Címlap, aktuális hírekBIRKOINFO-2009Versenynaptár 2010. TervezetVB 2009Korábbi hírek 9.Változások kötöttfogásban 2009 májusElnöki köszöntöSzakmaElnökségMegyei szövetségekMagyar Birkózó Bíróbizottság2009 évi versenynaptár -kiírások, eredmények2008 évi versenynaptár - kiírások, eredmények2007 évi versenynaptár - archivumSzabályzatok, ürlapok, letöltésekAnti doppingNemzetközi sikereinkUtánpótlásBirkózó szakosztályok címjegyzékeEdzés lehetöségekBAJNOKAINK -kötöttfogásBAJNOKAINK-SzabadfogásBAJNOKAINK Nöi birkózásCSAPATBAJNOKAINKRangsor a 2009 évi eddigi eredmények alapján!Szakosztályok rangsora a 2008 évi eredmények alapjánSzakosztályaink rangsora a 2007 évi teljesítmények alapjánSzakosztályok 2006 évi rangsoraPartnerekKapcsolatok
Korábbi hírek 8

Fodor TamásJunior verseny Törökországban 

2009-05-17 

fodortamasvasasT.jpgHúsz ország junior korosztályú szabad- és kötöttfogású valamint női birkózói léptek szőnyegre Törökországban ezen a hétvégén.


Magyarországról egyedül a szabadfogású csapat utazott el a viadalra, id. Veréb István vezetésével. A junior szabadfogású válogatott edzője, aki egyben a Haladás VSE trénere is, hat szabadfogású versenyzővel utazott Antalya-ba.
Itthon maradt a 74 kilós ifi Eb ezüstérmes, junior vb 5. Tőzsér Sándor, aki sérülés miatt nem tudott elutazni a válogatott csapattal.

A verseny mindössze három napos volt és a hat magyar szabadfogású versenyző közül, a 120 kilós Fodor Tamás tudott egyedül dobogóra állni, a harmadik helyen végzett a Vasas birkózója.

Sikerült egy 5. helyezést is szereznie  a magyar csapatnak, a junior EB ezüstérmes Ligeti Dániel révén, a  96 kg-ban.


Vasárnap a fradista Tarpai Roland (60kg) és a Dunaharasztis Szmik Attila (84kg) volt érdekelt a magyarok számára. Információink szerint sajnos mindketten kiestek a versenyből.

tf/tfcsb090515.jpg
TF Birkózó CSB

tf/tfdijozon090515.jpg
Díjözön

 

Főiskolások a szőnyegen


 2009.05.15


Igen nagy érdeklődés mellett, jó hangulatban zajlott le a Testnevelési Főiskola birkózó-csapatbajnokságának döntője az intézmény Atlétika-csarnokában.


 Tihanyi József rektor a megnyitójában úgy fogalmazott, hogy a hagyományos TF Napok rendezvénysorozatnak mindig is fénypontja volt a birkózó-csapatbajnokság. Külön köszöntötte a versenyen megjelent Galla Ferencet, a küzdősportok klasszikus tudósát, mondván: neki is Galla tanította a birkózást.


Barna Tibor, a Küzdősportok tanszék vezetője, a verseny fő szervezője pedig a sportág számos jelenlévő képviselőjét, így Polyák Imrét, az évszázad birkózóját is üdvözölhette.


Ifjú hölgyek fitneszbemutatói tették még vonzóbbá és látványosabbá a programot, hogy a végén még a legcsinosabb hölgyszurkoló is díjat vehessen át.


Mint az előzetesünkben már jeleztük: ezen a versenyen TF-hallgatók birkóznak egymással. Ha igazi birkózó is jár ide éppen, akkor persze ő is szőnyegre léphet, amint tette azt most Godó Kitti. Ő a harmadik évfolyam színeiben gyors tusgyőzelmet aratott, de a sikere ezúttal kevés volt a csapatgyőzelemhez, a „második folyam" nyerte a döntőt 23:16-ra. A bronzérem az elsősöknek jutott.

tf/godokitti090515.jpg
Godó Kitti

tf/tfbuli090515.jpg
TF BULI

drhegeduscsabaportre180.jpg

Életműdíj dr. Hegedüs Csabának


1875. május 6-án a gróf Esterházy Miksa által alapított Magyar Athletikai Club Európa első szabadtéri sportversenyét rendezte meg Budapesten. 2000 óta ennek emlékére ünnepeljük a Magyar Sport Napját.

Ezúttal is több sportember kapott elismerést, köztük dr. Hegedüs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke. Életmű-díja így jelent meg az Önkormányzati Minisztérium hivatalos közleményében: „Varga Zoltán, a Magyar Köztársaság sportot felügyelő minisztere a sport területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül, a Magyar Sport Napja alkalmából a Magyar Sportért Életműdíjat adományozott, és egyéni jutalomban részesítette dr. Hegedüs Csabát, az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok birkózót, tuskirályt, a Magyar Birkózó Szövetség elnökét."


szólj hozzá: MAGYAR BIRKÓZÁS

barnatibor.jpg
Dr Barna Tibor

fodortamas.jpg
Dr Fodor Tamás

 

Birkózóbuli a TF-en


„Valóságos népünnepély kerekedett csütörtökön este a TF-en, a házi birkózó-csapatbajnokság alkalmából" - olvashatjuk a Nemzeti Sport 1997. április 12-i számának a Barna Tibor által megőrzött cikkében. Az akkor a birkózást oktató adjunktusként emlegetett tanár mai titulusa: dr. Barna Tibor, a Testnevelési Egyetem Küzdősportok tanszékének vezetője.

Az viszont nem változott, hogy most is csütörtökön lesz a buli, azaz május 14-én, 18 órai kezdettel rendezik meg a házi birkózó-csapatbajnokság döntőjét a TF Atlétika-csarnokában. A csapatokat hat férfi és két női súlycsoport szereplői alkotják. Amitől bulivá, vagy népünnepéllyé válik, az az, hogy a verseny nem (csak) a birkózókról szól, ugyanis a TF más sportágakban jeleskedő hallgatói nagy számban találhatók a szőnyegre lépők között.

Noha a küzdő felek a lehető legkomolyabban veszik majd a mérkőzéseiket, előre érzékelhető a felszabadultság, a hagyományosan jó hangulat.

Az esemény és a hozzá vezető út legfontosabb hozadéka pedig az, hogy a jövő testnevelő tanárai, sportvezetői testközelbe kerülnek a birkózással. És majdan a hírvivői is lesznek.

tozser090503.jpg
Tözsér Sándor 74 kg szf.--ban lett aranyérmes

IV. Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokság 


2009. 05-03

  

Immár negyedszer, és idén a Dunaújvárosi Főiskola csarnokában 2009. május 03-án rendezték meg 11 felsőoktatási intézmény hallgatóinak részvételével az Egyetemi és Főiskolai bajnokságot.


A versenyzők között rengeteg az ismerős név, ami azt jelzi, legkíválóbb birkózóink a sport mellett az életre való felkészülésben, a tanulásban is edzésben vannak.


Itt most csak az egyes súlycsoportok legjobbjait soroljuk fel, de alul a Tovább:>> ra kattintva az összes eredményhez hozzájuthatsz.   

Szabadfogás: 41 induló 

60 kg.   Salamon Norbert - Dunaújvárosi Főiskola; 66 kg. Szakolczi Zoltán -BMF Kandó K.Vill Kar.; 74 kg Tőzsér Sándor -Debreceni Egyetem-Közgazdaságtudományi Kar; 84 kg.  Rögler Gábor- SOTE-TFSE; 96 kg. Ligeti Dániel -Nyugat Mo-i Egyetem  Szombathely; 120kg. Tőzsér Krisztián - Miskolci Egyetem GÉK 

Kötöttfogás: 32 induló 
60 kg. Salamon Norbert -Dunaújvárosi Főiskola; 66 kg.    Salamon Róbert- Dunaújvárosi Főiskola; 74 kg. Purczeld Gábor - SOTE-TFSE; 84 kg.    Illés Gergely- SOTE-TFSE; 96 kg. Kálmán Péter - SOTE-TFSE; 120 kg. Tőzsér Krisztián -Miskolci Egyetem  

Nők: 16 induló
48 kg.  Mihálovics Ivett -  Pécsi TE; 51 kg. Csathó Zsófia - Nyugat Mo-i Egyetem  Szombathely; 55 kg. Király Timea -SOTE-TFSE; 59 kg. Kiss Alexandra - SOTE-TFSE; 63 kg.  Godó Kitti - SOTE-TFSE; 72 kg. Supka Zsófia - SOTE-TFSE  

Összetett csapatverseny végeredménye:    SOTE-TFSE - 47 pont; 2, Miskolci Egyetem - 14 pont; 3, Dunaújvárosi Főiskola -  9 pont 

Tovább:>>  

KÉPGALÉRIA>>>

FIGYELEM!
VÁLTOZÁSOK A KÖTÖTTFOGÁSRA VONATKOZÓAN


A kötöttfogású mérkőzések továbbra is két kétperces menet megnyerésével abszolválhatóak, melyek egyenként 90 mp álló birkózásból és 30 mp elrendelt lenti helyzetű birkózásból állnak.

A kedvezményezett versenyző választhat, hogy milyen módon kezdi meg a lenti birkózást: a jelenlegi módon (rebur helyzet) vagy a másik versenyző mögött térddel a szőnyegen, kezeit annak vállára helyezve (normál parterre helyzet).

