Címlap, aktuális hírekVB 2009Korábbi hírek 9.Változások kötöttfogásban 2009 májusElnöki köszöntöSzakmaElnökségMegyei szövetségekMagyar Birkózó Bíróbizottság2009 évi versenynaptár -kiírások, eredmények2008 évi versenynaptár - kiírások, eredmények2007 évi versenynaptár - archivumSzabályzatok, ürlapok, letöltésekAnti doppingNemzetközi sikereinkUtánpótlásBirkózó szakosztályok címjegyzékeEdzés lehetöségekBAJNOKAINK -kötöttfogásBAJNOKAINK-SzabadfogásBAJNOKAINK Nöi birkózásCSAPATBAJNOKAINKRangsor a 2009 évi eddigi eredmények alapján!Szakosztályok rangsora a 2008 évi eredmények alapjánSzakosztályaink rangsora a 2007 évi teljesítmények alapjánSzakosztályok 2006 évi rangsoraPartnerekKapcsolatok
VB 2009

polyakgratulal400.jpg
Polyák gratulál


Bajnok a levegöben

Reptéri köszöntő a világbajnoknak


Hétfőn késő este érkezett haza a magyar kötöttfogású válogatott a herningi világbajnokságról. Sporttársak, barátok kisebb serege zarándokolt el Ferihegyre, hogy köszöntsék mindenekelőtt az aranyérmes Kiss Balázst.

Az ünneplő gyülekezetben felfedezhettük az évszázad birkózóját, az olimpiai bajnok Polyák Imrét. Nagy erőkkel vonult fel a BVSC-Dega-Tát, Balázs klubja, az élén Tóth István igazgatóval, de ott volt a mester, Kiss Ferenc, és eljött gratulálni egy régi klubtárs, az olimpiai ezüstérmes Bárdosi Sándor is. Bacsa Ferenc „tanár úr" a Mr. Tus birkózó-sportiskola több tanulójával érkezett, mondván, hadd legyen az ünnepélyes fogadtatás élménye többlet motiváció, jövőkép a gyerekeknek.
A várakozás közben sok szó esett arról, hogy a sajtó túlhangsúlyozza az utolsó vébéarany óta eltelt tizennyolc esztendőt. Mert annak alapján úgy tűnhet, mintha majdnem két évtizede eredménytelen lenne a sportág, pedig az utolsó vébésiker óta három olimpiai és tucatnyi Eb-aranyat szerzett.
Kiss Balázs mókával lépett ki az ajtón: kapucnit húzott a fejére, mint a profi bokszoló, amikor bevonul a terembe a meccse előtt, és mögötte magasba tartották a világbajnoki övét. Felharsant az ütemes „Szép volt, Balu!" Háromszor dobták a magasba a társak, majd jött a gratulációk hosszú sora.
A világbajnoknak persze részletesen el kellett mesélnie, mi és hogyan történt a szőnyegen, és külön is a döntő utolsó, drámai másodperceit.

kissbalazs25.jpg
foto: Reuters

felvb2009.jpg
A VB FILA honlapjához kattints a logora!




Világbajnokság - 2009
 

Percről percre, avagy Szekeres István online-tudósítása
 




KISS BALÁZS VILÁGBAJNOK !



Hetedik versenynap, vasárnap

2009-09-27




Törökország a kötöttfogású éremtáblázat élén

21:12

Két régi menő, az egyaránt olimpiai és világbajnok azeri Manszurov (66 kg) és a kubai López (120 kg) mellett a török Cebi (74 kg) nyerte a világbajnokság záró napjának döntőit. Selcuk Cebiről, mint új győztesről illik elmondani, hogy 27 éves, és hogy kétszeres ifjúsági világbajnokként nyert junior Eb-t 2002-ben, majd az idén bronzérmes lett a felnőtt Európa-bajnokságon.

66 kg (40 induló)
Döntő: Manszurov – Chadaja 1:0, 1:0
Világbajnok: Farid Manszurov (Azerbajdzsán)
2. Manucsar Chadaja (Grúzia)
3. Ambako Vacsadze (Oroszország)
3. Pedro Isaac Mulen (Kuba)
5. LŐRINCZ TAMÁS (MAGYARORSZÁG)
5. Szaszun Gambarjan (Örményország)

74 kg (36)
Döntő: Cebi – Madsen 1:0, 6:0
Világbajnok: Selcuk Cebi (Törökország)
2. Mark Madsen (Dánia)
3. Aljakszandr Kikinyov (Fehéroroszország)
3. Farsad Alizadeh (Irán)
5. Konstantin Schneider (Németország)
5. Rafik Huszejnov (Azerbajdzsán)
… 19. Bácsi Péter

120 kg (30)
Döntő: López – Byers tus, 2:0, 4:1-nél
Világbajnok: Mijain López (Kuba)
2. Dremiel Byers (Egyesült Államok)
3. Jalmar Sjöberg (Svédország)
3. Riza Kayaalp (Törökország)
5. Nico Schmidt (Németország)
5. Joszeb Csugosvli (Fehéroroszország)
… 8. Deák Bárdos Mihály

Az éremtáblázat összehasonlító adatai:
          - az utolsó, a 2007. évi világbajnokságon a kötöttfogásban 16 ország nyert érmet, abból hat aranyat is
          - most „csak” 15 az érmes országok száma, viszont ugyanúgy hat szerzett aranyat
          - a női birkózás herningi mérlege 16 éremszerző/5 „aranyos” ország, a szabadfogásé pedig 14 érmes/4 aranyérmes ország

Külön érdekesség, hogy ezúttal egyik aranyérmes ország sem tudott ráadásként ezüstöt is elkönyvelni. A hét arany 6, a hét ezüst pedig 7 országba jutott. Ezt nevezik kiegyensúlyozott erőviszonyoknak!...

A kötöttfogás éremtáblázata

TUR   2   0   1
IRI   1   0   3
AZE   1   0   2
CUB   1   0   2
RUS   1   0   2
HUN   1   0   0
DEN   0   1   1
SWE   0   1   1
ARM   0   1   0
FRA   0   1   0
GEO   0   1   0
USA   0   1   0
UZB   0   1   0
BLR   0   0   1
KAZ   0   0   1


Lőrincz Tamás ötödik lett

19:57

A 66 kg első bronzmérkőzését az orosz Ambako Vacsadze nyerte 2:0, 2:0-ra Lőrincz Tamás ellen, így a Mr. Tus-sportiskola ceglédi eminense az ötödik helyen végzett.

A pekingi egy ezüsthöz és egy ötödik helyhez képest Herningben született egy magyar arany is, bár az ezüstből meg bronz lett.
A sport ősi aranyszabálya szerint a győzelmet nem kell megmagyarázni.
Én sem teszem.
Ezen a különleges világbajnokságon, amikor a küzdelmek délután egykor kezdődtek, és este fél nyolckor már a helyosztókat vívták, csak az tudott „odaérni”, aki hibátlanul és tökéletesen felkészült.
Ha az arany ellenére maradt hiányérzet bárkiben, annak tudnia kell, hogy éremesélyes versenyzőink egész sorának a felkészülése nem volt „hibátlan”. De nem azért, mintha a sportoló lustább, a szakvezető pedig engedékenyebb lett volna…
Hanem mert ezernyi hátrány sújtotta a csapatot.
Nézzük a tényeket! A szakágvezetők jelentése a vébécsapat kijelölésekor…
„Wöller Gergely nehezen lendült bele, hiszen a tavalyi térdoperációja után gyakorlatilag januárban kezdett komoly munkába, amit akkor könyöksérülés hátráltatott. Az EB után könyökműtéten esett át.” Hatos Gábor – rövidítve a lényeget – az olimpia idején Pekingben volt, de kórházban, és szőnyegre sem léphetett álmai versenyén; a felépülése hónapokat vett igénybe. „Három hadra fogható versenyzőnk maradt, ebből is Godó Kitti a fogyatékosok világjátékára készül dzsúdóban, így két versenyzővel és a juniorokkal kezdtük meg a munkát.” „Szabó Emese dereka még Bakuban begyulladt, ezért pihentettem.” Sastin Marianna – és ez megint csak egyszerűsített változat – kénytelen volt kihagyni az Európa-bajnokságot. Kötöttfogás: Módos Péter nagyjából egy évet hagyott ki; Lőrincz Tamás már a 2008-as évet is úgy birkózta végig, hogy többet volt sérült, mint nem, késő ősszel aztán leszakadt a bicepsze, amit műtét követett, majd a magyar bajnokság előtt újabb kellemetlen sebesülés érte; Bácsi Péternek muszáj volt megoperálni a könyökét, az országos bajnokságon el sem indulhatott…
Nem sorolom tovább.
Ezek nem kifogások, hanem tények, amelyet egy világbajnoki arany birtokában a magyarázkodás látszata nélkül lehet leltározni.
Az alapvető gond az egész magyar sporté: súlyos alulfinanszírozottság, a hazai mezőny minőségi létszámának drámai csökkenése.
A magyar birkózás ezen a világbajnokságon (is) diadalmasan jött ki a szorult helyzetéből. Köszönet érte versenyzőnek, szakembernek, egyesületnek, válogatott keretnek, szövetségnek… Ha a siker mentén – végre – összefogás tudna újabb hitet és erőt pumpálni a sportágba, még messzebbre jutnánk.
A partvonalon kívülről kígyót-békát bekiabálóknak most csak annyi az üzenet:
NÉZZETEK A TÁBLÁRA!

A magyar szereplők mai mérkőzései
1. forduló
66 kg: Lőrincz Tamás – Alekszandar Makszimovics (szerb) 0:2, 1:0, 4:0
74 kg: Bácsi Péter – Kanatbek Begalijev (kirgiz) 2:0, 1:0
120 kg: Deák Bárdos Mihály – Rocco Daniele Ficara (olasz) 3:0, 1:0
Nyolcaddöntő
66 kg: Manucsar Chadaja (grúz) – Lőrincz Tamás 1:0, 4:0
74 kg: Farsad Alizadeh (iráni) – Bácsi Péter 1:0, 2:0
120 kg: Dremiel Byers (amerikai) – Deák Bárdos Mihály 2:0, 1:0
Vigaszág, 1. forduló
66 kg: Lőrincz Tamás – Tomás Sobecky (cseh) tus, 4:0, 3:0-nál
120 kg: Deák Bárdos Mihály – Lukasz Banak (lengyel) 1:0, 2:0
Vigaszág, 2. forduló
66 kg: Lőrincz Tamás – Juha Hiltunen (finn) 7:0, 1:0
120 kg: Jalmar Sjöberg (svéd) – Deák Bárdos Mihály 1:0, 1:0
Bronzmérkőzés
66 kg: Ambako Vacsadze (orosz) – Lőrincz Tamás 2:0, 2:0


Lőrincz bronzmérkőzést vív

18:38

Egyetlen orosz szereplője sem lesz a ma esti három kötöttfogású döntőnek. Ha szűk órája némiképp még bizonytalanul vetettem is fel, hogy a fogásnemben átrendeződés kezdődött, most már többről van szó, mint holmi gyanú. A 66 kg elődöntőjében a grúz Chadaja 2:0, 3:0-ra megverte az utolsó orosz reménységet, Ambako Vacsadzét.
Nézzük tehát a friss tényeket!

A döntők párosítása
66 kg: Manucsar Chadaja (grúz) – Farid Manszurov (azeri)
74 kg: Selcuk Cebi (török) – Mark Madsen (dán)
120 kg: Dremiel Byers (amerikai) – Mijain López (kubai)

Hogy Chadaja aranyért küzdhet, az egyben azt is jelenti, hogy Lőrincz Tamás a vigaszágra került. Mi több, már menetel is. A versenyzői nagyságát bizonyítja, hogy az új eséllyel élt is. Az első állomáson 4:0, 3:0-nál tusolta a cseh Tomás Sobeckyt, a másodikon pedig 7:0, 1:0-ra verte a finn Juha Hiltunent, aki pedig az olimpiai bajnok francia Steeve Guénot-t győzte le. A bronzmérkőzést az orosz Vacsadze ellen vívja, aki az idén megnyerte az Európa-bajnokságot.
Deák Bárdos is a vigaszágra került. Előbb 1:0, 2:0-ra megverte a lengyel Lukasz Banakot. Aztán jött a svéd Jalmar Sjöberg, aki az Eb-n még tussal verte meg. Most azonban Bill ismét nagyot küzdött, amit a 0:1, 0:1 is bizonyít. Várhatóan a tízedik hely környékén zárja ezt a világbajnokságot, ami azonban világosan jelzi: nem lehet leírni!


