismeretekben és kultúrában. Mert csakis e többletek
birtokában lehetnek annyira nyitottak és felvértezettek, hogy a szőnyegen az olimpiai aranyéremre is esélyük legyen.
Kérem honlapunk minden látogatóját, hogy a tények és adatok mellett ezt
a szellemiséget is vegye birtokába, mert csak annak révén kap teljes képet arról a csodáról, amit birkózásnak nevezünk.
2002. augusztus 1.
Dr. Hegedűs
Csaba
a Magyar
Birkózó Szövetség elnöke
|