Az a versenyző, aki 90 mp elteltével vezet, kedvezményezetté válik. Ebben az esetben ha a 30 mp alatt nem tud pontot szerezni, az ellenfele nem kap pontot a sikeres védekezésért. Ilyen esetben, ha a fenti versenyző nem próbál meg fogást végrehajtani a 30 mp alatt, akkor két versenyzőt ismét álló helyzetbe rendelhetik(10-15 mp után) és így fejezik be a menetet. A menet győztesét a két perc elteltével hirdetik ki.

A kedvezményezett kiválasztása döntetlen esetén a meneten belül:

  • Intés
  • Nagyobb értékű akció
  • Tőbb, nagyobb értékű akció
  • Utolsó akció

Tovább:>>

serdrv090503.jpg

Serdülő Kötöttfogású Rangsorverseny 

2009. 04. 25. Cegléd
 

Nagyszabású serdülő kötöttfogású rangsorversenyt rendeztek Cegléden, ahol megmérettek a korosztály ifjú tehetségei. A kemény csatákban a súlycsoportonkénti legjobb helyezést az alábbiak szerezték meg:

35 kg  Kalmár Krisztián -Egri VSE;  38 kg Balatoni Bence –Monor; 42 kg Pap Bertalan - BVSC-Dega-Esztergom; 47 kg Kovács Bence -Kaposvári SI ; 53 kg Dacher Michel – DBC;   59 kg Kosik Boldizsár -Érdi Spartacus; 66 kg Szabó Noé - Vasas; 72 kg Gyurits Gergely - Váci Forma; 78 kg Sós Tamás –Somorja; 85 kg Halasi Dániel - Kaposvári SI; 85 kg Bacsó Alex – DBC.
 Csapatverseny: Diósgyőri BC -35 p.; 2. Egri VSE - 22 p.; 3. BVSC-Dega -19 p. 

Tovább:>>

junobcegled1.jpg

Junior kötöttfogású OB 

2009.04.26. Cegléd
 

A juniorok kötöttfogásban is összemérték erejüket Cegléden. A nagy csaták eredményeként az alábbiak szereztek junior magyar bajnoki címet:
50 kg
Knipli Csongor -Dél-Zselic SE- Kaposvári NSE; 55 kg Molnár Ádám- BVSC-Dega-Tát; 60 kg Lévai Attila – FTC; 66 kg Szabó László - Vasas-Váci Forma; 74 kg Hlavati Dániel - BVSC-Dega-Tát; 84 kg Vasas Zoltán –FTC; 96 kg Majoros Ármin-Egri VSE; 120 kg Ligeti Dániel- HVSE Csapatverseny: 1. FTC - 35 pont; 2. BVSC-Dega-Tát -25 pont; 3. Vasas -24,5 pont

Tovább:>

hi-pt1-fiatal.jpg

Hódos-emléktáblát avattak Hajdúnánáson 

2009-04-24
 

Hajdúnánás önkormányzata emléktáblát állított a város olimpiai bajnok szülötte, Hódos Imre tiszteletére – halálának huszadik évfordulóján.
 

Az emléktáblát a Köztársaság téren, a Református Általános Iskola falára helyezték el, ahol Helsinki bajnoka is kezdte a tanulmányait. Az ünnepségen Buczkó József önkormányzati képviselő köszöntötte a nagyszámú érdeklődőt, köztük a megye birkózásában dolgozó, számos szakembert. Dr. Kiss József, a hajdúnánási, mostantól Hódos Imre nevét viselő birkózóklub edzője, szintén önkormányzati képviselő, felidézte a sportág nagy egyéniségének egész pályafutását. Leleplezték az emléktáblát, amelyet Gacsályi Gábor református lelkész megáldott.

Tovább:>>

szfjunob2009.jpg

JUNIOR szf OB, Kazincbarcika 

2009. 04. 18.
 

Izgalmas csatákat hozott az idei junior szabadfogású OB.
Az ifjú bajnokaink névsora:
50 kg  Molnár Róbert –FTC; 55 kg  Lagzi Kovács Bendegúz -DBC-KVSE; 60 kg Tarpai Roland –FTC;  66 kg Molnár Bálint - HVSE; 74 kg Tőzsér Sándor -  Debreceni Sport Sz. Kft; 84 kg Adamecz József – Vasas; 96 kg Ligeti Dániel      HVSE; 120 kg  Fodor  Tamás-Vasas.

A
Csapatverseny eredménye:  1. Vasas SC-28 pont; 2. Haladás VSE -27 pont; 3. FTC -20 pont 

Gratulálunk a győzteseknek!

Tovább:>

 Serdülő szf. rangsorverseny 

2009. 04. 18.
 

Szigetsezntmiklóson a serdülő szabadfogásúak viaskodtak. A népes mezőny legjobbjai közül az alábbiak állhattak a győzelmi dobogó legmagasabb fokára:

35 kg Boros Gábor- Érdi Sp.; 38 kg Balatoni Bence – Monor; 42 kg Lévai Zoltán –FTC; 47 kg Borbola Imre –SZVSE; 53 kg  Sepeczán János -Orosházi Sp; 59 kg Kosik Boldizsár -Érdi Sp.; 66 kg Szabó Noé-Vasas; 72 kg. Gyurits Gergő-Váci Forma; 78 kg. Tomin Márton -Sziget SC ; 85 kg Sipos Tamás - Érdi Sp.; +85 kg  Bacsó Alex -DBC

Csapatverseny: 1. CSABI -44 pont; 2. Sziget SC -42 pont; 3. Vasas -36 pont           

Tovább:>>

2986881961_39f4e6a7a6_m.jpg

Junior szf. rangsorverseny.  

2009. 04. 05. 
 

Orosházán junior korosztályú, szabadfogású rangsorversenyen mérték össze erejüket az OB előtt a fiatal titánok. A kemény mérkőzéseket követően az alábbiak állhattak súlycsoportjaikban a győzelmi dobogó legmagasabb fokára: 

50 kg  Nyíri Milán – DBC; 55 kg Lagzi Kovács Bendegúz     - DBC-KVSE; 60 kg. Molnár József- Abony;  66 kg Molnár Bálint – HVSE; 74 kg Tőzsér Sándor – Debrecen;  84 kg Szmik Attila – DMTK; 96 kg Tóth Rafael - FTC; 120 kg  Fodor Tamás -Vasas 
Csapatverseny:  1. FTC- 21 pont; 2. HVSE -21 pont; 3. DBC -19,5 pont 

Tovább:>>

Egy lemondás magyarázata 

Dr. Hegedüs Csaba elnök úrnak
Magyar Birkózó Szövetség 

Maróthy István elnök úrnak
Budapesti Birkózó Szövetség 

Tisztelt Elnök urak!
Bejelentem, hogy a Budapesti Birkózó Szövetség főtitkári tisztéről a mai napon lemondok.
Döntésemnek egyetlen oka van: a hat budapesti szakosztály levele, amelyben rendkívüli, BBSZ-elnökváltó közgyűlés összehívását kezdeményezik. Én ezzel a módszerrel nem értek egyet: a demokrácia köntösébe bújtatott, de etikailag nem védhető, súlyosan kifogásolható puccsnak tartom. A demokrácia arról szól, és abban én is hiszek, hogy valósuljon meg a többség akarata. Csakhogy ez nem úgy értendő, hogy abban a pillanatban, amint megvan a többség, lecseréljük a valamiért utunkban lévő, amúgy demokratikusan, határozott időre megválasztott elnököt. Természetesen le lehet cserélni a mindenkori vezetőt. De…A Budapesti Birkózó Szövetség 2008. december 11-én, alig több mint négy hónapja tartotta meg évi rendes közgyűlését. Sem azelőtt, sem akkor senki nem kifogásolta az elnök munkáját, de nyilvánosan még apró kritikai megjegyzés sem hangzott el. Azóta két elnökségi ülést tartottunk, amelyen előkészítettük az ismét nagyszerűen sikerült Matura-emlékversenyt, szövetségünk legnagyobb rendezvényét. Akkor sem emelt senki semmiféle kifogást a BBSZ elnökének a tevékenysége ellen. Vajon ennyire gerinces, ennyire bátor lenne egy igazi demokrata?...Éppen az idén ünneplem sportújságírói pályafutásom negyvenedik évfordulóját. Abból harmincnyolcat töltöttem el a birkózás szolgálatában, nagy szeretettel, igaz örömmel. 1972 januárjában jelent meg egy írásom a sportágról, Egyenes derékkal címmel, miáltal a birkózást és annak művelőit minősítettem, emeltem piedesztálra. Bár az év elején látott napvilágot, és egy napilapba hetente bekerül legalább egy, nagy visszhangot kiváltó, kiemelkedő írás, a szerkesztőség az év végén az enyémet szavazta meg az év produkciójának.Végtelen sajnálatomra ugyanazt a cikket ma már nem tudnám megírni.

Budapest, 2009. április 22. 

Sportbaráti üdvözlettel: 

Szekeres István

hegedus0904170001722E.jpg

Fodor Zoltán a vb-n javíthat   Az elnök szerint reális és elfogadható volt az Eb-szereplés   


2009-04-16


Az új olimpiász első vizsgáján a magyar válogatott csak egy-egy ezüst- és bronzérmet nyert a vilniusi Európa-bajnokságon. Hegedűs Csaba, a szövetség elnöke a közepesnél valamivel gyengébbre értékelte a szereplést, hozzátéve, hogy ez volt a realitás, ezt lehetett várni. 


Interjú az Elnök Úrral a Magyar Hírlapban>

deakbard3090405.jpg

barkaemese09eb.jpg

Birkózó Európa Bajnokság 2009.