Kikapott Bácsi Péter is

17:37

A 74 kg nyolcaddöntőjében az iráni Farsad Alizadeh 1:0, 2:0-ra legyőzte Bácsi Pétert, így a harmadik Európa-bajnokunk is csak a vigaszágban bízhat. Bácsi egyelőre jogosan, hiszen Alizadeh a folytatásban 2:0, 3:1-gyel lépett túl az olimpiai bronzérmes francia Chrtistophe Guénot elleni rangadón. Az elődöntőben valószínűleg a hazai klasszis Madsen lesz az ellenfele.
A másik ágon meglepetés született. Az ismét nagy lendülettel előretörő német birkózás képviselője, Konstantin Schneider a negyeddöntőben 2:0, 1:0-ra megverte az orosz Jevgenyij Popovot, és a török Selcuk Cebi ellen küzd majd a döntőbe jutásért.
Egy másik német, Nico Schmidt is elődöntőbe jutott a 120 kg-ban, igaz – a sors szeszélye folytán –, habkönnyű ágról, de ott van… És az ellenfele az amerikai Byers, Deák Bárdos legyőzője lesz, aki megverte az Eb-ezüstérmes svéd Sjöberget. Ez a papírforma szerint a vigaszágat jelenti a magyar Európa-bajnoknak.
A nehézsúly másik ágán ugyancsak csodadolgok történtek. A török Riza Kayaalp (az idei junior Európa- és világbajnok) előbb az orosz Alekszandr Anuncsint, majd az ex-orosz, ma már örmény színekben pompázó Eb-aranyérmes Patrikejevet verte meg, és már az elődöntőben van.
Érdemes felfigyelni arra, hogy az orosz birkózók a vébén eddig történtekhez képest elég sokat botlanak a kötöttfogásban. A jelenség nem új, és a kérdés is régi: átrendeződés kezdődött a klasszikus fogásnemben?


Bácsi-siker és két vereség

16:37

A 74 kg-ban Bácsi Péter 2:0, 1:0-ra megnyerte a rangadó-nyitómeccsét a kirgiz Kanatbek Begalijev, a 66 kg olimpiai és vb-ezüstérmese ellen. Magabiztosan birkózott, mondhatni simán hozta a mérkőzést. Következik az idei Ázsia-bajnok, az iráni Farsad Alizadeh, aki 1:0, 2:0-ra verte meg a lett Aleksandrs Visnakovsot.
A 66 kg-ban a grúz Chadaja 1:0, 4:0-ra bizonyult jobbnak Lőrincz Tamásnál. Hogy aztán magával viszi-e a magyar Európa-bajnokot a vigaszágra, az nagy kérdés… A grúz útjából az olimpiai bajnok francia Guénot-t – nem kis meglepetésre – eltakarította a majdhogynem névtelen finn Juha Petteri Hiltunen; 0:2, 2:0, 1:0-ra verte a franciát. Hiltunenből nyilván sokat kivett a bravúr, ami kedvező lehet Chadajára nézve, ám ha a grúz nyer is, az elődöntőben még az orosz Vacsadzét is le kell küzdenie.
A várakozásnak megfelelően kapott ki (2:0, 1:0-ra) Deák Bárdos Mihály a 120 kg-ban az amerikai világbajnok Byerstől.


Az biztos, hogy Chadaja következik…

15:50

Aki a világbajnokság honlapját olvassa ezekben az órákban, tanúsíthatja, hogy nem lehet követni az eseményeket. Csak vadászni a sors kifürkészhetetlen akaratából a világhálón megjelenő eredményekre.
Azt legalább már megtudtuk, hogy a 66 kg-ban Lőrincz Tamás következő ellenfele a grúz Chadaja lesz, aki 1:0, 1:0-lal jutott túl a cseh Sobecky ellenében. Miután most – sajnos – van időnk holmi kitérőkre is, szeretném rögzíteni, hogy a grúz nevét úgy írtam le, ahogyan eredetiben kiejtik (a Magyar Tudományos Akadémia irányadó szabályának megfelelően). Tehát nem „csadaja”, nem „hadaja”, ahogyan az más nyelvekből adódna, hanem c-h-adaja…
Miután a magyar sportsajtó egy része nem hajlandó tudomást venni arról, hogy a birkózó-világversenyeken nincs erősorrend szerinti kiemelés, az kerül a selejtezőbe, akit a sorsolás vak szerencséje oda hajít, most hadd hozzak egy napi példát. A 66 kg selejtezője összehozta az iráni Afsin Bjabangardot az ukrán Eb-ezüstérmes Szuren Gevorkjannal, és két menetben megverte. Az ukránról csak némi rosszindulattal lehet leírni, hogy „már a selejtezőben kikapott”. Ez ugyanis csak részben igaz, mert nem „már” ott kapott ki, hanem az első mérkőzését vesztette el egy – amúgy sokra hivatott – iráni ellen.
Amit viszont magyarázni sem kell… A 74 kg-ban a japán Cukasza Curumaki, az Ázsia-bajnokság kétszeres bronzérmese 0:3, 3:0, 1:0-ra megverte a grúz olimpiai és világbajnok Manucsar Kvirkveliját. Hogy a grúz leszálló ágban van, azt láttam már Bakuban, a Golden Grand Prix nyári döntőjében, amikor a bronzmérkőzésen Kun Renátó náspángolta el rendesen a világhíres grúzt.


Újabb dugó a neten

15:12

Azt már tudjuk, hogy Lőrincz Tamás a 66 kg-ban megnyerte első mérkőzését. A sorsolás ismeretében azt írtam az ellenfélről, a szerb Makszimovicsról: „kétszeres junior Európa-bajnok és nagyon kellemetlen ellenfél”. Az óvatos fogalmazás igazolódott, hiszen a szerb fiatal afféle hályogkovács módjára ment neki a magyar Európa-bajnoknak, és mivel jó iskolából érkezett, 2:0-ra tudta hozni az első menetet. Aztán diadalmaskodott a nagyobb tudás és rutin: Lőrincz 1:0, 4:0-lal fordított, és a harmadik két perc 4:0-ja már lélektani hatással is bírt.
Csakhogy sok mást még mindig nem tudunk, pedig a verseny immár jó két órája folyik. Azt már igen, hogy a Lőrincz után szőnyegre lépő francia olimpiai bajnok, Steeve Guénot 1:0, 1:0-ra legyűrte a török Abdullah Coskant, aki ez idáig a Mediterrán Játékok bronzérmével büszkélkedhet. De azt még nem, hogy ki lesz a magyar Európa-bajnok következő ellenfele. Pedig a grúz Chadaja és a cseh Sobecky még Lőrinczék előtt küzdött meg egymással. Legalábbis elvileg, mert miután a három súlycsoport küzdelmei négy szőnyegen folynak, ebben sem lehetünk biztosak.
De az is tény, hogy a 74 kg-ból még egyetlen eredmény sem került fel a világhálóra. Nyilvánvalóan megismétlődik a tegnapi dugó, vagy a herningi szerver adta fel átmeneti időre.


Deák Bárdos hozta a kötelezőt

14:16

A kötöttfogás, egyben a világbajnokság záró napján a magyarok közül elsőként Deák Bárdos Mihály lépett szőnyegre. Európa-bajnokunk hozta a kötelezőt, azaz simán, 3:0, 1:0-ra nyert az olasz Ficara ellen. Az azt megelőző találkozón az amerikai világbajnok, Dremiel Byers verte némiképp szerényebb különbséggel, 1:0, 2:0-ra a lengyel Banakot. Most tehát jöhet a Byers – "Bill"-összecsapás.


Hétfőn este érkezik a csapat

13:32

A magyar birkózóválogatott hétfőn este 22.30-kor, az amszterdami járattal érkezik a Ferihegy 2 A terminálra.


Balázs most vált példaképpé”

Budapesti beszélgetés Kiss Ferenccel, az új világbajnok egyik mesterével

13:32

A kétszeres Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes Kiss Ferencet úgy tartja számon az emlékezet, hogy a 100 kg klasszikus alakja volt. Pedig 1965-ben a 97 kg-ban nyerte az első országos bajnokságát. Az csak egy kilóval több, mint a mostani második legmagasabb kategória súlyhatára. De nemcsak a kilók közelsége volt az ok, amiért a Ganz-Mávag egykori nagy bajnokát és legalább akkora mesterét Kiss Balázs világbajnoki győzelme okán megkerestük. Gratuláltunk neki is, hiszen fontos szereplő volt a 25. magyar világbajnoki cím szerzőjének pályafutásában. Ezt a véleményt nem álszerény módon, hanem határozottan utasította el.
● Sokan foglalkoztunk Balázzsal is – mondta.  – Mert a győzelmében benne van Tóth Pista, Ubránkovics Csaba és többek munkája éppúgy, mint – hát, rendben… – az enyém. Az első számú mestere azonban Takács Feri. Ha létezne „világbajnoki járadék”, az egyértelműen őt illetné meg.
- Számítottál arra, hogy megnyeri a vébét?
● Bíztam benne. Igazában persze abban hittem, hogy egyszer nyerni fog valami nagyot. Nekem például nagy csalódás volt, hogy nem jutott el Pekingbe.
- De ugye, nem a válogatókban csalódtál?
● A helyzet, sajnos, egyértelmű volt. De akkor is azt mondtam magamban: a sportolónak mindenképpen meghálálja a sors azt, amit megtesz önmagáért. Előbb vagy utóbb meghálálja. Balu egyszerűen bődületes mennyiségű és intenzitású munkát végzett, törvényszerű a sikere. Még akkor is, ha a méretei nem ebbe a súlycsoportba szánták… Én nyolc centivel vagyok magasabb nála, ráadásul „lapát” tenyereim vannak az övéhez képest, de még én is a „nyivázda” voltam, ahogyan Kaszás Sándor, aki a sportág legkiválóbb krónikásai közé tartozott, jellemzett volna. Szerintem Balázs ezzel együtt és éppen most, ezzel a fantasztikus győzelemmel vált példaképpé, még inkább követendő mintává az összes ifjú birkózó – és egyáltalán: sportoló – számára.
- Az idén mintha visszatalált volna a „kenyérkereső” fogásához, a válldobáshoz, aminek te voltál a mestere. Gondolom, annak a tökéletesítésén sokat dolgoztál vele…
● És Takács Feri is, aki ráadásul szintén százkilós volt, és szintén a váll volt a specialitása. De én nem kívánkozom a Balázs sikerét megalapozók között az ezüstéremre sem. Az aranyat is megosztanám Takács Feri és Balázs szülei között. Mindketten BVSC-sportolók voltak, és a szívükből jött, hogy a gyerek csakis ugyanannak a klubnak a tagja lehet. És Balázs valóban ott nőtt fel. Bizonyos felső döntéshozók egyszerűen képtelenek megérteni, hogy az egyesület az egész magyar sport fundamentuma. Remélem, Balázs sikere erre is sokakat ráébreszt. És akkor már nem hiába lett világbajnok…



Hatodik versenynap, szombat

2009-09-26


Megvan a huszonötödik aranyérmünk

21:14

Kiss Balázs 0:2, 1:0, 2:0-ra megnyerte a 96 kg döntőjét a svéd Jimmy Lidberg ellen. Ez a magyar birkózás huszonötödik világbajnoki címe. Tizennyolc éve vártunk rá.
A helyszíni beszámolók szerint a döntőt vívó felek a tőlük megszokott módon, elsősorban a térdelő helyzetre alapozva nyúzták egymást minden menet első másfél percében. A szabályok értelmében először Lidbergnek kellett parterbe mennie. Balázs pörgetéssel próbálkozott, de a svéd kijött a fogásból, és ellenfele mögé került. 1. menet: Lidberg – Kiss 2:0. A másodikban a magyar térdelt. Lidberg pörgetni, majd emelni próbált, de Kiss rátapadt a szőnyegre. 2. menet: Kiss – Lidberg 1:0. A legutolsó fél perc azzal kezdődött, hogy Lidberg – mivel több akciópontja volt – választhatott, és úgy döntött, hogy térdelőbe megy. Célszerűnek tűnt, mert ha megint kivédekezi a helyzetet, ő a világbajnok. Csakhogy Kiss Balázs – fogásváltások után – balra elindított, remek pörgetéssel megszerezte a győzelmet. 3. menet: Kiss – Lidberg 2:0.

60 kg (36 induló)
Döntő: Albijev – Aripov 1:0, 3:0
Világbajnok: Iszlam-Beka Albijev (Oroszország)
2. Dilsod Aripov (Üzbegisztán)
3. Nurbakit Tyengiszbajev (Kazhsztán)
3. Vitalij Rahimov (Azerbajdzsán)
5. Davor Stefanek (Szerbia)
5. Söner Sucu (Törökország)
… 25. Komáromi Ede

84 kg (33)
Döntő: Avluca – Noumonvi 1:0, 3:0
Világbajnok: Nazmi Avluca (Törökország)
2. Mélonin Noumonvi (Franciaország)
3. Habibollah Ahlagi (Irán)
3. Pablo Shorey Hernández (Kuba)
5. Badri Haszaja (Grúzia)
5. Salva Gadabadze (Azerbajdzsán)
… 17. Fodor Zoltán

96 kg (34)
Döntő: Kiss – Lidberg 0:2, 1:0, 2:0
Világbajnok: KISS BALÁZS (MAGYARORSZÁG)
2. Jimmy Lidberg (Svédország)
3. Amir Aliakbari (Irán)
3. Aszlanbek Hustov (Oroszország)
5. David Szaldadze (Üzbegisztán)
5. Szergij Jeroskin (Ukrajna)

A magyar szereplők mérkőzései
1. forduló
60 kg: Ruszlan Tyumenbajev (kirgiz) – Komáromi Ede 2:0, 1:0
84 kg: Fodor Zoltán – Vojtech Kukla (cseh) 1:0, 1:0
96 kg: Kiss Balázs - Oliver Hassli (német) 1:0, 2:4, 4:0
Nyolcaddöntő
84 kg: Nazmi Avluca (török) – Fodor Zoltán 1:0, 2:0
96 kg: Kiss Balázs – Heiki Nabi (észt) 1:0, 0:1, 1:0
Negyeddöntő
96 kg: Kiss Balázs – David Szaldadze (üzbég) 4:0, 2:0
Elődöntő
96 kg: Kiss Balázs – Amir Aliakbari (iráni) 0:1, 5:0, 1:0
Vigaszág, 1. forduló
84 kg: Pablo Shorey Hernández – Fodor Zoltán 3:0, 2:0
Döntő
96 kg: Kiss Balázs – Jimmy Lidberg 0:2, 1:0, 2:0


Fodor a vigaszág első lépcsőjébe botlott

18:29

A török Nazmi Avluca bejutott a 84 kg döntőjébe, és a francia Mélonin Noumonvi ellen küzd az aranyért. A francia az elődöntőben két menetben búcsúztatta az iráni Ahlagit, aki menet közben nem kisebb ellenfelet győzött le, mint az orosz olimpiai bajnok Misint.
Avluca döntője Fodor Zoltánnak a vigaszágat jelentette, ahol három mérkőzésre volt a bronzéremtől. Csak már az első sem sikerült… A kubai Pablo Shorey 3:0, 2:0-ra megverte, aztán nyert a dél-koreai Cso ellen is, és birkózhat a bronzért az azeri Gadabadze ellen.
Ami pedig Jimmy Lidberget, Kiss Balázs döntőbeni ellenfelét illeti. Nem vb-specialista, hiszen a hat közé még soha nem jutott el (2006-ben hetedik volt), miközben az Európa-bajnokságokon nyert két ezüstöt (2005, 2007) és két bronzot (2006, 2009). 2007-ben az elődöntőben két menetben győzte le a később bronzérmes Kiss Balázst, a döntőben azonban kikapott a grúz Nozadzétól.


Balu a fináléban!

17:48

Elvesztett első menet (0:1) után a másodikban legázolta (5:0) az iráni Aliakbarit az elődöntőben Kiss Balázs, majd a harmadikban nagy hittel, fantasztikusan harcolva ő szerezte meg azt a pontot, amely a világbajnokság döntőjébe juttatta.
Az ellenfél a régi, nagy vetélytársa, a svéd Jimmy Lidberg lesz, aki az elődöntőben – a Kisséhez hasonló, átszellemült birkózással – 5:4, 0:3, 2:0-ra megverte az orosz olimpiai bajnok Aszlanbek Hustovot.


Kiss Balázs az elődöntőben

17:15

Remekül birkózott, és váratlanul nagy fölénnyel, 4:0, 2:0-ra megverte Kiss Balázs a negyeddöntőben az üzbég Szaldadzét. A döntőbe jutásért az iráni Amir Aliakbari lesz az ellenfele, aki a román Alexucot 2:0, 1:0-ra verte.
Az iráni 22 éves, a teheráni Sahria versenyzője. 2007-ben junior-világbajnokságot nyert. Az idén került a felnőttek utazó csapatába, és az Ázsia-bajnokságról hazavitte az aranyat. A döntőben a kazah Aszembekovot verte meg. Az elődöntőben jelentős magassági fölényben lesz a 192 centijével, szemben Kiss Balázs 178-ával. 


Kiss menetel, Fodor reménykedhet

17:01

A 96 kg-os Kiss Balázs három menetben, 1:0, 0:1, 1:0-ra legyőzte az észtek világbajnokát, Heiki Nabit, és bejutott a negyeddöntőbe. A következő ellenfél David Szaldadze lesz, aki ukránként volt kétszeres Eb-bronzérmes a 96 kg-ban, mígnem 2006-tól a 120 kg-ban és üzbégként folytatta, de csak egy bronzot sikerült szereznie az Ázsia-bajnokságon. Most a nyolcaddöntőben 0:2, 3:0, 1:0-ra verte a görög Theodorosz Tunuszidiszt, aki nem kis meglepetésre jutott el ide – az örmény Gegamjan legyőzésével.
Ha Balázs továbbjut, az elődöntőben az Alin Alexuc (román) – Amir Aliakbari (iráni) mérkőzés győztesével találkozik. A román birkózó az azeri Gyenyisz Misint győzte le 0:1, 1:0, 1:0-ra.
A 84 kg-ban a török Avluca visszavágott Fodor Zoltánnak: 1:0, 2:0-ra legyőzte olimpiai ezüstérmesünket. A következő körben – felszabadultan birkózva – a dél-koreai Cso Hjo-csalt 1:0, 5:0-as állásnál két vállra fektette. A döntőbe jutásért valószínűleg az azeri Salva Gadabadze ellen mérkőzik, aki torony magasan esélyese a dominikai José Paredes elleni negyeddöntőjének. Ha Avluca sikerrel jár, Fodor természetesen a vigaszágon folytathatja. Az nem lehet, hogy a hatodik "elődöntőnk" is elússzon!
Komáromi Ede viszont kiesett. Legyőzője, a kirgiz Tyumenbajev ugyanis 1:0, 1:0-ra kikapott a tavalyi olimpia ezüstérmesétől, az azeri Vitalij Rahimovtól.


Birkózás a technikával

16:18

A FILA honlapján ma reggel jelent meg az információ, miszerint mostanáig 23 808 550 látogatója volt a világbajnokság eredményközlő rendszerének, és ezzel megdőlt minden korábbi csúcs. A szabadfogás záró napján kis híján ötmillió látogatást regisztráltak, ami szintén rekord.
Ma valószínűleg megszületik a legújabb csúcs, hiszen csak minden hatodik-nyolcadik próbálkozással lehet elérni egyáltalán a verseny honlapját. Ilyen gonddal eddig csak elvétve találkoztunk az elmúlt napok során. Nem kizárt, persze, hogy a rendszer mögött álló kiszolgáló, a szerver nem tudta elviselni a nyomást, és meghibásodott, hiszen már egy órája nem tettek közzé egyetlen új eredményt sem.


Kiss is győzött, jöhetnek a rangadók

15:22

A 96 kg-ban Kiss Balázs „engedélyezett” egy menetet a német Oliver Hasslinak, de biztosan hozta az első meccsét, 1:0, 2:4, 4:0-ra. Az előző találkozón az észt világbajnok, Heiki Nabi is három menetet töltött el a szőnyegen, és nyert a japán Kitamura ellen.
Következik tehát a Nabi-Kiss rangadó. Miként a 84 kg-ban a Fodor-Avluca olimpiai visszavágó. A 33 éves török ugyanis 1:0, 2:0-re verte a kubai Pablo Shoreyt. Emlékeztetőül: az olimpia elődöntőjében Fodor 2:1, 1+:1-re legyőzte a neves vetélytársat.


Fodor nyert, Komáromi kikapott

14:51

A papírformának megfelelően kezdődött számunkra a kötöttfogás második napja. A 60 kg-ban az újonc Komáromi Ede az olimpiai bronzérmes, kirgiz Ruszlan Tyumenbajev ellen derekasan helyt állt. A rangos és rutinos ellenfél 2:0, 1:0-ra győzte le az egri versenyzőt. A 84 kg-ban viszont a magyar olimpiai ezüstérmes, Fodor Zoltán váltotta valóra az esélyét: 1:0, 1:0-ra verte a cseh Vojtech Kuklát.


Bácsi Péter rangadóval kezd

13:15

Az utolsó sorsolás is lezajlott a világbajnokságon. A vasárnap szőnyegre lépő három Európa-bajnokunk közül Lőrinczét nevezhetjük méltányosnak: fokozatosan erősebb ellenfelek jönnek egymás után. Bácsi a kirgiz Begalijevvel kezd, Deák Bárdosnak másodikra jön az amerikai Byers.

66 kg (40 induló). A világbajnokság legnépesebb súlycsoportjában Lőrincz Tamás a szerb Alekszandar Makszimovics ellen kezd, aki kétszeres junior Európa-bajnok és nagyon kellemetlen ellenfél. Következhet a Manucsar Chadaja (grúz) – Tomás Sobecky (cseh) mérkőzés győztese. A grúz bronzérmes volt az idei Eb-n, Sobecky 2006-ban szerzett helyezést a kontinensbajnokságon, ötödik lett. A következő körben a papírforma szerint a francia olimpiai bajnok, Lőrincz mumusa, Steeve Guénot lesz az ellenfél. S hogy még előbbre tekintsünk: a szomszéd nyolcasból az elődöntőbe várhatón az oroszok idei Európa-bajnoka, Ambako Vacsadze jut el. A másik ágra került az azeri olimpiai és világbajnok, Farid Manszurov.

74 kg (36). Az 66 kg olimpiai és vb-ezüstérmese, a kirgiz Kanatbek Begalijev lesz Bácsi Péter első ellenfele. Peking után váltott súlycsoportot, a 74 kg-ban még nincs jegyzett nemzetközi eredménye. Az utolsó tétmérkőzésén, az olimpiai döntőben a francia Guénot 3:0, 3:1-re verte meg. A következő ellenfél az Aleksandrs Visnakovs (lett) – Farsad Alizadeh (iráni) találkozó győztese lehet. Mindketten az idén érték el az eddigi legjobbjukat: Visnakovs ötödik volt az Eb-n, Alizadeh megnyerte az Ázsia-bajnokságot. A negyeddöntőre két kemény dió közül jön ki az ellenfél: vagy az örmény Arszen Dzsulfalakjan, akit Bácsi Pekingben 3:1, 4:5, 1+:1-re megvert (és aki azóta Eb-t nyert), vagy a francia Christophe Guénot, aki az olimpiai bronzmérkőzésen 3:1, 0:4, 4:2-re legyőzte a magyar Európa-bajnokot, nem nélkülözve annak „segítségét” sem. Az elődöntőbe jutásra a szomszédból a legesélyesebb az azeri Huszejnov, a 66 kg-ban két Eb-t és olimpiai bronzot nyert ukrán Vardanjan, illetve a dán Madsen, aki junior Európa-bajnokságot, majd felnőtt vb-érmeket nyert. A másik ágra tette a sors az olimpiai és világbajnok grúz Kvirkveliját, továbbá az orosz Popovot és a török Cebit.

120 kg (30). Deák Bárdos Mihály először az olasz Rocco Daniele Ficara ellen lép szőnyegre, aki kétszer volt bronzérmes a Mediterrán Játékokon, és ötödik helyezést szerzett a 2006. évi Eb-n. A másik párban a lengyel Lukasz Banaknak nincs esélye a 35 éves amerikai Dremiel Byers ellen. A 2002-es világbajnok a Golden Grand Prix nyári bakui döntőjében ismét legyőzte a magyar nehézsúlyút. A folytatásban pedig jöhet a svéd Jalmar Sjöberg, aki az idén úgy lett ezüstérmes az Európa-bajnokságon, hogy az első fordulóban 1:0, 3:0-nál tusolta Deák Bárdost, aki viszont a vigaszágon újjászületett, és meg sem állt a bronzig. Kemény ágra került a diósgyőri birkózó, de a másik sem kutya… Ott van ugyanis a kubai olimpiai és világbajnok Lopez, az orosz, majd örmény színekben összesen négy Eb-t, valamint olimpiai bronzot nyert Pakrikejev és a legjobb ázsiai, az iráni Hasemzadeh.