  

51 kg-ban Szabó Emese ezüstérmes,  120 kg-ban Deák Bárdos Mihály bronzérmes a 2009 évi  EB-n, Vilniusban.  


2009-04-03/05
 

Szabadfogásban

66 kg-ban Wöller Gergő 5,; 74 kg-ban Hatos Gábor 7.; 84 kg-ban Veréb István 14,; 96 kg-ban Ligeti Dániel 18. helyet szerezte meg.


A női birkózásban

51 kg-ban Szabó Emese ezüstérmet szerzett.  59 kg-ban Godó Kitti és 55 kg-ban Barka Emese 5. helyen végeztek.  


Kötöttfogásban:

55. kg-ban  Molnár Gábor 16.; 60 kg-ban Jäger Krisztián 16.; 66 kg-ban Drechsler Attila 7.;  74 kg-ban a tavalyi Európa bajnokunk Bácsi Péter 12.; 84 kg-ban Fodor Zoltán olimpiai ezüstérmesünk 8.; 96 kg-ban Kiss Balázs 18. helyen zárt. 120kg-ban Deák Bárdos Mihály bronzérmet szerzett.

Tovább:>>

krujivan090408.jpg
Kruj Iván

Kruj Iván 75 éves  

2009-04-08

1934. április 10-én született Felsővadászon, most ünnepli 75. születésnapját Kruj Iván, a magyar birkózás és a Ferencvárosi Torna Club egyik jeles személyisége.

Volt válogatott versenyző, két időszakban is vezette edzőként a szabadfogású válogatott munkáját (1983-ban mesteredzői címet kapott). 1969-től – 35 éven át – működött nemzetközi bíróként, a világ legjobbjai közé tartozott: kinevezett szőnyegelnök is volt. 1972-től 2004-ig minden – összesen kilenc – olimpián bíráskodott, 1983-2004 között a nemzetközi szövetség bíróbizottságának tagja volt.

Éppen hat évtizede lett az FTC versenyzője, 35 évig állt a birkózószakosztály élén. Hosszú időn át volt az egyesület elnökségének tagja. A klub életének egyik meghatározó, emblematikus alakja.

Ferencvárosi tevékenységével párhuzamosan bekapcsolódott az ESMTK 2006-ban újra indított birkózóéletébe is. Ma a rendkívül ígéretesen fejlődő erzsébeti szakosztály vezetőedzője. Az egyik segítőtársa a fia, Tamás, aki 1982-ben, a budapesti kötöttfogású csapat Világkupán a magyar együttes 62 kg-os tagja volt. (Arra a versenyre még minden földrész legeredményesebb országát hívták meg, ma az egyéni-vb pontversenyének első hat helyezettje automatikusan kerül a mezőnybe.)

Kruj Ivánt csütörtökön este köszöntik az ESMTK rendezvényén, amelyen részt vesznek a birkózószövetség vezetői is.
 

Nagy megtiszteltetés küszöbén

Kruj jelölést kapott, hogy a bírói kategóriában ötödikként tagja legyen a sportág New York-i székhelyű Hírnév Csarnokának (Hall of Fame). A döntés még nem született meg, de nagy valószínűséggel ő lehet jelen az őszi avatási ünnepségen. A Hall of Fame eddigi magyar tagjai: Polyák Imre, Kozma István, Hegedüs Csaba. 

Kruj Iván pályafutásának jelentősebb állomásai

1949-61: a Ferencváros versenyzője, válogatott.
1962-67: a Ferencváros edzője
1963-72 és 1987-88: a szabadfogású válogatott edzője
1969-2004: nemzetközi bíró
1973-77: a Ferencváros utánpótlás-edzője
1978-85: a Ferencváros vezetőedzője
1985-: a Ferencváros szakosztályvezetője, -igazgatója 

És végül egy sztori

Edzőként is gondolkodott bírófejjel. 1972-ben, az olimpiai felkészülés tavaszi versenyidőszakában a szabadfogású válogatott tagjainak azt az ukázt adta, hogy a mérkőzések végén – bármi legyen is az eredmény – nagyon frissen, könnyedén és mosolyogva fussanak le a szőnyegről. A 3x3 perc alaposan „megvallatta” a versenyzőket, és a lagymatag, eseménytelen időszakokban megintették az egyik felet. Kruj azt akarta a bírói karba sulykolni, hogy a magyarok erőnléte kifogástalan, ezért inkább az ellenfelet intsék meg a kétesélyes szituációkban.Csak egyetlen „baleset” akadt. A 62 kg-ban birkózó Szabó László a civil életben nagyon erős szemüveget viselt. Egy alkalommal, az előírásnak megfelelően, a meccse után lazán, könnyedén futott le a szőnyegről, de – általános döbbenettől kísérve – a másikon keresztül, ahol éppen mérkőzés folyt.

Az olimpián Klinga László, Bajkó Károly és Csatári József bronzérmet nyert.

bacsi090315.jpg
Nagyításhoz kattints a képre!

Bácsi Péter ismét a szőnyegen 

2009-03-15.
 

Az FTC a népligeti, régi kézilabdacsarnokban rendezte meg a Legea-kupát, a kötöttfogású birkózók második válogató versenyét. Bácsi Péter, Fodor Zoltán és Kiss Balázs egy súlycsoporttal feljebb indult, és mindhárman nyerni tudtak.Az Európa-bajnok Bácsi Péter a február végi csapat-világbajnokság harmadik mérkőzésén – könyöksérülés miatt – már nem tudott a válogatott rendelkezésére állni. A szombathelyi Magyar Nagydíjat kihagyta, és úgy tűnt: kénytelen lesz az Eb-t is. A Legea-kupán azonban ismét szőnyegre léphetett, és egy súlycsoporttal feljebb, a döntőben a nap egyik leglátványosabb találkozóját nyerte meg, Dajka Zsolt ellenében. Az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán ezúttal a 96 kg-ban birkózott, és a fináléban visszavágott az egri Majoros Árminnak az U-23-as bajnokságon elszenvedett vereségért.A március 31-én Vilniusban kezdődő Európa-bajnokságig pótolni kell Módos Pétert (55 kg) és Lőrincz Tamást (66 kg). A kisebb súlyban Molnár Ádám (BVSC-Dega-Tát) egyedüli induló volt, mérkőzést tehát nem kellett vívnia. A 66 kg-ban a Dega-kupa után ezúttal is Dreschler Attila nyert.Az Eb-csapat összetételéről Struhács György szakágvezető előterjesztése alapján a szövetség elnöksége a március 23-i ülésén dönt. 60 kg. Döntő: Lévai Attila (FTC) – Lévai István (FTC) 2:0 (1:0, 4:2), 3. Kozák István (Ceglédi VSE) és Gérnyi Dávid (Kőbánya SC)66 kg. Döntő: Dreschler Attila (Vasas) – Jäger Krisztián (BVSC-Dega-Tát) 2:0 (1:0, 1:0), 3. Korpási Bálint (BVSC-Dega-Tát) és Komáromi Ede (Egri Vasas-Sportiskola)74 kg. Döntő: Lőrincz Viktor (Ceglédi VSE) – Pelyhe Zoltán (Vasas) 2:0 (2:0, 5:0), 3. Németh Normann (Spartacus SC) és Madarasi Gábor (Egri Vasas-Sportiskola)84 kg. Döntő: Bácsi Péter (FTC) – Dajka Zsolt (Univer-KTE) 2:0 (1+:1, 5:2), 3. Antunovics László (Érdi Spartacus) és Vasas Zoltán (FTC)96 kg. Döntő: Fodor Zoltán (FTC) – Majoros Ármin (Egri Vasas-Sportiskola) 2:0 (2:0, 2:1), 3. Kálmán Tibor (Vasas-Váci Forma SE) és Rizmajer György (BVSC-Dega-Tát)120 kg. Döntő: Kiss Balázs (BVSC-Dega-Tát) – Branda Gyula (UTE) 2:0 (1:0, 5:0), 3. Nagy Tamás (Univer-KTE) és Ekkert Dávid (Dél-Zselic Szigetvár)A pontversenyben: 1. FTC 19 pont, 2. BVSC-Dega-Tát 15, 3. Vasas-Váci Forma 8.5.

maturadij600.jpg
Nagyításhoz kattints a képre!

Három magyar győztes a Matura-emlékversenyen

 

 

2009.03.08

 

A Vasas Fáy utcai sportcsarnokának három szőnyegén nagy mezőny, kilenc ország 123 birkózója mérte össze tudását a hagyományos nemzetközi junior kötöttfogású Matura Mihály-emlékversenyen.

Az ünnepélyes megnyitón a hagyományoknak megfelelően átadták a Budapesti Birkózó Szövetség elismeréseit. Az elmúlt év legeredményesebb női utánpótlás-versenyzője Barka Emese (Vasas), a férfi pedig Vasas Zoltán (FTC) lett, de Varga János olimpiai bajnoktól és Maróthy Istvántól, a BBSZ elnökétől átvehette a díszes plakettet a két edző, Kovács Levente, illetve Széles József is.

A színvonalas és – az új szabályoknak megfelelően – látványos versenyen a legtöbb első helyet a lengyelek szerezték meg, akik két komplett válogatott csapattal érkeztek. A négy lengyel arany mellett három magyar és egy horvát született.

Versenyzőink közül Lévai Attila (FTC, 60 kg), Szabó Martin (Sziget SC, 66 kg) és Hlavaty Dániel (BVSC-Dega-Tát, 74 kg) nyert. A pontversenyben a magyar csapat lett az első, megelőzve a lengyeleket és a horvátokat. A Matura család örökös vándordíját Szabó Martin vehette át ifj. Matura Mihálytól.

 

50 kg (5 induló): 1. David Szkodzinski (lengyel), 2. Sandro Frankol (horvát), 3. Knipli Csongor (Dél-Zselic-KASI)

55 kg (10): Wladyslaw Bierzachowski (lengyel), 2. Molnár Ádám (BVSC-Dega-Tát), 3. David Karecinski (lengyel) és Pál Norbert (H. Szondi SE)

60 kg (20): Lévai Attila (FTC), 2. Lévai István (FTC), 3. Edgar Pogosian (lengyel) és Michal Novák (cseh)

66 kg (24): 1. Szabó Martin (Sziget SC), 2. Madaras Gábor (Egri Vasas-Sportiskola), 3. Jakub Tim (lengyel) és Daniel Rutkowski (lengyel)

74 kg (23): Hlavaty Dániel (BVSC-Dega-Tát), 2. Mateks Wolny (lengyel), 3. Damian Jankowski (lengyel) és Piotr Przepiorka (lengyel)

84 kg (17): 1. Lukasz Konera (lengyel), 2. Balogh László (Csepeli BC), 3. Kucsera Tibor (Vasas-Váci Forma SE) és Martin Nielsen (norvég)

96 kg (13): 1. Radoslaw Grzybinski (lengyel), 2. Rizmajer György (BVSC-Dega-Tát), 3. Hrvoje Savuk (horvát) és Majoros Ármin (Egri Vasas-Sportiskola)

120 kg (11): 1. Marko Koscevic (horvát), 2. Lám Bálint (BVSC-Dega-Tát), 3. Ekkert Richárd (Dél-Zselic-KASI) és Michal Orzechowski (lengyel)

Csúcs mezőny a Matura-emlékversenyen

2009.03.06.

Egy héttel a Magyar Arany Nagydíj után, most az utánpótlás legrangosabb hazai viadala következik: holnap kilenckor kezdődik a hagyományos nemzetközi junior kötöttfogású Matura Mihály-emlékverseny a Vasas Fáy utcai sportcsarnokában.

Az évtized legnépesebb mezőnye gyűlt össze a Budapesti Birkózó Szövetség viadalára. Hét országból érkeznek vendégek, s rajthoz áll az utánpótlás teljes hazai élmezőnye. A lengyelek egyenesen két csapatot, az A és a B válogatott tagjait is indítják, szőnyegre lépnek továbbá Ausztria, Csehország, Norvégia, Románia, Szerbia és Ukrajna legjobbjai is. A mintegy másfélszáz ifjú birkózó nyolc súlycsoportban, három szőnyegen méri össze tudását.

Az ünnepélyes megnyitón adják át a hagyományos elismeréseket az elmúlt év legsikeresebb budapesti utánpótlás-versenyzőinek, illetve az edzőjüknek, a legjobb pedig Csőke József örökös vándordíját veheti át. Az eredményhirdetés során a 66 kg-ban legeredményesebb magyar kapja meg a Matura család örökös vándordíját.

 Edit Picture

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 

KÖZHASZNÚSÁGI ÉVES BESZÁMOLÓ  

JELENTÉSE  2008. ÉV
 

 

2009. március 6.

Tovább:>>

csapatered090301.jpg Edit Picture

GOLDEN GRAND PRIX
KÖTÖTTFOGÁSÚ
MAGYAR ARANY NAGYDÍJ
2009
Szombathely, Arena Savaria

 

Magyarország nyerte a csapatversenyt
Fodor Zoltán aranyérmet, Deák Bárdos ezüstérmet, Kun Renátó, Dajka Zsolt és Kiss Balázs bronzérmet nyert


Tovább:>

fravk.JPG

Birkózás: orosz csapatarany

 

Orosz sikerrel ért véget a kötöttfogású csapat-világbajnokság a franciaországi Clermont-Ferrandban, a fogásnem kiemelkedő képviselői a döntőben 5:2-re verték a házigazdákat.

Az orosz válogatott eredményei a vébén:

-Azerbajdzsán 6:1

-Magyarország 7:0

-Örményország 5:2

-Franciaország 5:2

 

Mérkőzés a 3. helyért: Örményország – Kuba 5:2.

A magyar válogatott a 6. helyen végzett, miután a helyosztón 5:2-re alulmaradt Kazahsztánnal szemben. Együttesünk a hosszú idő óta sérült Eb-győztes Lőrincz Tamás és az olimpia előtt megbetegedett Eb-bronzérmes, kétszeres junior Eb-győztes Módos Péter nélkül utazott el a világbajnokságra, ahol aztán ráadásul az Európa-bajnok Bácsi Péter megsérült, miáltal az utolsó két mérkőzésünk eleve 0:1-ről indult.

Hatodik a kötöttfogású csapat

2009-02-21 

Az Európa-bajnok Bácsi Péter nélkül volt kénytelen kiállni a helyosztóra az amúgy is tartalékos magyar kötöttfogású válogatott a franciaországi Clermont-Ferrandban ma befejeződő csapat-világbajnokságon, és a 5:2-es vereséggel a hatodik helyen végzett.

Hiába jegelték Bácsi térdét péntek dél óta (az azeriek elleni mérkőzésen már nem állt szőnyegre), nem jött rendbe. Így a kazahok ellen, az 5. helyért folyó találkozón eleve 0:1-ről indultunk. Miután az első három mérkőzést hozták a kazah klasszisok, a kényszerűségből feladott 74 kilóval el is dőlt a meccs. Jó hír, hogy az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán a 84 kg-ban (0:1, 1:0, 2:0), illetve a nehézsúlyú Deák Bárdos Mihály (1:0, 1:0) ezúttal is nyert.

Az 5. helyért birkózhatunk

 

2008.02.21

 

Utolsó csoportmérkőzését megnyerte a magyar együttes a kötöttfogású csapat-világbajnokságon, a franciaországi Clermont-Ferrandban. Az azeriek elleni 4:3 révén az 5. helyért birkózhatnak a mieink, Kazahsztán ellen. A döntőt a franciák és az oroszok vívják.

 

Bácsi Péter sérülés miatt nem léphetett szőnyegre, így végképp foghíjas lett a csapat az utolsó találkozóra. Fontos momentum volt, hogy a 66 kg-ban Korpási Bálint nyerni tudott (2+:2, 2:0), miáltal 0:2 után szépítettünk, majd a kieső találkozó miatt automatikusan 1:3 lett az eredmény. Végül Fodor (1:0, 0:1, 1:0), Kiss (0:2, 2:0, 2:0) és Deák Bárdos (6:0, 2:0) fordított.

A B csoportban körbeverés után alakult ki a végeredmény.

Az A csoport további eredményei:

Örményország – Azerbajdzsán 4: 3

Magyarország – Azerbajdzsán 4:3

Oroszország – Örményország 5:2

1. Oroszország, 2. Örményország, 3. Magyarország, 4. Azerbajdzsán

 

B csoport:

            Franciaország - Kuba 4:3

            Kazahsztán – Kína 4:3

            Franciaország – Kína 6:1

            Kuba – Kazahsztán 5:2

            Kazahsztán – Franciaország 4:3

            Kuba – Kína 7:0

1. Franciaország, 2. Kuba, 3. Kazahsztán, 4. Kína

 

Az 5. helyért (szombaton 10 órakor): Magyarország – Kazahsztán

A 3. helyért: Örményország – Kuba

Döntő: Franciaország - Oroszország

„Szoros” 0:7 az oroszok ellen

 

2008.02.20.

 

A papírformának megfelelően a világelső orosz kötöttfogású válogatott legyőzte a magyart a franciaországi Clermont-Ferrandban folyó csapat-világbajnokságon. Az egyes mérkőzések eredménye alapján nagyot küzdöttek a legjobbjaink.

A végeredmény ugyan 7:0 lett, de nincs okunk szégyenkezésre. A 60 kg-ban Jäger Krisztián, a 66-ban pedig Korpási Bálint menetet tudott nyerni, Bácsi, Fodor, Kiss Balázs és Deák Bárdos pedig két, egyaránt 1:0-as menetben kapott ki.

Az ellenfelekről most valamivel többet tudunk, hiszen az oroszok három helyen is egyetlen versenyzővel érkeztek. Az 55 kg-ban Mankijev 2:0, 1:0-ra gyűrte le az újonc Molnár Gábort, igaz, nem az olimpiai bajnokról van szó, hanem a testvéréről, Bekhirről, aki tavaly megnyerte a szombathelyi Golden Grand Prix-t. A 96 kg-ban az olimpiai bajnok Aszlanbek Hustov győzte le Kisst, míg a 120 kg-ban az az Alekszandr Anyuhin nyert Deák Bárdos ellen, aki aranyérmes volt a 2007. évi katonai világjátékokon, és első számú tartaléka az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Haszan Barojevnek – olyannyira, hogy a tavalyi szombathelyi csapat-világbajnokságon egy mérkőzésre be is ugrott helyette.

Az olimpia előtt tíz hónapot töltöttek el birkózóink szünet nélküli, kő kemény felkészüléssel. Miután az év nagy versenyeit a hét súlycsoportban ugyanaz a – nagyjából – tíz ember küzdötte végig, muszáj volt megpihentetni őket. A 2009. évi felkészülés ezért a szokottnál később kezdődött el, és annak megfelelően a versenyzőink még csak a formaidőzítés elején járnak. A csapat tartását dicsérik az oroszok elleni szoros mérkőzések, a csúcsformát a március 31-én Vilniusban kezdődő Európa-bajnokságon kell elérniük. Ahol viszont két, még lábadozó reménységünk, Módos és Lőrincz nem léphet szőnyegre.