Ötödik versenynap, péntek

2009-09-25



Nigéria első világbajnoki érme

22:24

A legutóbbi női világbajnokságot tavaly, az olimpia után Tokióban rendezték meg. Az volt a kárpótlás, amiért a nők az ötkarikás versenyen csak négy súlycsoportban szerepelhetnek. Most hárman védték meg az elsőségüket, két japán, Josida (55 kg) és Nisimaki (63 kg), valamint a kanadai Martine Dugrenier, aki ma a fináléban két vállra fektette az orosz Bartnovszkaját. Mint már jeleztem, először jutott mongol női birkózó vb-döntőbe. A 72 kg-os Ocsirbat ugyan elvesztette a finálét, a kínai Qinnel szemben, a mongolok azonban – Odoncsimeg révén – még egy bronzot is begyűjtöttek. Ugyancsak a mai nap sporttörténelmi eseménye, hogy Nigéria megszerezte első birkózó-világbajnoki érmét: Ifeoma Iheanacso a nők 67 kg-os bronzmérkőzésén 3:1, 1:0-ra győzött az amerikai Gray ellen.

Női birkózás 67 kg (21 induló)
Döntő: Dugrenier – Bartnovszkaja tus az 1. menetben, 4:0-nál
Világbajnok: Martine Dugrenier (Kanada)
2. Julija Bartnovszkaja (Oroszország)
3. Ifeoma Iheanacso (Nigéria)
3. Badrah Odoncsimeg (Mongólia)
5. Adeline Gray (Egyesült Államok)
5. Josika Inoue (Japán)

72 kg (21)
Döntő: Qin – Ocsirbat 1:0, 1:0
Világbajnok: Qin Xiaoqing (Kína)
2. Burmaa Ocsirbat (Mongólia)
3. Maider Unda (Spanyolország)
3. Sztanka Zlateva (Bulgária)
5. Marina Gastl (Ausztria)
5. Szvetlana Szajenko (Ukrajna)

A tavalyi női vébén tizenhárom ország nyert érmet, közülük négy aranyat is. Most tágult az élmezőny: tizenhatra nőtt az éremszerző, és ötre az „aranyos” országok száma. Tokióban Azerbajdzsán egy bronzot szerzett, Herningben az éremtáblázat élére került.
AZE   2   1   0
JPN   2   0   1
CAN   1   0  2
CHN   1   0   0
SWE   1   0   0
RUS   0   3   0
MGL   0   1   1
PRK   0   1   1
POL   0   1   0
UKR   0   0   3
BLR   0   0   1
BUL   0   0   1
ESP   0   0   1
HUN   0   0   1
KAZ   0   0   1
NGR   0   0   1

Negyedszer lett világbajnok az iráni Reihanpur a kötöttfogás 55 kg-os mezőnyében. Öt mérkőzést vívott, és nemcsak menetet nem nyert ellene senki, hanem pontot sem csináltak rajta, miközben ő harminckettőt az ellenfelein! A Módos Pétert legyőző dán Nyblöm megszerezte a bronzérmet, miután 3:0, 0:1, 1:0-ra megverte a török Karakust.

Kötöttfogás 55 kg (36 induló)
Döntő: Reihanpur – Amojan 5:0, 1:0
Világbajnok: Hamid Szorjan Reihanpur (Irán)
2. Roman Amojan (Örményország)
3. Hakan Nyblöm (Dánia)
3. Rovsan Bajramov (Azerbajdzsán)
5. Erhan Karakus (Törökország)
5. Virgil Munteanu (Románia)
… 21. Módos Péter


Reihanpur mondott megálljt

19:22

Még az elődöntőben is élt a remény, hogy Módos dán legyőzője, Hakan Nyblöm a vigaszágra viszi a versenyzőnket. Ez a világbajnokság azonban nem éppen arról nevezetes, hogy nekünk kedvezően alakulnának a dolgok. Pedig a kis Nyblöm szépen haladt: 2:0, 1:0-ra megverte a dominikai Encarnaciont, majd még nála is jobban (1:0, 4:0) az ukrán Ragimovot.
Aztán elúszott az ötödik „magyar elődöntő” is Herningben. Igaz, ez most a papírforma volt, mert az irániak háromszoros világbajnoka, Hamid Szorjan Reihanpur valósággal szárnyalt. Végigrobogott a mezőnyön: a spanyol Martinez ellen 7:0, 3:0, az amerikai Mango ellen 1:0, 6:0, a török Karakus ellen 1:0, 1:0. Az elődöntő második menetében aztán ismét bemutatót tartott, mert a dán Nyblömöt 1:0, 6:0-ra verte.
Az 55 kg másik ágán viharosan peregtek az események. Az örmény Európa-bajnok, Roman Amojan a nyolcaddöntőben 2:0, 0:1, 2:0-ra legyőzte a kétszeres azeri Eb-győztes Rovsan Bajramovot, és egészen az elődöntőig menetelt. A másik irányból nagyon megindult a kisebbik Mankijev (az olimpiai bajnok öccse): akcióbemutatóval, 9:3, 6:0-ra verte bolgár Kosztadinovot. Az oroszt azonban megállította a japán Haszegava (0:4, 1:0, 3:0), őt pedig a román Munteanu (2:0, 1:0). Az elődöntőt viszont az örmény Amojan hozta 1:0, 2:0-ra a román ellenében.
A kötöttfogás 55 kg-os döntőjében tehát: Hamid Szorjan Reihanpur (iráni) – Roman Amojan (örmény).

A nők 67 kg-os versenyének nagy meglepetése a nigériai Ifeoma Iheanacso, 2008 Afrika-bajnoka volt. Csak az elődöntőben tudta őt megállítani Julija Bartnovszkaja, az idei Eb orosz bronzérmese. És igazán nem könnyen: 1+:1, 4:5, 3:0 volt az eredmény. A másik ágon a női birkózás kanadai nagyasszonya, Martine Dugrenier ismét kihozta magából a legjobbját, és az elődöntőben 1:0, 1:3, 1:0-ra megverte a szakágelső japánok új reménységét, a junior-világbajnok Josiko Inouét.
A női birkózás 67 kg-os döntőjében tehát: Julija Bartnovszkaja (orosz) - Martine Dugrenier (kanadai).

A 72 kg-ban két ázsiai hölgy dúlta fel a papírformát. Először jutott mongol női birkózó világbajnokság döntőjébe. A tavalyi vb-ötödik (a 2005-ös budapesti vébén nyolcadik) Burmaa Ocsirbat ellen nemcsak menetet nem nyertek az ellenfelek, hanem pontot sem csináltak, és az elődöntőből az osztrák Marina Gastl elleni 1:0, 1:0-lal lépett a fináléba. De zengett az ég az alsó ágon is. A kínai Qin Xiaoqing bronzérmes volt 2006. évi Ázsia-bajnokságon, és csak most került ismét az utazó csapatba. A negyeddöntőben azonban párját ritkító bravúrt hajtott végre: 0:1, 1:0, 1:0-ra megverte a bolgár Sztanka Zlatevát, aki 2006 óta sorozatban megnyerte az összes világ- és Európa-bajnokságot. Qin az elődöntőben aztán az ukrán Szvetlana Szajenkónál bizonyult jobbnak, ugyancsak 0:1, 1:0, 1:0-ra.
A női birkózás 72 kg-os döntőjében tehát: Burmaa Ocsirbat (mongol) – Qin Xiaoqing (kínai).




Módos kikapott

14:43

Módos Péternek nem sikerült túljutnia az első ellenfelén, a világbajnokság városának szemefényén, a dán Hakan Nyblömön. A herningi birkózóklub versenyzőjét régóta ismerjük, kellemetlen ellenfél. 2006-ban megnyerte a Magyar Nagydíjat Szombathelyen. Aztán súlycsoportot váltott, és tavaly 60 kilósként nyert Eb-bronzot. Most Módos ellen nyert éles küzdelemben 0:1, 1:0, 1:0-ra.
A kérdés már csak az: Nyblöm elviheti-e a Mr. Tus-sportiskola szigetvári eminensét a vigaszágra. A válaszom határozott és egyértelmű: fogalmam sincs róla.
A legnagyobb akadály természetesen az iráni Hamid Szorjan Reihanpur, aki Athén és Peking között mind a három vébén diadalmaskodott. Még mindig csak 24 éves, legfeljebb az a kérdés, mennyire viselte meg az olimpiai kudarc, amelyet neki az olimpiai ötödik hely jelentett. Előbb a majdani olimpiai bajnok orosz Mankijev verte meg 2-1-re, majd a bronzmérkőzésen a dél-koreai Pak Eun Csol 2-0-ra, de a két találkozón az akciópontok aránya 4:4, illetve 3:3 volt.
Most már Nyblömre vár a folytatásban a földrészén már éremig jutott kazah Kudajbergenov, az üzbég Hafizov, az ukrán Ragimov és a lengyel Los. Egyik sem tűnik legyőzhetetlennek.



Fodor-Avluca visszavágó a láthatáron

13:41

Szombaton a kötöttfogás 60, 84 és 96 kg-os mezőnye méri össze tudását a herningi világbajnokságon. A sorsolás összességében vegyes, hiszen könnyű – tudvalévőleg – ma már nincs. Változatlanul él viszont a régi igazság, hogy az éremért „valakit” muszáj megverni. Ha pedig ezt elfogadjuk, akkor Fodor Zoltánnak és Kiss Balázsnak elérhető közelségben van a világbajnoki dobogó.

60 kg (36 induló). Az újonc Komáromi Ede rendesen kifogta… A 32-es táblán a kirgiz Ruszlan Tyumenbajev, Peking bronzérmese ellen kezd. Ha továbblép, jön a tavalyi olimpia ezüstérmese, 2005 Európa-bajnoka, az azeri Vitalij Rahimov. A folytatásban már nincs reménytelenül nagy ellenfél. Ráadásul sok kiválóságot sorsoltak a másik ágra.

84 kg (33). Fodor Zoltán sem került abba a duóba, amelyik selejtezőre kényszerül. Olimpiai ezüstérmesünk a 32-es táblán a cseh Vojtech Kukla ellen remélhetőleg csak bemelegít. Amire szüksége is lesz, mert következhet a világ- és Európa-bajnok török Nazmi Avluca. Nem Fodor sikeres rajtjában kételkedem, hanem abban, hogy a 33 éves török továbblép-e a kubai Pablo Shorey ellenében, aki 2007-ben bronzérmes volt a pánamerikai bajnokságon. Az ugyan nem különleges eredmény, annak viszont meglehet az oka, hogy most mégis őt vették elő. Avluca történelmi időszakot birkózott végig (éppen tíz éve nyerte a vb-aranyát), és birkózott persze magyarok ellen is. Bárdosi Sándor például – aki sokszor bírálja olimpiai ezüstérmes utódát hevesen, de igaztalanul – két világversenyen mérkőzött a törökkel, és mindkétszer kikapott tőle, míg Berzicza Tamás 1-1-re áll vele. Fodor jelenleg 1-0-ra vezet Avluca ellen, a Pekingben elért, bravúros győzelmével. Ha most is túljutna a veteránon, a folytatásban az azeri Gadabadze lehetne a következő nagy vetélytárs a – hangsúlyozom: esetleges – döntőbe vezető úton, akit Pekingben magabiztosan vert meg. A másik ágra került a szintén elnyűhetetlen orosz olimpiai bajnok Misin, a kétszeres Eb-aranyérmes grúz Haszaja és a Fodornak személy szerint kellemetlen vetélytárs, a francia Noumonvi. Az olasz olimpiai bajnok Minguzzi ezúttal sem lép szőnyegre.

96 kg (34). Kiss Balázs sem selejtez. A 16 közé jutásért a német Oliver Hassli ellen birkózik, aki tavaly a junior-vb bronzérmese volt, az idei felnőtt Eb-n pedig a 15. hellyel debütált. A következő ellenfél az észtek 2006. évi világbajnoka, Heiki Nabi lesz (illetve lehet), akivel Balázs két Eb-n került szembe, és 1-1-re állnak. Az újabb körben jöhet David Szaldadze, aki ukránként volt kétszeres Eb-bronzérmes a 96 kg-ban, mígnem 2006-tól a 120 kg-ban és üzbégként folytatta, de csak egy ázsiai bronzot sikerült kiharcolnia. Ha Balázs a nagy visszatérőn is túljutna, a döntő felé haladva a grúz világ- és Európa-bajnok grúz Ramaz Nozadze próbálja keresztezni az útját.
 