Most a csapat-világbajnokságon olyan országok válogatottjaival találkozik az együttes, amelyeknek minden súlycsoportban két-három, nagyjából azonos képességű versenyzői vannak. Az esti programban Azerbajdzsán lesz az utolsó csoportellenfelünk.

Sima birkózóvereség az örményektől

 

2009-02-20

 

A tartalékos magyar csapatnak csak akkor lett volna esélye a győzelemre az örmények ellen a kötöttfogású csapat-világbajnokság 1. fordulójában, ha az alsó három súlycsoportban valamelyik fiatalunk nyerni tud. Az egyetlen siker az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán nevéhez fűződik.

Nem csak a „kicsiknek” nem sikerült a nyitány.  A 74 kg-ban Bácsi Péter 3:0-ra megnyerte az első menetet, míg a másik kettőt – egyaránt 1:0-ra – elvesztette. Feltehetően Arszen Dzsulfalakjan vágott vissza a pekingi vereségért. A verseny honlapja a szőnyegre lépő birkózók nevét nem teszi közzé, csak az országot jelöli; az örmény névsor viszont két szereplőt jelöl meg minden súlycsoportban. A honlap rövid időre Bácsit adta győztesnek, merőben más pontszámokkal.

Voltak elfogadható vereségek: az 55 kg újoncát, a kecskeméti Molnár Gábort a 0:3, 0:1-ért nem érheti szemrehányás, Korpási Bálint a 66 kg-ban 1:1, 2:3-mal maradt alul, Deák Bárdos Mihály pedig 0:1, 0:1-re végzett a 120 kg-ban, feltehetően az olimpiai bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok Patrikejevvel szemben. Viszont Kiss Balázs 0:7, 0:2-je a 96 kg-ban nagyon is váratlan.

Az egyetlen győztesünk, Fodor Zoltán 0:1, 1:0, 2:0-ra verte vagy Forovot vagy Sahinjant.

 

A csoport: Örményország – Magyarország 6:1, Oroszország – Azerbajdzsán 6:1

B csoport: Franciaország – Kuba 4:3, Kazahsztán – Kína 4:3

Birkózórajt Örményország ellen

 

2009-02-19

 

Megtartották a pénteken kezdődő kötöttfogású csapat-világbajnokság sorsolását a franciaországi Clermont-Ferrandban. A magyar együttes az A csoportban az örményekkel, az oroszokkal, majd az azeriekkel találkozik.

A még csak gyógyulóban lévő Módos Péter és Lőrincz Tamás nélkül felálló csapatunk nagyon nehéz csoportba került, ahol az oroszok és az azeriek az olimpián járt birkózóikat küldik szőnyegre. A B csoportba Franciaország, Kazahsztán, Kína és Kuba került. A két csoport első helyezettjei szombaton este vívják a döntőt, de rendeznek helyosztót a 3. és az 5. helyért is.

 

Első ellenfelünk, Örményország az 55 kg-ban az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok Roman Amojant szerepelteti, a 120 kg-ban pedig az orosz színekben kétszeres Eb-győztes, de örményként is Eb-t nyert, olimpiai bronzérmes Jurij Patrikejevet. Kulcsmérkőzés lesz a 74 kg-os Bácsi Péteré a junior-világbajnok Arszen Dzsulfalakjan ellen, akit az olimpia nyolcaddöntőjében három menetben legyőzött, illetve a 84 kg-os Fodor Zoltáné a junior vb- és Eb-győztes, a Pekingben a hetedik helyen végzett Gyenyisz Forov ellen.

 

Szekeres István

Az MBSZ sajtófőnöke

 

A magyar csapat:

55kg Molnár Gábor (Univer KTE)

60kg Jäger Krisztián (BVSC-Dega-Tát)

66kg Korpási Bálint (BVSC-Dega-Tát)

74kg Bácsi Péter (FTC)

84kg Fodor Zoltán (FTC)

96kg Kiss Balázs (BVSC-Dega-Tát)

120kg Deák Bárdos Mihály (DBC)

 

Edző: Sturhács György (Kötöttfogású szakágvezető)

 

A Világkupán résztvevő országok:

 

"A" csoport

Oroszország

Azerbajdzsán

Magyarország          

Örményország 

 

"B" csoport

Franciaország

Kína

Kuba

Kazahsztán

Magyar Arany Nagydíj 2009

 

Február 28-án és március 1-jén hagyományos színhelyen, a szombathelyi Aréna Savariában rendezzük meg hagyományos nemzetközi kötöttfogású viadalunkat. A Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) idei versenynaptárában már a Hungarian Golden Grand Prix (Magyar Arany Nagydíj) nevet viseli; tavaly még csak GGP-állomásként jegyezték.

A Golden Grand Prix-sorozat minden szakágban két nemzetközi versennyel kezdődik. A kötöttfogásúak első összecsapására január 24-25-én Isztambulban, a törökök hagyományos Vehbi Emre-emlékversenye keretében került sor.

A kontinensbajnokságok végeredménye alapján alakul ki a Golden Grand Prix-döntő mezőnye. A pénzdíjas finálét július 27-29-én Bakuban, az azeriek Hejdar Alijev-emlékversenyeként rendezik meg.

 

Huszonnégy országból érkeznek a Magyar Arany Nagydíj külföldi szereplői. Tipikus, olimpia utáni mezőny jön össze. Míg tavaly – a felkészülés jegyében – olimpiák, világ- és kontinensbajnokságok 33 aranyérmese indult, a számuk az idén 16, miközben – az általános őrségváltás jelzéseként – kereken 25 olyan fiatal kel versenyre, aki az elmúlt években korosztályos bajnokságokon ért el kiemelkedő eredményt.

Nyolc olyan fiatal lép szőnyegre, akinek a junior-világbajnokságon szerzett első hely a legrangosabb teljesítménye. Közöttük van Németh Iván, aki 2006-ban a szombathelyi junior Európa-bajnokságon aratott győzelme után a guatemalai vb-aranyat is megszerezte. Tizenkét szereplő a földrészének volt a legjobbja a 20 évesek versenyén, indul továbbá öt, még fiatalabb győztes, akik a 18 év felső korhatárú ifjúsági kontinensbajnokságokon nyertek. (Fodor Zoltánt például már nem ide soroljuk, hiszen ifjúsági Eb-aranya után a felnőtt mezőnyben vb-8. helyet és olimpiai ezüstérmet is szerzett.)

 

Egyetlen olimpiai bajnok lép szőnyegre, a 66 kilós azeri Farid Manszurov: az aranyát Athénban nyerte, majd 2007-ben világbajnok lett. A tavalyi Nagydíj döntőjében Lőrincz Tamás látványos győzelmet aratott ellene.

Négy olyan vendégünk lesz, akinek a világbajnoki cím a legjobb eredménye. A török Nazmi Avluca (akit az olimpia 84 kg-os elődöntőjében Fodor Zoltán győzött le) most a 96 kilóban indul. 1999-ben nyert vébét, még a 76 kg-ban (azóta két Eb-t is). Az amerikai Dremiel Byers (120 kg) 2002, a fehérorosz Alim Szelimov (84 kg) 2005, míg az észt Heiki Nabi (96 kg) 2006 világbajnoka volt. Nyilvánvalóan mindegyikük keresi a helyét az új ciklus új szereposztásában.

Az Eb-győztes Bácsi Péterrel és Deák Bárdos Mihállyal együtt tizenegy kontinensbajnok szerepel Szombathelyen.

 

A Magyar Arany Nagydíj műsorfüzete minden olyan külföldi szereplő legjobb eredményét jelzi, aki legalább a földrészének a bajnokságán, vagy valamelyik utánpótlás-világversenyen érmet nyert. A füzet abban is segít a nézőnek, hogyan tudja azonosítani a szőnyegen küzdő versenyzőt.

 

A magyar kötöttfogású válogatott a franciaországi Clermont-Ferrandból érkezett haza, ahol az elmúlt hét végén a csapat-világbajnokság 6. helyét szerezte meg. Az eredmény a tavalyi ezüstérem után is elfogadható, hiszen az együttes az Eb-bronzérmes Módos Péter és az Eb-győztes Lőrincz Tamás nélkül volt kénytelen kiállni. (Mindketten a visszatérésre készülnek már, de az biztos, hogy a március 31-én Vilniusban kezdődő kontinensbajnokságon még egyikük sem indulhat.)

A csapat-vb-n megsérült az Európa-bajnok Bácsi Péter. Az azeriek ellen már nem birkózhatott, így a mieink eleve 0:1-ről indulva arattak bravúros győzelmet.

 

Sportdiplomáciai eseményre is sor kerül Szombathelyen. Február 28-án ülésezik a FILA marketing, szponzor-, tv-, internet- és sajtóbizottsága, amelyet dr. Hegedüs Csaba vezet. Először vesz részt a munkában – a bizottság újonnan megválasztott tagjaként – Szekeres István, az MBSZ elnökségének tagja, a FILA News-magazin főszerkesztője.

 

 

Magyar Birkózó Szövetség

Vége a lutrinak

 

Remélhetőleg visszatér a látványos kötöttfogás, az új szabályok kivezethetik a zsákutcából. Mert az olimpiai közvetítéseket végigszurkoló átlagnéző szerint is ott volt. A menetek első perce gyakran unalomba fulladt, általában 0:0-ra végződött. Akkor aztán jött a golyóhúzás, a lutri, hogy melyik versenyző legyen a kedvezményezett. A térdelő helyzetben aztán a védekezés volt a lényeg, ami szintén kevés esztétikai élményt nyújt a közönségnek.

De ennek most vége!

A szombathelyi Golden Grand Prix-t a nemzetközi szövetség tesztversenynek jelölte ki, vagyis az új szabályok nyilvános bemutatkozása, egyben az egyik vizsgája lesz.

Hogyan néz ki egy kötöttfogású mérkőzés már az Aréna Savariában is?

 

1. A győzelemért 2 kétperces menetet kell megnyerni. Ha két menet után 1:1 az állás, a harmadik két perc dönt.

 

2. Egy menetben a korábbi egy helyett másfél percig tart az álló helyzetű birkózás, és mindössze fél perc jut a térdelő helyzetre. Ha 0:0 az eredmény, akkor az első menetben az alacsonyabb sorsolási számú, tehát piros mezt viselő versenyző a kedvezményezett, ami a második menetben automatikusan átszáll a kékmezesre.

 

3. Ha a harmadik menet első másfél perce is döntetlen, akkor az a birkózó kapja a kedvezményezettséget, amelyik addig több akciópontot ért el. Ha ez a pontszám is döntetlen, akkor – de csakis akkor – kisorsolják, hogy kié a kedvezmény.

 

4. Ha a másfél perc alatt akció születik, akkor az a versenyző lesz a kedvezményezett a menet utolsó negyedében, amelyiknek több akciópontja van. Ellentétben a korábbi szabállyal, a sikeresen kivédekezett térdelő helyzetért nem adnak pontot. Vagyis ha az egyik birkózó 1:0-ra vezet, fél percre leküldik az ellenfelét, aki azonban most már pusztán azzal, hogy nem hajtanak végre rajta akciót, nem egyenlít.

 

További részletekbe nem érdemes belemenni, leírva ugyanis túlságosan szakmai és bonyolult, a mérkőzések menetében mindenkinek minden világos lesz.

A változást alapvetően az állásban folyó birkózásra adott plusz fél perc hozza. A tapasztalatok szerint ugyanis a folyamatos küzdelem ötvenedik másodperce táján már törvényszerűen fellép bizonyos oxigénadósság, kinek több, kinek kevesebb, és az persze a felkészültebb, állóképesebb versenyzőnek kedvez. Az előző szabály által adott egy percet még közepes képességű versenyzők is ki tudták bekkelni, a plusz fél perc azonban új helyzetet teremt. Törvényszerűen nyit utat a dobásoknak, az akcióknak. És ez az állóképességben és technikai felkészültségben hagyományosan erős magyar kötöttfogás számára előnyös. (Megjegyezzük: a szabadfogású küzdelmek más szabályok szerint folynak, és azok kiállták az idő próbáját.)

 

A korábbi rendszert hiba lenne kárhoztatni, tévedésnek minősíteni, mert…

… kivette a bírók kezéből az eredmény alakításának a lehetőségét: már nem ők dönthették el – intéssel, büntető ponttal –, hogy ki nyerjen a két, azonos erőt, tudást képviselő versenyző közül;

…a kezdeti időszakban (láthattuk ezt a 2005. évi budapesti vébén) nagyot lendített a kötöttfogáson, látványossá tette. De a versenyző (és az edző) nem a sportág népszerűsítésében érdekelt elsősorban, hanem győzni akar. Ezért a szabályok által felszínre hozott, látványos technikai elemekkel (például a nagy ívű, fordított emelésekkel) szemben óriási energiákat mozgósított a védekezés tökéletesítésére. Az eredmény az ismert patthelyzet lett;

… a birkózásban (és más küzdősportokban) a folyamatos szabályváltozás nem a kapkodás jele; a fenti példa is indokolja az állandó finomhangolást.

tothferenc130.jpg
Tóth Ferenc

Tóth Ferencre emlékeztek

 

2009-02-19

 

Születésének századik évfordulóján az olimpiai bronzérmes birkózóra, Tóth Ferencre emlékezett a megyeri temetőben a Magyar Olimpiai Akadémia. Az ünnepségen Maróthy István, a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke méltatta az életutat.

Ezt a beszédet tesszük közzé most teljes terjedelmében. Személyesen már csak kevesen emlékeznek Tóth Ferencre, ezért fontosnak tartjuk, hogy minél többen tudjanak róla, mert a pályafutása szívet melengető példája a hűségnek, az ember élni és tenni akarásának.

 

Tovább:>

 

diak.jpg

1 % esély…

a magyar birkózósport

utánpótlásáért

 

A birkózás, mint alapsportág, a legsikeresebb tradicionális magyar küzdősport, különösen az újkori olimpiai játékok tekintetében.

A dicső múlt kötelez és ezért most minden erőnkkel a jövő eredményes csapatainak építésén fáradozunk.

A fiatalok számára test- és jellemformáló sportolási lehetőséget kívánunk biztosítani, egyben hozzájárulva egy egészségesebb nemzedék felneveléséhez.

E nemes cél eléréséhez kérjük most az Ön segítségét.

Befizetett személyi jövedelemadójának 1 %-ával legyen Ön is részese sikereinknek.

 

Köszönjük, hogy minket választott és az 1 % esélyt megadta.

 

H. Alapítvány

Cím: 1143 Budapest, Dózsa György út 1-3.

Adószám: 18660537-2-13

 

Tisztelt Sporttársak!

 

Arra kérnélek Benneteket, hogy a mellékelt felhívást a lehető  legrövidebb időn belül juttassátok el a vonzáskörzetetekben lévő  iskolákba és intézményekbe, s természetesen a szakosztályon,  illetve egyesületen belül is terjesszétek.

 

Úgy gondolom, a téma fontossága önmagáért beszél. Az akció sikeressége mindnyájunk, de elsősorban a magyar

birkózósport érdeke.

 

Budapest, 2009. február 17.

 

Sportbaráti üdvözlettel:

Gáspár Tamás

igazgató

 

 

Tisztelt Szakosztályok!

 

A serdűlő szabadfogású és kötöttfogású csapatbajnokság egyaránt két napos lesz, azon örömteli tény miatt, mert annyi csapat nevezett, hogy egy nap alatt nem lehet lebonyolítani.

 

Ezen kívül mind két fogásnem a Vasas SC. Fáy utcai csarnokában lesz megrendezve 3 szőnyegen. A javított versenykiírásokat feltettük a honlapunkra.

 

Sportbaráti üdvözlettel Simita Zsolt

 

Tovább:>Szabadfogású serdülő CS kiírása

Tovább:>Kötöttfogású serdülő CSB kiírása

 

MEGJELENT A SZAKOSZTÁLYOK 2008 évi RANGSORA

 

2009-02-11

 

A 2008 évi eredmények kiértékelése alapján összeállított hivatalos rangsort 

Word-ben itt tölthetik le:

 

Rangsor (Word -doc) >

 

(A dokumentum nagy terjedelme miatt a letöltés lassú lehet.)

 

Az ADOBE ACROBAT READER használatával pdf-ben is hozzáférhető, ez valamivel gyorsabb és jól nyomtatható

 

Rangsor (pdf)>

Tisztelt Sportegyesületi vezetők!

 

 

2009-02-11

A Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) a hagyományoknak megfelelően 2009. évben is megrendezi a sportegyesületeket leginkább érdeklő, érintő pénzügyi, számviteli (adó-,járulék- és ÁFA)  változásokkal kapcsolatos tájékoztatóját neves szakértő előadók közreműködésével.

A csatolt meghívó a programot is tartalmazza!

A tájékoztató részvételi díja 2000 Ft / fő, mely a helyszínen fizetendő.

 

Minden érdeklődőt szívesen látunk.

 

SOSZ iroda

 

Tovább:>

Kedves Gyógytornászok, Edzők, Sporttársak!

 

2009.február 14-én szombaton hivatalos Gymstick-Rehab edzőtanfolyamot tartunk.

A képzési rendszer tematikáját a legkorszerűbb hazai és külföldi tananyagok alapján állítottuk össze - egyaránt elsajátítható a szárazföldi és a vízi eszköz megfelelő használata; illetve az egyes klinikai területeken való alkalmazásuk.
Sikeres vizsga esetén a finn központ nemzetközi edzői oklevelét állítjuk ki.

 

A tanfolyam díja: 25. 000 HUF (bruttó)


Jelentkezés feltétele:

-           szakmai előképzettség (gyógytornász, testnevelő, sportoktató, sportedző bármely szakágban)

-           rövid (szakmai) önéletrajz elküldése a peters@aquafitt.hu címre

A jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk el; majd a részletes tudnivalókról e-mailben értesítünk minden résztvevőt.

GYMSTICK-REHAB képzés időpontja: 2009. Február 14.

REHAB képzés helyszíne: Komjádi Béla uszoda (Budapest II. ker. Árpád fejedelem útja 8.)

 

Oktatók: Pribélyi Péter Master Trainer, Sziráki Edina gyógytornász, Buzási Bea gyógytornász-fizioterapeuta, SPORTKÓRHÁZ.

 

Bővebb információ: a www.aquafitt.hu oldalon vagy a 06-20-3333-948 számon Pribélyi Péternél.

 

Tovább:>

 

 

DEGA KUPA 2009

Bácsi és Fodor remekelt

 

2009-02-07

 

Az évnyitó Dega-kupán mérték össze tudásukat a magyar kötöttfogás legjobbjai. Csupán a súlyos sérülés után lábadozó Eb-bronzérmes Módos Péter (55 kg) és Európa-bajnok Lőrincz Tamás (66 kg) maradt távol.