Negyedik versenynap, csütörtök

2009-09-24



Két japán, egy azeri győztes

21:16

Az 1998 óta veretlen, kétszeres olimpiai bajnok japán Szaori Josida begyűjtötte a hetedik világbajnoki aranyérmét, de nyert honfitársnője, Mio Nisimaki is. A nap azonban az azeriekről is szólt, akik egy arannyal, egy ezüsttel és egy ötödik hellyel zártak. Nagy meglepetés, hogy az első öt súlycsoportban a kínaiak nem nyertek érmet, mindössze egyetlen ötödik helyet szereztek, az 51 kg-os Hong Di révén.

Női birkózás 55 kg (27 induló)
Döntő: Josida – Ahmedli 3:0, 6:0
Világbajnok: Szaori Josida (Japán)
2. Szona Ahmedli (Azerbajdzsán)
3. Alena Filipova (Fehéroroszország)
3. Tonya Verbeek (Kanada)
5. Tatiana Suarez (Egyesült Államok)
5. Anna Gomis (Franciaország)

59 kg (26)
Döntő: Ratkevics – Pietrzyk 1:1+, 4:1, 5:2
Világbajnok: Julija Ratkevics (Azerbajdzsán)
2. Agata Pietrzyk (Lengyelország)
3. SASTIN MARIANNA (MAGYARORSZÁG)
3. Ganna Vaszilenko (Ukrajna)
5. Deanra Rix (Egyesült Államok)
5. Katharina Patroch (Kanada)

63 kg (25)
Döntő: Nisimaki – Voloszova 1:0, 8:1
Világbajnok: Mio Nisimaki (Japán)
2. Ljubov Voloszova (Oroszország)
3. Jelena Saligina (Kazahsztán)
3. Justine Bouchard (Kanada)
5. Oleszja Zamula (Azerbajdzsán)
5. Monika Michalik (Lengyelország)

Sastin Marianna mérkőzései
Győzelmek

Selejtező: -Anastasia Grigorjeva (lett) tus, 5:0, 4:2-nél
Nyolcaddöntő: -Olga Kioszova (orosz) 1+:1, 1+:1
Negyeddöntő: -Aurora Fajardo (spanyol) 1:4, 1:0, 1:0
Bronzmérkőzés: -Deanra Rix (amerikai) pontozással (a menetek eredménye – egyelőre – ismeretlen)
Vereség
Elődöntő: -Julija Ratkevics (azeri) 1:0, 0:3, 0:2


Sastin Marianna ötödik érme bronz

20:25

Amilyen remekül birkózott mindvégig, ugyanúgy zárta is a napot Sastin Marianna, aki a bronzmérkőzésen pontozásos győzelmet aratott az amerikai Deanra Rix ellen. A menetek alakulását nem tudni, mert azzal a világbajnokság hivatalos honlapja egyelőre adós maradt.
A Csepeli BC és a Delta SE versenyzője az ötödik érmét szerezte meg a felnőtt-világversenyeken:
2005 világbajnokság – ezüst
2006 Európa-bajnokság – bronz
2007 Európa-bajnokság – ezüst
2008 Európa-bajnokság – bronz (63 kg)
2009 világbajnokság – bronz


Marianna bronzért birkózhat

16:52

Nem sikerült az újabb bravúr, a női birkózás 59 kg-os súlycsoportjának elődöntőjében az azeri Julija Ratkevics 0:1, 3:0, 2:0-ra legyőzte Sastin Mariannát. A magyar versenyző – mint a vigaszág listavezetője – már csak egyszer birkózik, a bronzmérkőzésen. Az ellenfele vagy a brazil Joice Silva lesz, aki az idén már a harmadik bronzérmét nyerte a pánamerikai bajnokságon, vagy pedig az amerikai Rix, akit az azeri a negyeddöntőben 1:0, 3+:3-ra győzött le.
Ratkevics ellenfele a fináléban a lengyel Pietrzyk lesz, miután az elődöntőben 6:0, 2:1-re megverte az ukrán Ganna Vaszilenkót.

A döntők párosítása
55 kg:
Szona Ahmedli (azeri) – Szaori Josida (japán)
59 kg: Julija Ratkevics (azeri) – Agata Pietrzyk (lengyel)
63 kg: Mio Nisimaki (japán) – Ljubov Voloszova (orosz)



Gyorshír (16:02): Sastin Marianna az elődöntőben! Bajnoknőnk 1:4, 1:0, 1:0-ra legyőzte a spanyol Aurora Fajardót, és bejutott az elődöntőbe, ahol az azeri Ratkevics ellen birkózik. Az ellenfél a negyeddöntőben 1:0, 3+:3-ra verte az amerikai Rixet.


Túl az első nagy akadályon

15:58

Sastin Marianna a nyolcaddöntőben ismét a tőle megszokott profi versenyzői erényeket csillogtatva győzte le az immár japánverő Kioszovát. Mindkét menetben türelmes és következetes birkózással egyenlítette ki az orosz egypontos előnyét, és az utolsó akció döntött mellette mindkétszer.
A negyeddöntőben a spanyol Aurora Fajardo lesz az ellenfele, aki a strandbirkózás 2006. évi világbajnoka. A szőnyegen az idén érte el eddigi legjobbját: ötödik lett az Európa-bajnokságon.
Semmit nem akarok elkiabálni, kizárólag a tájékoztatás céljából írom le, hogy az elődöntőben a Deanra Rix (amerikai) – Julija Ratkevics (azeri) találkozó győztese lehet az ellenfele. Az amerikai azzal dicsekedhet, hogy tavaly ötödik volt a vébén. Ratkevics volt ezüstérmes junior Eb-n és vb-n is. Felnőtt-világbajnokságon 2005-ben a hetedik (55 kg), 2007-ben pedig a nyolcadik (59 kg) helyen végzett. A Golden Grand Prix idei bakui döntőjében éppúgy második lett, mint Sastin, csak éppen az 55 kg-ban, ahova visszatért.


Gyorshír (15:15): Sastin Marianna a nyolcaddöntőben legyőzte az orosz Kioszovát. Profi munka volt, két 1:1-es menetet nyert meg az utolsó akció révén. Az elődöntőbe jutásért a spanyol Fajardo ellen lép szőnyegre.


Sastin tusgyőzelemmel rajtolt

14:32

Több mint egy órán át hallgatott a világbajnokság eredményközlő rendszere. De jó hírrel szólalt meg. Mi viszont kezdjük az elején! Az 59 kg-ban az első mérkőzésen az orosz Olga Kioszova birkózott a japán Kej Jamana ellen. Az oroszról azt állapíthattuk meg a sorsolás ismeretében, hogy harminc éves, „csak” az orosz bajnokságot nyerte meg, jegyzett nemzetközi eredménye nincs. Most viszont már van, hiszen 5:2, 1:0-ra megverte a japánt. Ő lesz a következő ellenfele – Sastin Mariannának, aki a következő találkozón 5:0, 4:2-es állásnál két vállra fektette a lettek junior Európa-bajnokát, Anastasja Grigorjevát.
Igen érdekes helyzet alakult ki az 55 kg-ban. A négyszeres világbajnok francia Anna Gomis már a selejtező körben találkozott az oroszok ötszörös Eb-győztesével, Natalja Golccal. A francia 36 éves, éppen tíz éve nyerte az utolsó vb-aranyát, tőle a japán Szaori Josida vette át a váltóbotot, és ért el kimagasló eredményt. Kétszer nyert ifjúsági, kétszer junior-világbajnokságot, majd lett kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok; 1998 óta veretlen. A francia 0:2, 1:0, 2:0-ra megverte Golcot, és éppen a japánnal kerül szembe a nyolcaddöntőben. A női birkózás még nem túl hosszú történelmének két legendája csap össze.


Módos kényes meccsel kezd

12:53

Pénteken megkezdi küzdelmét a kötöttfogású mezőny, de még csak az 55 kilósok lépnek szőnyegre. Mint a sorsoláskor kiderült: harminchatan, akik közül nyolcat utalt a selejtezőbe a szerencse. Módos Pétert nem, ő azonban nehéz első mérkőzést vív majd. A dán Hakan Nyblöm ellen, aki nemcsak dán, hanem egyenesen a vébé városát képviseli: a herningi birkózóklub versenyzője. Régóta ismerjük, nagyon kellemetlen ellenfél. 2006-ban ő nyerte a Magyar Nagydíjat Szombathelyen. Aztán súlycsoportot váltott, és tavaly 60 kilósként nyert Eb-bronzot. Százhatvan centi, tízzel alacsonyabb Csontinál, a normál testsúlya viszont 66 kiló, így neki is nehéz lesz az első meccs. Következik vagy a kínaiak újonca, Chen Vei, vagy pedig a dominikai Francisco Encarnacion, aki az idén bronzot nyert a pánamerikai bajnokságon (Dominika 2007-ben ugyanebben a súlycsoportban, de az azóta feljebb lépett Jansel Ramírez révén szerezte meg az egyetlen kontinensbajnoki aranyát.) Módos ágán a legnagyobb név az iráni Hamid Szorjan Reihanpur, aki Athén és Peking között mind a három vébén diadalmaskodott. Továbbá a földrészén már éremig jutott kazah Kudajbergenov, üzbég Hafizov, ukrán Ragimov és a lengyel Los, aki Peking előtt, az első, a római kvalifikációs versenyen legyőzte Módost. Ezzel szemben a másik ágra került három Európa-bajnok: az azeri Bajramov, az örmény Amojan és a finn Haapamäki, valamint a vb- és Eb-bronzérmes szerb Fris, az orosz Mankijev (de nem az olimpiai bajnok, hanem a testvére, Bekhan) és a japán Haszegava, aki kiemelkedő birkózással nyerte meg a nyáron a Golden Grand Prix bakui döntőjét.


Harmadik versenynap, szerda

2009-09-23




Vietnam első világbajnoki helyezése

21:58

A szabadfogásúak befejezték (a búcsú meghozta a negyedik orosz aranyat), a nők pedig elkezdték a világbajnoki versenyüket. A hölgyek első napi küzdelme azeri és svéd aranyat hozott, meg egy sporttörténelmi újdonságot: Vietnam megszerezte az első világbajnoki helyezését Nguyen Thi Lue révén, aki ötödik lett a 48 kg-ban; korábban még az első tízben sem voltak. A 48 kg-ban sem japán, sem kínai versenyző nem jutott az első hat közé.
Szabó Emese az 51 kg-ban a tízedik helyen végzett. Az őt legyőző japán Kaj végül bronzérmes lett.

Szabadfogás 74 kg (31 induló)
Döntő
: Cargus – Csamszulvarajev 2:0, 1:0
Világbajnok: Gyenyisz Cargus (Oroszország)
2. Csamszulvara Csamszulvarajev (Azerbajdzsán)
3. Rames Kumar (India)
3. Szadeg Goudarzi (Irán)
5. Alexandr Burca (Moldova)
5. Murad Gajdarov (Fehéroroszország)
… 25. Hatos Gábor
Tizennégy ország versenyzői nyerték a szabadfogású világbajnokság érmeit; a legutóbbi vébén, 2007-ben tizenöt. Két éve az oroszok hat aranyat és egy bronzot szereztek, és a törököké volt a hetedik arany. Most négy ország osztozott az aranyakon. Európának hoztak az oroszok négyet, a másik három Ázsiába – Iránba, a Koreai NDK-ba, illetve Üzbegisztánba – jutott.