 

A verseny nagyon sok küzdelmes, izgalmas csatát hozott, s helyenként már jó birkózást is. Az Eb-győztes Bácsi Péter (74 kg) mindvégig szinte kicsattant az erőtől, mígnem a döntőt – amúgy szoros mérkőzés végén – tussal nyerte meg.

 

Az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán (84 kg) is magabiztosan győzött, többször is látványos akciót mutatva be. Deák Bárdos Mihály a 120 kg döntőjében megpörgette Branda Gyulát, azzal szerezte meg az elsőséget.

 

A nap rangadóját a 96 kg döntője hozta. Az Eb-bronzérmes Kiss Balázs ismét lendületes birkózást produkált, de vitatható bírói döntés révén verte meg a junior vb- és Eb-győztes Németh Ivánt, három menetben.

 

A 60 kg-ban a címeres mezért küzdő felek ugyancsak a döntőben találkoztak, és remek megoldások döntöttek Jäger Krisztián javára, Komáromi Ede ellenében. A 66 kg fináléjában a válogatottságra esélyes Korpási Bálint akció nélküli mérkőzésen alulmaradt Dreschler Attilával szemben.

 

55 kg: 1. Molnár Gábor (Univer-KTE), 2. Molnár Ádám (BVSC-Dega-Tát), 3. Pál Norbert (H. Szondi SE). A résztvevők körmérkőzést vívtak.

60 kg. Döntő: Jäger Kriszitán (BVSC-Dega-Tát) – Komáromi Ede (Egri Vasas) 2:1 (1+:1, 1:1+, 3:2), 3. Mischinger György (Eger) és Kozák István (Ceglédi VSE)

66 kg. D: Dreschler Attila (Vasas) – Korpási Bálint (BVSC-Dega-Tát) 2:1 (1:1+, 1+:1, 1+:1), 3. Fazekas Balázs (Vasas) és Fekete Tibor (FTC)

74 kg. D: Bácsi Péter (FTC) – Lakatos Zoltán (FTC-Eger) 1+:1, 1:1+, 5:0-nál tus. 3. Kun Renátó (FTC) és Lőrincz Viktor (Ceglédi VSE)

84 kg. D: Fodor Zoltán (FTC) – Dajka Zsolt (Univer-KTE) 2:0 (2:0, 2+:2), 3. Antunovics László (Érdi Spartacus) és Amer Hrustanovic (osztrák)

96 kg. D: Kiss Balázs (BVSC-Dega-Tát) – Németh Iván (FTC) 2:1 (1:1+, 1+:1, 1+:1), 3. Endrész Zsolt (Diósgyőri BC) és Majoros Ármin (Egri Vasas)

120 kg. D: Deák Bárdos Mihály (Vasas) – Branda Gyula (UTE) 2:0 (1+:1, 3:0), 3. Fekete Gábor (Tatabányai SC) és Dömötör László (Univer-KTE)

 

A pontversenyben: 1. FTC 16.5 pont, 2. BVSC-Dega-Tát 16, 3. Univer-KTE 9.

 

Szekeres István, az MBSZ sajtófőnöke

kfszabalyok.jpg

 

 

Kötöttfogású rajt, új szabályokkal

 

 

Vége a lutrinak a birkózásban.

 

A hazai premier február 28-március 1-jén Szombathelyen, a FILA Grand Prix-versenyen lesz, amelyre előzetesen 21 ország jelentkezett. A Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) azt az új szabályok hivatalos, nemzetközi próbaversenyének jelölte ki.

 

Tovább:>

emesebarkahun.jpg
Barka Emese

090128csricsimellkep.jpg
Csercsics Richárd

HERAKLÉSZ GÁLA 2008

 

Barka Emese, Csercsics Richárd, Veréb István és Kovács Levente a díjazottak között

 

2009-01-28

 

Húsz sportág szövetségének javaslata alapján a tavalyi esztendő legeredményesebb utánpótláskorú sportolóit, valamint edzőiket jutalmazták az Uránia Filmszínházban pénteken megrendezett Héraklész Gálán. Az idei 55 kitüntetett között az összetett győzelmet a vívó Iliasz Nikolasz és az öttusázó Kovács Sarolta szerezte meg. A kiscsapatok között a női triatlonisták és a – tavalyi összetett győztes, pekingi 7. helyezett Szilágyi Áronnal kiegészített – férfi vívók, a nagycsapatoknál az ifjúsági Európa-bajnok férfi vízilabdázók végeztek az első helyen.

Birkózóink közül Csercsics Richárd , edzője: Veréb István (Haladás Vasutas SE) valamint Barka Emese, edzője: Kovács Levente (Vasas SC) kaptak díjat.

 

Tovább>>

maturaguricshegedus.jpg
Gurics György (középen) Matura (balra) Hegedüs(jobbra)

FILA-arany a 80 éves Gurics Györgynek

 

A Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) érdemrendjének arany fokozatát vette át nyolcvanadik születésnapja alkalmából Gurics György ma délután a Magyar Sport Házában. Dr. Hegedüs Csaba, a FILA elnökségének tagja (a magyar szövetség elnöke) adta át a kitüntetést, és olvasta fel Raphaël Martinettinek, a FILA elnökének a Gurics munkásságát méltató üzenetét: az egyetemes birkózás egyik kiemelkedő egyéniségének nevezte a szakembert, aki a magyar válogatott élén eltöltött 14 esztendeje alatt 21 (5-5 olimpiai és világ-, valamint 11 Európa-bajnoki) aranyérem megszerzésével büszkélkedhetett. Mintegy negyven egykori tanítvány és munkatárs vett részt a magyar szövetség által rendezett ünnepségen, és Guricsot az a Hegedüs Csaba méltatta tanítványi tisztelettel, hosszasan, aki maga is négy aranyat köszönhet az egykori mesternek, és aki 1978 végén váltotta őt a válogatott élén.

 

Tovább:>>

grappling200812.jpg

Szabó György 62 kg-ban ötödik helyezést ért el az első alkalommal megrendezett grappling világbajnokságon!

Gratulálunk!

 

 

Magyarok az 1. grappling-világbajnokságon

 

A svájci Luzern kiállítási csarnokában rendezik meg szombaton és vasárnap a birkózás egyik újabb szakágának, a grapplingnak az első világbajnokságát, két magyar szereplővel.

 

A grappling – leegyszerűsítve – olyan birkózás, amelyben az egyik fél álló helyzetben, vagy dobást követően, a szőnyegen speciális fogásokkal, elsősorban kar- és lábkulcsok révén úgy uralja ellenfelét, hogy lezárja annak minden menekülési útvonalát. A szakág önmagát a Mix Martial Arts (MMA – kevert vagy vegyes harcművészetek) önvédelmi ágazatai között határozza meg. A szabadfogás, a brazil dzsiu-dzsicu, a szambó, a cselgáncs és más küzdőmódok technikai elemeit alkalmazza, az ütést kizárja. A küzdelem rövidnadrágban, trikóban, mezítláb folyik. A férfiak a 62, 70, 80, 92 és 125, a nők a 48, 55, 63 és 72 kg-os súlycsoportokban küzdenek.

A szakág 2006-ban integrálódott a Nemzetközi Birkózószövetségbe (FILA), önálló szakbizottsággal rendelkezik. Megjegyezzük, hogy időközben a FILA neve is módosult. Korábban az „LA” az amatőr birkózást jelentette. A mai teljes neve, a Fédération Internationale des Luttes Associées, a társult (vagy egyesített) birkózások nemzetközi szövetségét jelenti. Ugyancsak a FILA-ba tömörültek a strand-, az övbirkózás, a pangration (az ókori görög olimpiák küzdőmódja), illetve a tradicionális (népi) birkózások képviselői.

A magyarok közül a 62 kg-ban Szabó György, a 70 kg-ban pedig Dencsik István vállalkozik az úttörő feladatra. A birkózásban Dencsik (Vasas, később KTE) ért el jelentősebb sikereket: tíz éve ezüstérmes volt junior Európa-bajnokságon, a szabadfogás 60 kg-os súlycsoportjában, indult felnőtt-világversenyeken is, 2001-ben felnőtt országos bajnokságot nyert a 63 kg-ban.

 

Szekeres István

a Magyar Birkózó Szövetség sajtófőnöke

serdkfob2008.jpg

SERDÜLŐ KF OB

KARCAG, 2008. 12. 13-14.

 

Karcagon rendezték a Kurucz testvérek emlékversenyt, mely egyben az év utolsó bajnokságaként a serdülő korosztály erőpróbája volt. A nagyszerű versenyről itt láthatsz filmeket>.