RUS   4   1   1
IRI     1   1   1
UZB   1   0   1
PRK   1   0   0
AZE   0   3   1
TUR   0   1   1
USA   0   1   1
UKR   0   0   2
BLR   0   0   1
GEO   0   0   1
GRE   0   0   1
IND   0   0   1
JPN   0   0   1
KAZ   0   0   1

Női birkózás 48 kg (25)
Döntő: Sztadnik – Oorzsak 3:0, 2:0
Világbajnok: Marija Sztadnik (Azerbajdzsán)
2. Lorissza Oorzsak (Oroszország)
3. Szo Szim Hjang (Koreai NDK)
3. Ljudmila Baluska (Ukrajna)
5. Nguyen Thi Lue (Vietnam)
5. Yana Stadnik (Nagy-Britannia)

51 kg (27)
Döntő: Mattsson – Han 3:0, 4:0
Világbajnok: Sofia Mattsson (Svédország)
2. Han Kum Ok (Koreai NDK)
3. Olekszandra Kohut (Ukrajna)
3. Juri Kaj (Japán)
5. Natalia Budu (Moldova)
6. Hong Di (Kína)
… 10. Szabó Emese

A magyar szereplők mérkőzései
Szabadfogás 74 kg

Selejtező: Szadeg Goudarzi (iráni) – Hatos Gábor 1:0, 4:2
Női birkózás 51 kg
Selejtező: Szabó Emese – Burcu Kepic (török) 1:0, 4:0-nál tus
Nyolcaddöntő: Juri Kaj (japán) – Szabó Emese 0:1, 1:0, 1:0




Elúszott a negyedik „magyar elődöntő” is

17:33

A nők 51 kg-os súlycsoportjában a Szabó Emesét legyőző japán semmit nem bízott a véletlenre a nap egyik hősnője, a szenegáli Szambu ellen: 1:0, 5:0-nál két vállra fektette. Azzal bejutott az elődöntőbe, és megmaradt a remény, hogy Szabó Emese a vigaszágon folytassa.
De a remény nem sokáig élt.
A svéd junior-világbajnok és felnőtt Eb-ezüstérmes Sofia Mattsson ugyanis 3:0, 2:0-ra gyakorlatilag lemosta a szőnyegről a japán Juri Kajt, és a döntőben a Koreai NDK-ból jött Han Kum Okkal birkózik az aranyéremért. (A női 48 kg döntőjét az orosz Lorissza Oorzsak vívja az azeri Marija Sztadnik ellen.)
A történet alighanem példátlan: két nap alatt négy esélyünk úszott el úgy, hogy a magyar versenyző legyőzője az elődöntőben bukott el. És nem akárkik! Amerikai, orosz és iráni szabadfogású, japán női birkózó…
Hát, szinte hihetetlen!
Nagy feladat vár Sastin Mariannára és a kötöttfogású csapatra.


Szenzációk a nőknél, stop Hatosnak

16:41

Szabó Emese csak közel állt ahhoz, hogy a címbe foglalt szenzáció róla (is) szóljon… Az lett volna ugyanis a második a női szakág nyitó napján. A nélkülünk zajló 48 kg-ban ugyanis a kanadai Lindsay Rushton – afféle nyíltsisakos meccsen – 0:2, 6:4, 3:2-re megverte japán Makiko Szakamotót. Szabó Emesének ugyanaz nem sikerült a másik japán ellen: az első menet ugyan 1:0-ra az övé volt, a folytatásban azonban két 0:1 következett.
Úgy gondoltuk, Juri Kajnak meg majd az idén nagy formában birkózó kazah Bakatjuk következik. Ő azonban „szögbe lépett”, mert – óriási meglepetésre – 1:0, 1:4, 2:0-ra kikapott a szenegáli Izabel Szambutól. A négyszeres Afrika-bajnok szenegáli pályafutásának legnagyobb skalpját gyűjtötte be, így hát ő lesz Emese legyőzőjének következő ellenfele. Aztán meg majd a kínai – gondoltuk… De hát nem, mert a svéd junior-világbajnok és felnőtt Eb-ezüstérmes Sofia Mattsson már az első percben 5:0-ra vezetett Hong Di ellen, s mindjárt két vállra is fektette.
A szabadfogás 74 kg-os súlycsoportjában a Hatos elleni győzelem után iráni Szadeg Goudarzi 3:0, 1:0-lal lépett túl a kazah Oszmanovon, aztán 1:0, 0:1, 3:0-lal a dél-koreai Cso Bjung-kvanon is. De jött az elődöntő, és az a szabadfogásban immár harmadszor ment el – nekünk is. Goudarzi vereségével Hatos Gábor előtt is bezárult az ajtó. Az iránit az orosz Gyenisz Cargus verte meg, mégpedig 1:0, 1+:1-re, és ő birkózhatja a döntőt az azeriek idei Európa-bajnoka, a szép nevű Csamszulvara Csamszulvarajev ellen.
Gyenyisz Cargusnak – meglepő módon – semmiféle „ajánlólevele” nincs világversenyekről, még egy tízedik helyezés egyetlen korosztályból sem. Mindössze annyi „információ” szól róla, hogy a You Tube internetes szolgáltató őrzi az egyik régi mérkőzésének felvételét, amelyen a háromszoros olimpiai bajnok Szajtyijevvel birkózik.


Szabó Emese tusgyőzelemmel rajtolt

15:04

A női szakág 51 kilósainak küzdelmei során először a következő ellenfelet kerestük… Bejött a papírforma: a japán Kaj – ha nem is könnyen – 1:0, 1:0-ra verte a fehérorosz Jahorovát. Már csak az volt a kérdés: birkózhat-e Szabó Emese a japán ellen?... Európa-bajnoki ezüstérmesünk kimondta az igent: cseppnyi esélyt sem adott török ellenfelének, Burcu Kepicnek, akit a második menetben 1:0, 4:0-nál két vállra fektetett.


Hatos Gábor vereséggel kezdett

14:32

Amitől tartottunk, bekövetkezett: a szabadfogás 74 kg-os súlycsoportjának első fordulójában Hatos Gábor kikapott a nagy formában lévő irániak friss kontinensbajnokától. Szadeg Goudarzi 1:0, 4:2-re nyert, és mostantól már neki kell szurkolnunk, hogy Hatos harcba indulhasson a bronzért. Az iráni következő ellenfele a kazah Szejfaddin Oszmanov lesz, aki 2:0, 1:4, 4:1-re verte a lengyel Brzozowskit. Az esetleges harmadik mérkőzését illetően még csak annyit tudni, hogy az ukrán Csihladze paprikás meccsen 5:4, 0:3, 3:1-re verte a jóval esélyesebbnek gondolt kubai Fundorát.


Sastin is bekerült a „darálóba”

12:27

Akárcsak Szabó Emese, Sastin Marianna sem úszta meg a sorsolást a japán és a kínai vetélytárs nélkül. Holnap, a női verseny második napján ő az egyetlen magyar szereplő. Az 59 kg-ban 26 induló van, és Mariannát abba a húszas csoportba tette a „szerencse”, amelynek a tagjai selejtezővel kezdenek. Az még nem is lenne baj – csak el ne kiabáljuk! –, mert ott a 19 éves, lett Anastasja Grigorjeva ellen lép szőnyegre. Az ellenfél 2008-ban junior Eb-t nyert, a döntőben Barka Emesét győzte le. Még tavaly is a juniorok között indult, és Eb-n, vébén egyaránt második lett a lett. Marianna következő ellenfele az Olga Kioszova (orosz) – Kej Jamana (japán) csata győztese lesz. Kioszova harminc éves, „csak” az orosz bajnokságot nyerte meg, jegyzett nemzetközi eredménye nincs. A japán hölgy 23 éves, 2005-ben junior-világbajnokságot nyert, a felnőtt Ázsia-bajnokságon pedig 2007-ben bronzérmes volt. Ugyanezen az ágon szerepel a kínai Jia Mei, aki az idei kontinensbajnokságon – újoncként – ezüstöt nyert, valamint az ukrán Ganna Vaszilenko, aki 2005 junior Európa-bajnoka és a 2007. évi felnőtt Eb bronzérmese volt.



Második versenynap, kedd

2009-09-22



Két orosz, egy üzbég arany

21:38

Veréb István a 10., Nunajev Juszup pedig a 22. helyen zárta a világbajnokságot. A számszerű eredményt nem nézve mind a ketten biztató teljesítményt nyújtottak. Veréb két ex-szovjet vetélytársat győzött le, és csak a harmadikon akadt fenn. Londonig még messzire juthatnak előre.
Nem lenne teljes a beszámoló, ha nem követnénk nyomon a két magyar legyőzőinek sorsát – mármint az elvesztett elődöntőjük után. A 84 kg-os orosz Gagyiszov a bronzmeccsen is kikapott. 1:0, 2:0-ra megverte őt az azeri Sarifov, aki óriásit produkált a vigaszágon: három mérkőzést nyert meg sorozatban. A 120 kg-ban viszont bronzérmes lett Nunajev legyőzője, az amerikai Dlagnev, miután 2:0, 2:0-ra verte a grúz Modebadzét.

60 kg (32 induló)
Döntő: Kuduhov – Huszejnov 2:0, 4:0
Világbajnok: Bjeszik Kuduhov (Oroszország)
2. Zelimhan Huszejnov (Azerbajdzsán)
3. Dilsod Manszurov (Üzbegisztán)
3. Vaszil Fedorisin (Ukrajna)
5. Sogo Maeda (Japán)
5. Szejed Murad Mohammadi (Irán)

84 kg (37)
Döntő: Szohijev – Herbert 1:0, 1:0
Világbajnok: Zaurbek Szohijev (Üzbegisztán)
2. Jacob Herbert (Egyesült Államok)
3. Ibragim Aldatov (Ukrajna)
3. Sarif Sarifov (Azerbajdzsán)
5. Juszup Abduszalamov (Tádzsikisztán)
5. Abduszalam Gagyiszov (Oroszország)
… 10. Veréb István

120 kg (27)
Döntő: Mahov – Maszumi 2:0, 6:0
Világbajnok: Biljal Mahov (Oroszország)
2. Fardin Maszumi Valadi (iráni)
3. Joannisz Arzumanidisz (Görögország)
3. Tervel Dlagnev (Egyesült Államok)
5. Disney Rodrigues (Kuba)
6. Alekszej Modebadze (Grúzia)
… 22. Nunajev Juszup

A pontversenyben Oroszország vezet, 53 ponttal, Azerbajdzsán (39), Irán (32) és Törökország (27) előtt. Veréb egy pontjával már mi is feliratkoztunk a listára.



Vigasztalanok vagyunk...

17:55

Veréb István és Nunajev Juszup legyőzője is alulmaradt az elődöntőben, így a mieink előtt is az utolsó pillanatban csukódott be a remény kapuja.
A 84 kg-os orosz Gagyiszov az első menetben 4:0-ra megverte az amerikai Herbertet, a második végeredménye 2:2 volt, de az Herbertnek kedvezett, aki a harmadikban megcsinálta az egyetlen, de sorsdöntő pontot.
A 120 kg-ban a vb-bronzérmes és négyszeres Ázsia-bajnok iráni Fardin Maszumi Valadi 1:0, 1:0-ra verte az amerikai Dlagnevet, így ő jutott a döntőbe. És ez Nunajevnek a végállomást jelentette.
A magyar induló nélkül versengő 60 kg-ban a legjobb nyolc közé még bepréselte magát egy-egy japán és kubai birkózó, de az elődöntőket már négy szovjet utódállam képviselői vívták…
A nap három döntőjébe két orosz, továbbá egy-egy azeri és üzbég, valamint egy-egy amerikai és iráni jutott. Európa három, Ázsia két, az amerikai kontinens pedig egy versenyzővel képviselteti magát az aranycsatában.

A döntők párosítása
60 kg: Zelimhan Huszejnov (azeri) – Bjeszik Kuduhov (orosz)
84 kg: Zaurbek Szohijev (üzbég) – Jacob Herbert (amerikai)
120 kg: Biljal Mahov (orosz) – Fardin Maszumi Valadi (iráni)



Maradt a vigaszág reménye

16:43

A szovjet utódállamok sorozatban harmadik képviselője már sok volt Veréb Istvánnak. Nem túl sok, mert ismét szenzációsan küzdött. Minimális különbséggel maradt alul az orosz Gagyiszov ellen, aki 1:0, 5:0-ra verte a lett Zvirtulist. A magyarral már sokkal nehezebb dolga volt. Az első menet 1:-1-re végződött, de az utolsó akció az orosz mellett szólt, míg a második két percet 1:0-ra nyerte a junior-világbajnok… Gagyiszov az elődöntőben folytatja, mégpedig az amerikai Jacob Herbert ellen, aki előzőleg a török Gökhan Yavaser ellen nyert fordulatos összecsapáson 0:1, 5:3, 1:0-ra. Ha az orosz a döntőbe jut, Veréb már melegíthet a vigaszági küzdelmekre, ahol az olasz-lett mérkőzés győztese lenne az első ellenfele, majd a bronzért az amerikaival küzdene meg.
A 120 kg-ban a Nunajevet legyőző amerikai Dlagnev a középdöntőben a fehérorosz Semarovot verte 1:0, 5:0-ra. A következő ellenfele az azeriek idei Európa-bajnoka, Ali Iszajev lesz. Amint arról már beszámoltam, az amerikai kétszer verte meg a nyáron – méghozzá Bakuban – az azerit: előbb az Azerbajdzsán – Egyesült Államok barátságos csapatmérkőzésen, majd a Golden Grad Prix-viadalon, amelyen végül első lett. Ha megtartja ezt a jó szokását, Nunajev is reménykedhet a vigaszágban.



Veréb a negyeddöntőben

16:04

A teljesítmény máris remek!... Veréb István a szabadfogás 84 kg-os súlycsoportjában már a második ex-szovjet ellenfélen jutott túl. A kirgiz Uszupov legyőzése után az örmény Haratyun Jenokjan következett, akit a szombathelyi ifjú 0:3-as első menet után, álló- és küzdőképességből is jelesre vizsgázva gyűrt le 1:0, 2:0-ra a folytatásban. Ezzel a negyeddöntőbe jutott, ahol valószínűleg a tavalyi junior-világbajnok, az orosz Abdulszalam Gagyiszov lesz az ellenfele, aki Verébék után lép szőnyegre, és a papírforma szerint egyesélyes mérkőzést vív a lett Armands Zvirtulis ellen.



Veréb győzött, Nunajev helyt állt

14:21

A 84 kg-ban Veréb István győzelemmel kezdte meg világbajnoki szereplését. kirgiz Ajbek Uszupov ellen nyert két menetben, 3:0, 1+:1-re. Következik a nyolcaddöntőben az örmény Haratyun Jenokjan, az olimpia nyolcadik helyezettje, aki az első találkozóján nem sok időt töltött a szőnyegen: pillanatok alatt 6:0-ra vezetett a kínai Ding ellen, és be is tusolta.
A 120 kg-ban Nunajev Juszup nagyot küzdött a premierjén az egyértelműen esélyes ellenfél, az amerikai Tervel Dlagnev ellen. Az első menetet 1:0-ra, a másodikat 2:0-ra vesztette el. Most legyőzőjének leglelkesebb szurkolójává vált, akinek ezt a következő fordulóban Alekszej Semarov ellen kell meghálálnia. A fehérorosz kínai ellenfélen, Songon jutott túl 4:0, 7:0-s győzelemmel.



Nagy nevek Szabó Emese körül

14:03

Női birkózás, 51 kg (27 induló). Utólag már nem bánjuk, hogy a szervezők késlekedtek a sorsolás közzétételével. Addig legalább nem láttuk… Ha egy birkózónőt Fortuna a kegyeibe fogad, akkor japán és kínai ellenfelet nem küld az ágára. Hát, Szabó Emesét nem fogadta. Huszonketten birkóznak selejtezőt is, köztük a magyar. Az ellenfele a 19 éves török Burcu Kepic lesz, aki tavaly már a felnőtt Eb-n szerepelt, még a 48 kg-ban, és ötödik lett. Következik Juri Kaj – Japánból, akinek egyelőre csak a japán mivolta az ijesztő, hiszen a hatszoros világbajnok honfitárs, Hitomi Szakamoto súlycsoportjában túl sok szerepet nem kapott. Háromszor indulhatott Ázsia-bajnokságon, mindig második lett. Utána a kazah Tatjana Bakatjuk jöhet, aki szintén kerülhetett volna messzebbre a sorsolási táblán: az idén Ázsia-bajnok lett, és a Golden Grand Prix bakui döntőjét zseniális birkózással nyerte meg. Emese ágára jutott az abszolút újonc kínai Hong Di és a svéd Sofia Mattsson, aki junior-világbajnok és felnőtt Eb-ezüstérmes.



Hatos Gábor szörnyű ágon

12:48

Szerdán lép szőnyegre Herningben a szabadfogás utolsó súlycsoportjának, a 74 kg-nak a mezőnye, és elkezdik a versenyüket a nők is. Hatos Gábor, illetve Szabó Emese képveli a magyar színeket.
Szabadfogás 74 kg (31 induló). Hatos Gábor 24-es sorszámmal a szörnyűséges alsó ágra került. Első ellenfele a 22 éves iráni Szadeg Goudarzi lesz, aki 2006-ban úgy lett ezüstérmes a junior-világbajnokságon, hogy menet közben Veréb Istvánt technikai tussal verte. Az idén indult először felnőtt világversenyen, és Ázsia-bajnok lett. Ha a magyar birkózó továbblép, az ellenfele vagy a kazah Szejfaddin Oszmanov lesz, akinek a legjobbja a 2007. évi Ázsia-bajnokságon szerzett harmadik hely, vagy pedig a veterán lengyel Krystian Brzozowski, aki az athéni olimpián negyedik volt, az Eb-szereplései során pedig ugyanúgy bronzig jutott, mint a szombathelyi. A folytatásban nagy valószínűséggel az olimpiai és vébé-bronzérmes kubai Ivan Fundora következhet, de Hatos ágán szerepel fehérorosz, orosz és török vetélytárs is.
A női 51 kg sorsolása még háromnegyed órával a mérlegelés lezárása után sem került fel a világbajnokság honlapjára.


Első versenynap, hétfő


2009-09-21



Három országba került a három arany

21:25

A Koreai NDK, Irán és Oroszország nyerte a szabadfogás első versenynapjának aranyérmeit. Noha a finalisták számában Európa állt jobban (4-2) Ázsiával szemben, az aranycsatát Ázsia nyerte 2-1-re. A tizenkét kiosztott éremből hetet szereztek meg a szovjet utódállamok, és öt jutott a világ többi részének.

55 kg (32 induló)
Döntő: Yang – Akgül 2:1, 0:1, 4:2
Világbajnok: Yang Kyong Il (Koreai NDK)
2. Sezer Akgül (Törökország)
3. Rizvan Gadzsiev (Fehéroroszország)
3. Viktor Lebegyev (Oroszország)
5. Krasimir Krastanov (Nagy-Britannia)
5. Namig Szevgyimov (Azerbajdzsán)

66 kg (34)
Döntő: Taghavi – Dzsukajev 1:0, 1:0
Világbajnok: Mehdi Taghavi Karmani (Irán)
2. Raszul Dzsukajev (Oroszország)
3. Tacuhiro Jonemicu (Japán)
3. Leonyid Szpiridonov (Kazahsztán)
5. Szusil Kumar (India)
5. Muhammet Ilkhan (Törökország)
… 16. Wöller Gergő

96 kg (29)
Döntő: Gacalov – Gazjumov 0:2, 1+:1, 1:0
Világbajnok: Hadzsimurad Gacalov (Oroszország)
2. Hetag Gazjumov (Azerbajdzsán)
3. Serhat Balci (Törökország)
3. Georgij Gogseladze (Grúzia)
5. Ruszlan Sejkov (Fehéroroszország)
5. Szaid Abrahimi (Irán)
… 18. Ligeti Dániel

A magyar szereplők mérkőzései
Selejtező
96 kg: Jakob Varner (amerikai) – Ligeti Dániel 1:2, 2:0, 1:0
1. forduló
66 kg: Wöller Gergő – Jurij Poljak (izraeli) 4:0, 5:0
Nyolcaddöntő
66 kg: Tacuhiro Jonemicu (japán) – Wöller Gergő 1:0, 2:0



Európa – Ázsia 4-2

18:33

A szabadfogás első versenynapjának három döntőjébe négy európai és két ázsiai ország versenyzői jutottak. Földrészünket két orosz, egy-egy azeri és török, míg Ázsiát egy-egy észak-koreai, illetve iráni birkózó képviseli.
A harmadik orosz szereplő, az 55 kg-os Lebegyev is közel állt a fináléhoz, de az elődöntőben legyűrte őt a török Akgül, 0:1, 1:0, 5:2-re. A döntő legrangosabb résztvevője az orosz Gacalov, aki 2004-ben olimpiai bajnok volt, 2005-2007-ben mindhárom világ-, míg 2003-2006-ban mind a négy Európa-bajnokságot megnyerte.
A Wöllert legyőző japán Jonemicuról korábban megjegyeztük: az idén második lett az Ázsia-bajnokságon, miután a döntőben kikapott az iráni Taghavitól. Nos, a legyőzője most meg világbajnoki címért birkózhat Herningben – mégpedig az orosz Dzsukajev ellen, aki ma verte meg a japánt.
Az 55 kg döntőjébe jutott Yang Kyong Il a Koreai NDK ötödik világbajnoki címét szerezheti meg. Az elődei is a szabadfogás alsóbb súlycsoportjaiban nyertek aranyat. 1983-ban nyitotta meg a sort a 48 kg-ban Kim Csol Hvan. 1986-ban Budapesten Li Dzse Szik (48) és Kim Jong Szik (52) révén dupláztak az észak-koreaiak, majd 1987-ben Clermont-Ferrandban Li Dzse Szik megvédte a címét.

A döntők párosítása
55 kg:
Yang Kyong Il (KNDK-beli) – Sezer Akgül (török)
66 kg: Raszul Dzsukajev (orosz) – Mehdi Taghavi Karmani (iráni)
96 kg: Hetag Gazjumov (azeri) – Hadzsimurad Gacalov (orosz)

Herningben hamarosan megkezdődik a világbajnokság ünnepélyes megnyitója. A döntők valamikor kilenc óra után fejeződnek be.


Mindkét magyar befejezte

16:58

Miután mindkét magyar szereplő legyőzője kikapott a folytatásban, Wöller és Ligeti is kiesett a szabadfogás első világbajnoki napján. A 66 kg-ban az orosz Dzsukajev 1:0, 3:1-re megverte a japán Jonemicut, így Wöller előtt becsukódott a bronzkapu. A 96 kg-ban a Ligetit három menetben legyőző amerikai Varner is kikapott, őt az iráni Abrahimi verte 1:0, 1:0-ra.


Wöller is kikapott

16:41

A 66 kg-ban – mint már jeleztük – Wöller Gergő bemutatkozásként könnyed birkózással, 4:0, 5:0-ra legyőzte az izraeli Jurij Poljakot. A következő mérkőzésen a japán Jonemicu 2:0, 2:0-ra verte az Eb-bronzérmes örmény Ovanyiszjant, így ő lett Wöller ellenfele a nyolcaddöntőben. Jonemicu az idén újoncként ezüstérmet nyert az Ázsia-bajnokságon, miután a döntőben kikapott az iráni Taghavitól.
Wöller nem tudott mit kezdeni a fizikailag és technikailag is kiválóan felkészült ellenféllel: 1:0, 2:0-ra alulmaradt, és ezzel a japán kezébe került a sorsa. Jonemicu az orosz Dzsukajev ellen folytatja, és ha továbblép, a Kumar (indiai) – Haszanov (azeri) találkozó győztesével küzd meg a döntőbe jutásért. Ha még az elődöntőt is megnyeri, akkor kerül Wöller a vigaszágra, ahol három mérkőzés vár rá a bronzéremért.


Mongol „pofon” Ligetinek

15:12

Kezdjük a legfrissebbel: Wöller Gergő a 66 kg-ban 4:0, 5:0-ra legyőzte első ellenfelét, az izraeli Poljakot.

Az ezt mgelőző magyar mérkőzés története ennél sokkal bonyolultabb...
A vasárnap déli sorsolás után néhány tény teljesen egyértelmű volt a 96 kg sorsolási tábláján: harmincan indulnak, az azeri Gazjumov és a moldovai Ceban erőnyerő lesz, Ligeti Dániel pedig először a kanadai Pliev ellen lép szőnyegre. Nem sokkal a kezdés után a világbajnokság honlapja az első mérkőzés győztesének az iraki Szuhailt jelölte meg a lengyel Baran ellenében, de eredményt nem közölt.
Némi technikai szünet után új táblázat jelent meg, amely szerint az iraki is erőnyerőként lépett a következő fordulóba, mert a súlycsoport létszáma 29-re csökkent. Az eredeti nevezési listát végigböngészve derült ki, hogy a mongol Jadamszuren Altantulga a hiányzó. Az persze nem, hogy mikor és miért lépett vissza, de a kiesése azt jelentette, hogy Ligeti Dániel nem a kanadai Pliev, hanem az amerikai Jakob Varner ellen kezd, és a visszalépés folytán átcsúszott az alsó ágra, egészen más ellenfelek közé.
Valószínűleg szerencsétlen volt a csere. Az egyiptomi Emara furcsa mérkőzésen 2:1, 0:8 (!), 2:0-ra megverte Plievet. Az amerikaiak 24 éves újonca, aki korábban még pánamerikai bajnokságokra sem jutott el, ezt követően 1:2, 2:0, 1:0-ra felülmúlta a még mindig junior korú Ligetit. Győzelmét az amerikai iskolában szerzett nagyobb rutin és a jobb állóképesség döntötte el. De hát tudtuk azt a vébé előtt is, hogy Dániel előtt még rengeteg munka áll, hogy Londonra beérjen.
Az alsó ág leltárja nem biztató: Varner – ha megveri a japán Iszokavát – alighanem a vb-ezüstérmes iráni Abrahimi ellen folytatja, majd az Gacalov (orosz) – Gogselidze (grúz) rangadó győztese következhet. Minimális az esélye, hogy döntőbe jusson, és Ligetit magával vigye a vigaszágra.


Nunajev amerikaival kezd

13:20

A szabadfogású rajt előtt lezajlott a keddi, újabb három súlycsoport mérlegelése és sorsolása. Veréb sorsolása kedvezőbb, mert az első két mérkőzésén jók az esélyei. Nunajev viszont elsőként az amerikai Dlagnevvel kénytelen szembenézni, aki az idei bakui GGP-döntő győztese volt.
84 kg (37 induló). Veréb István a kirgiz Ajbek Uszupov ellen kezd, aki a tavalyi junior vébén a 11. helyet szerezte meg. A kínai újonc Ding Hongjun és az olimpia örmény nyolcadik helyezettje, Haratyun Jenokjan küzd a következő párban, és a győztes találkozik – remélhetőleg – Verébbel. A következő állomás már jóval nehezebbnek ígérkezik, ahova a maga négyeséből a papírforma szerint a tavalyi junior-világbajnok, az orosz Abduszalam Gagyiszov futhat be. A továbbiakban amerikai, azeri, grúz vagy török ellenfél következhet.
120 kg (27 induló). Az újonc Nunajev Juszup elég rendesen belehúzott… Elsőre kikapta magának az amerikai Tervel Dlagnevet. 2008 főiskolai világbajnoka első ránézésre nem kelti birkózó benyomását, de a mackós külső egy végtelenül stabil versenyzőt takar, aki nagy türelemmel sajtolja ki magából a győzelemhez szükséges levitelt. Mindez a Golden Grand Prix bakui döntőjén derült ki, ahol a friss Európa-bajnok azeri Ali Iszajevet előbb az Azerbajdzsán – Egyesült Államok barátságos csapatmérkőzésen vert meg, majd a GGP-viadalon is, amelyen végül első lett. Következhet a kínai csapat 33 éves újonca, Song Shitao vagy a fehérorosz Alekszej Semarov, akinek az eddigi legnagyobb teljesítménye a 2006. évi GGP-döntőn megszerzett 5. hely. Az újabb körben vagy a kazah Marid Mutalimov, Peking egyik bronzérmese, vagy az imént már emlegetett azeri Iszajev lehetne az ellenfél. Nunajev ágán szerepel még a négyszeres Ázsia-bajnok, olimpiai ötödik iráni Fardin Maszumi Valadi és az ellene elsőként birkózó grúz Alekszandr Modebadze, a 2001. évi Európa-bajnokság ezüstérmese.


Kedvező sorsolás a rajtra

Wöller Gergő az izraeli Poljak, Ligeti Dániel pedig a kanadai Pliev ellen kezdi meg szereplését a szabadfogás első napján a dániai Herningben hétfőn rajtoló birkózó-világbajnokságon.

Noha a világbajnokság honlapja hetvenkettőről adott nem hivatalos információt, biztos, hogy annál több ország birkózói lépnek szőnyegre. Feltűnt, hogy nincs a listán az afrikai földrész egyik legeredményesebb csapata, a szenegáli. A szabadfogás első sorsolásán kiderült, hogy a 66 kg-ban az ukrán Eb-győztes Andrij Sztadnik éppen a szenegáli Diatta ellen kezd, de mexikói és vietnami versenyző neve is feltűnt, holott a honlap eredetileg egyik országról sem tett említést.
Az első versenynap két magyar szabadfogású résztvevője kedvező sorsolással kezdheti meg a szereplését; később persze jönnek a jóval nehezebb ellenfelek.

66 kg (34 induló). Mindössze négy versenyzőt kellett a selejtezőbe sorsolni, és Wöller Gergő nem került közéjük. A 32-es táblán kezd, az izraeli Jurij Poljak ellen, aki már négy világversenyen szerepelt, de az idei Eb-n szerzett 10. hely az eddigi legjobbja. A következő ellenfél a japán Tacuhiro Jonemicu és az örmény Zsirajr Ovanyiszjan mérkőzésének győztese lehet. Jonemicu az idén újoncként ezüstérmes lett az Ázsia-bajnokságon, Ovanyiszjan a tavalyi Eb-t az 5., az ideit a 3. helyen zárta. A továbbiakban az orosz Raszul Dzsukajevre, a tavalyi Eb bronzérmesére lehet számítani. Wöller ágán van a 2007. évi Európa-bajnokság fehérorosz győztese, Albert Batirov (aki a vb-ezüstérmes kubai Geandry Garzon ellen kezd) és az indiai csodabirkózó, Szusil Kumar, aki a pekingi olimpián bronzérmet nyert.

96 kg (30 induló). Két szereplő kivételével mindenki selejtezővel kezd, Ligeti Dániel is. Ellenfele a 25 éves kanadai újonc, Khetag Pliev lesz, aki a keresztneve alapján valószínűleg csecsen származású, és valószínűleg nem túl régen él az amerikai kontinensen. A következő ellenfél a Gao Jiayu (kínai) – Musztafa Szaleh Emara (egyiptomi) mérkőzés győztese lesz. Gao újonc, Emara pedig az idén nyerte meg harmadszor az Afrika-bajnokságot. A magyar versenyző ágán van az idei Európa-bajnokság szinte teljes dobogója: az azeri aranyérmes Hetag Gazjumov, illetve a két bronzérmes, az örmény Jenokjan és a török Balci. A táblán Jenokjan van a legközelebb Ligetihez.



A magyar birkózók világbajnoki programja
 
 

A szabadfogás hétfőn rajtoló három súlycsoportjának sorsolásával ma megkezdődik a birkózó-világbajnokság hivatalos programja a dániai Herningben. Hét nap alatt zajlik le az összesen 21 súlycsoport versenye. A vasárnapi, záró napon lép szőnyegre mindhárom kötöttfogású Európa-bajnokunk. A világbajnokság honlapján szereplő – még nem hivatalos – adatok szerint 72 (a kötöttfogásban 59, a szabadban 56, a női birkózásban 50) ország képviselteti magát, köztük a sportág valamennyi nagyhatalma. Két, a földrészén eredményes ország, Kolumbia és Szenegál neve nem szerepel csupán a jelenlegi listán.A vébé eseményeit az érdeklődők percről percre követhetik nyomon a Magyar Birkózó Szövetség honlapján (http://www.birkozoszov.hu )a már a tavaszi Eb-n bemutatkozott online-tudósításban.
 

Szeptember 21., hétfő
Szabadfogás 55, 66, 96 kg
66 kg: Wöller Gergő (Vasas-TFSE). 2007-ben és 2008-ban Eb-bronzérmes volt a 60 kg-ban. Az olimpia után váltott súlycsoportot. Az idei Eb-n ötödik lett, majd könyökműtéten esett át. A két felkészülési viadal közül Madridban kiesett, Pitestiben megnyerte a Ion Corneanu-emlékversenyt.
96 kg: Ligeti Dániel (Haladás VSE). A tavalyi Eb-n – 19 évesen, újoncként – értékes 5. helyet szerzett. Ezt ismételte meg a juniorok között az idei Európa-, majd világbajnokságon is.
 

Szeptember 22., kedd
Szabadfogás 60, 84, 120 kg
84 kg: Veréb István (Haladás VSE). A 2007. évi junior Eb bronzérmese több mint tíz kilót fogyasztva ugrott be az olimpián, a már Pekingben megbetegedett Hatos Gábor helyére. Gulyás István szakágvezető szerint fizikailag még sokat kell fejlődnie, azért viszont az edzéseken mindent meg is tesz.
120 kg: Nunajev Juszup (Vasas SC). A Csecsenföld fővárosában, Groznijban született 24 éves újonc az idei kötöttfogású bajnokságon harmadik volt, míg a szabadfogásút megnyerte. A válogatottságot a Ion Corneanu-emlékversenyen elért bravúros harmadik helyével vívta ki.
 

Szeptember 23., szerda
Szabadfogás 74 kg, női birkózás 48, 51 kg
74 kg: Hatos Gábor (Haladás VSE). A 2006. évi Eb bronzérmese a 2007. évi világbajnokság 7. helyével olimpiai kvótát szerzett, de a betegsége miatt nem léphetett szőnyegre Pekingben. A két felkészülési verseny közül Madridban harmadik, Pitestiben második lett.
51 kg: Szabó Emese (Kiskunfélegyházi Vasas). Az idei Eb ezüstérmese a Golden Grand Prix bakui döntőjében deréksérülést szenvedett; hosszabb pihenő után tért vissza a szőnyegre.
 

Szeptember 24., csütörtök
Női birkózás 55, 59, 63 kg
59 kg: Sastin Marianna (Csepel SC-Delta SE). A fogásnem legeredményesebb magyar szereplője, a világ- (2005) és Európa-bajnoki (2007) ezüst-, kétszeres Eb-bronzérmes (2006, 2008) versenyző a felkészülés folyamán második lett a Golden Grand Prix bakui döntőjében és a lengyelországi viadalon is, majd nyert a román nemzetközi bajnokságon.
 

Szeptember 25., péntek
Női birkózás 67, 72 kg, kötöttfogás 55 kg
55 kg: Módos Péter (Hőszig-Szigetvári BSE). A kétszeres junior Európa-bajnok a tavalyi felnőtt Eb-n újoncként, a későbbi olimpiai bajnok orosz Mankijevet is legyőzve nyert bronzérmet. Emlékezetes, fertőzéses megbetegedése miatt közel egy évet hagyott ki. Nem indulhatott az olimpián, noha az újvidéki kvalifikációs viadalon bravúros harmadik hellyel kvótát szerzett. A Golden Grand Prix bakui döntőjében ötödik, a varsói Pytlasinski-emlékversenyen harmadik lett.
 

Szeptember 26., szombat
Kötöttfogás 60, 84, 96 kg
60 kg: Komáromi Ede (Egri Vasas-Sportiskola). A kötöttfogás magyar újonca a Jäger Krisztiánnal folytatott nagy versengésben a bajnoki címével és a varsói Pytlasinski-emlékverseny bronzérmével szerezte meg a címeres mezt.
84 kg: Fodor Zoltán (FTC). Olimpiai ezüstérmesünk megnyerte a Golden Grand Prix tavaszi szombathelyi fordulóját, az Európa-bajnokságon nyolcadik, a bakui és a varsói viadalon harmadik lett. Az új szabályok kevésbé kedveznek neki, rengeteg munkával eredményes fogásokat kell kidolgoznia az álló helyzetű birkózásban.
96 kg: Kiss Balázs (BVSC-Dega-Tát). Az utánpótlás-korosztályok vb- és Eb-győztese a 2007-ben nyert felnőtt Eb-bronzérme óta adós a képességeit tükröző, nagy eredménnyel. A Golden Grand Prix bakui döntőjében harmadik lett, ismét bemutatva fantasztikus válldobásait.
 

Szeptember 27., vasárnap
Kötöttfogás 66, 74, 120 kg
66 kg: Lőrincz Tamás (Ceglédi VSE). A Mr. Tus-sportiskola első felnőtt Európa-bajnoka súlyos sérülésekkel és műtétekkel teli, válságos év után, az új szabályok új kihívásaival is megküzdve még csak halad a régi formája felé. A Golden Grand Prix bakui döntőjében biztató birkózással lett bronzérmes.
74 kg: Bácsi Péter (FTC). A tavalyi Európa-bajnok, olimpiai ötödik helyezett versenyző nem tudta elkerülni a könyökműtétet, és ki kellett hagynia a májusi országos bajnokságot. Az augusztusi varsói Pytlasinski-emlékversenyt fel kellett adnia, mert felrepedt a szemhéja. Ennyi kedvezőtlen előjel ellenére is esélyes az éremszerzésre, mert kirobbanó erőben van.
120 kg: Deák Bárdos Mihály (Diósgyőri BC). Az új szabályokkal visszatért az Európa-bajnok, ötszörös vb-ezüstérmes nehézsúlyú versenyző esélye. A Golden Grand Prix szombathelyi állomásán második lett. Az Európa-bajnokságon bronzot nyert, megszerezte pályafutása felnőtt világversenyeinek tízedik érmét. Ugyancsak harmadik lett a varsói Pytlasinski-emlékversenyen.