 

Az ifjú bajnokok névsora:

35 kg  Kalmár Krisztián - Egri Vasas; Edzői: Gyöngy Attila, Lakatos András; 38 kg  Lévai Zoltán –FTC; Edzői: Széles József, Lévai Attila; 42 kg  Kovács Bence - Kaposvári Sportiskola; Edzői: Takács László, Tulézi Márk; 47 kg  Juhász Bence – DBC; Edzői: Juhász Sándor, Repka Attila; 53 kg  Nemes Viktor - Zenta;          Edzője: Molnár Miklós; 59 kg Sárosi János - Érdi Spartacus; Edzői: Tarr Mihály, Südi Gábor; 66 kg  Kuti Gergely- Sziget SC; Edzője: Rusz Gergely; 72 kg  Majer Ferenc -Tatabányai SC; Edzője: Katona Géza; 78 kg  Szél Dávid - Orosházi Spartacus; Edzője: Jeszenszky László; 85 kg  Bodorkos Dániel - Érdi Spartacus; Edzői: Tar Mihály, Südi Gábor; +85 kg  Dorogi Gyula - Sziget SC; Edzője: Rusz Gergely

  •  

    CSAPATVERSENY: 1. Sziget SC - 18    pont ( 2 első hely); 2. Érdi Spartacus -18 pont ( 1 első hely); 3. Orosházi Spartacus -16  pont; 4. Egri Vasas - 15,5 pont; 5. Zenta - 15  pont; 6. Dél-Zselic -13 pont

    A teljes eredménylista itt tekinthető meg>

  • polyakhegedus.jpg

    Ötven éves Polyák-arany

     

    Új helyszínen tartja meg hagyományos Karácsonyi Party-ját a Magyar Birkózó Szövetség. Pénteken a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban immár a 13. ünnepi összejövetelen találkozik a birkózócsalád.

    Megünneplik az év legjobbjait, a felnőtt versenyzők közül Sastin Mariannát, Fodor Zoltánt és Aubéli Ottót. Az év edzője a kötöttfogású válogatott mestere, Struhács György lett, az év utánpótlásedzője pedig Veréb István, a Haladás VSE és a szabadfogású utánpótlás-válogatott edzője.

    Az is hagyomány, hogy megemlékeznek a kiemelkedő magyar sikerek kerek évfordulójáról. Ezúttal például arról, hogy Varga János negyven, Sike András pedig húsz éve nyert olimpiai bajnokságot. Különleges alkalommal köszöntik Polyák Imrét, aki éppen fél évszázada, 1958-ban lett a margitszigeti kötöttfogású világbajnokság aranyérmese. A sportújságírók ezért választották meg a legjobb férfisportolónak az abban az évben első ízben kiírt Az év sportolója-voksoláson.

     

    A margitszigeti teniszstadionban rendezett, teltházas, jegyüzéreket mozgósító verseny hangulatát, a magyar világbajnok ünneplését idézzük fel most Szekeres István Polyák, az évszázad birkózója című könyvéből:

    Tovább>>

    csb20082.jpg

     

    2008 évi csapatbajnokság

    Döntők

    2008.12.06.

     

     

    A két hete lezajlott csoportmérkőzések után, melyeket Kecskeméten és Budapesten tartottak, az  "A" csoport győztese a "B" csoport győztesével az aranyéremért, az "A" csoport második helyezettje a "B" csoport második helyezettjével a bronzéremért, az "A" csoport harmadik helyezettje a "B" csoport harmadik helyezettjével az ötödik helyért és az "A" csoport negyedik helyezettje a "B" csoport negyedik helyezettjével a hetedik helyért birkózott.

     

    A BVSC Tatai úti csarnokában megrendezett versenyen a házigazdák győztek.

    Gratulálunk a győztes csapatnak!

     

    Végeredmény:

    1. BVSC-Dega-Tát;  2. Univer KTE; 3. Egri VSE; 4. Vasas II.; 5. CSABI; 6. Érdi Spartacus; 7. Vasas I.;8. Orosházi MTK

    Nyomtatható végeredmény>

     

    LEÁNY SERDÜLŐ, ÉS DIÁK CSAPATBAJNOKSÁG

    2008-12-07

    Vasárnap zajlott le a lányok csapatbajnoki küzdelemsorozata is diák és serdülő kategóriában

    Az eredmények:

    Serdülők:

    1. Diósgyőri BC  I - Edzői: Repka Attila, Rusznyák József; 2. Kaposvári SI; 3.          Szigetvári BSE I.; 4. BVSC-DEGA-TÁT; 5.Törökszentmiklósi BDSK; 6.Szigetvári BSE; 7. Diósgyőri BC II.; 8. Kazincbarcikai VSE I.; 9.KVSE II.

    Diákok:

    1. Kaposvári SI -Edzői: Takács László, Tulézi Márk; 2. Tatabányai SC; 3. Pestszentimrei BSE

    4.Túrkeve; 5. Szigetvári BSE I.; 6. Szigetvári BSE II.; 7. Diósgyőri BC-Pálháza

    Gratulálunk a győztes csapatoknak, edzőknek!

     

    Nyomtatható végeredmény:>

    junvbbp2010.jpg

    2010-ben is Budapestre jön a birkózóvilág

    2008-12-03

    A Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy 2010-ben egyszerre két jelentős esemény házigazdája lesz Budapest. Július 20-25-én a magyar szövetség rendezi meg a kötött-, szabadfogású és női junior világbajnokságot, illetve – a versenyhez kapcsolódva – a FILA kongresszusát.

    Utóbbi különleges sportdiplomáciai siker, hiszen a kongresszusokat a felnőtt világbajnokságok színhelyén szokták rendezni. Ráadásul 2010 szeptemberében az oroszországi Szent-Pétervár ad otthont a vb-nek.

    Budapest korábban kétszer adott otthont junior-világbajnokságnak: 1989-ben a kötött-, 1994-ben pedig a kötött- és a szabadfogásban. A nőknek először 1988-ban a franciaországi Dijonban rendeztek junior-vébét, de évente csak 1998 óta.

    kfjuncsb2008.jpg

    Junior kötöttfogású OB 2008 

     

    2008-11-28

     

    Junior kötöttfogású országos bajnokságot rendeztek a hétvégén Marcaliban, ahol a Nemzeti Sport egykori szakírójára, Kaszás Sándorra emlékeztek a versenyen megjelentek. A bajnokság izgalmas, kiélezett mérkőzéseket hozott, hiszen volt olyan súlycsoport ahol több tehetséges versenyző mérlegelt és „harcolt” az aranyért. Némely súlycsoportban papírforma alapján alakultak a dolgok, de legtöbb helyen nehéz volt megjósolni a végeredményt.

     

    A 2008-as junior magyar bajnokság aranyérmesei:

    50kg Molnár Róbert /FTC/

    55kg Pál Norbert /Honvéd-Szondi/

    60kg Kozák István /Ceglédi VSE/

    66kg Fekete Tibor /FTC/

    74kg Hlavati Dániel /BVSC-DEGA-TÁT/

    84kg Antunovits László /Érd/

    96kg Nagy József /Univer KTE/

    120kg Fodor Tamás /Vasas SC/

    csb2008.jpg

    Felnött CSB 2008 1. forduló

     

    November 23-án, vasárnap lezajlottak a felnött CSB első fordulójának versenyei.

    Az eredmények:

     

    FELNŐTT CSB EREDMÉNYEK

    Döntők párosítása

    Budapesti csoport:

    1. BVSC-DEGA-TÁT

    2. Egri Vasas

    3. CSABI

    4. Vasas

    5. Kaposvári NSE

    6. Sziget SC

     

    Kecskeméti csoport:

    1. UNIVER-KTE KFT.

    2. Vasas II.

    3. Érdi Spartacus

    4. Orosházi Spartacus

    5. Dunaferr SE

    6. Dél-Zselic SE

     

    Döntők párosítása:

    I. helyért: BVSC-DEGA-TÁT-----  UNIVER-KTE KFT

    III. helyért EGRI VASAS   -----  VASAS II.

    V. helyért CSEPELI A.B.I.  -----  ÉRDI SPARTACUS

    VII. helyért VASAS  -----  OROSHÁZI SPARTACUS

     

    További helyezések:

    IX.  DUNAFERR SE  42-86   = -44 Pozitív pont

    X.   KAPOSVÁRI NSE 32-96   = -64 Pozitív pont    

    XI.  DÉL-ZSELIS SE 32-103 = -71 Pozitív pont

    XII.  SZIGET SC 13-111 = -98 Pozitív pont                                  

     

    Folytatás: december 6-án.

    kfdiakob2008.jpg

    MARSCHALL KUPA

    DIÁK KF OB

     

    2008.11.23.

     

    Egerben rendezték az idei diák kötöttfogású OB-t, melyen az alábbiak szereztek bajnoki címet

     

    29 kg  Árvai Márk - Tatabányai SC Edzője: Turák Pál        

    32 kg    Maruzs Roland Eger Edzői: Gyöngy Attila, Lakatos András ;

    35 kg    Torba Erik - BVSC-Dega-Tát Edzője: Lévai Zoltán

    38 kg    Veszelszki Dániel - Univer-KTE Kft  Edzője: Haskó Árpád

    42 kg    Lévai Zoltán - Eszterg.-BDT  Edzője: Lévai Zoltán     

    46 kg    Losonczi Ottó - ESMTK Edzői: Losonczi Ottó, Kruj Iván, Kruj Tamás

    50 kg    Nagy Péter - Vác Városi SE Edzője: Czifferszki Ákos          

    55 kg    Kosik Boldizsár -Érdi Sp. Edzői: Tar Mihály, Südi Gábor

    61kg     Balogh István –ESMTK Edzői. Losonczi Ottó, Kruj Iván,

    68 kg    Török Zsolt -  Eger Edzői: Gyöngy Attila, Lakatos András, Kruj Tamás

    75 kg    Pozsár Attila - Kőbánya SC  Edzői: Dr.Fodor Tamás, Péteri András

    +75 kg  Rutterschmidt Richárd – Vasas  Edzője: Kovács Levente

     

    Csapatverseny:

    1. BVSC-DEGA TÁT 31 pont; 2. Vasas .- 29 pont; 3. Egri Vasas  23 pont; 4. ESMTK 18 pont; 5. Érdi Spartacus 17 pont; 6. UNIVER-KTE Kft 16 pont

     

    Részletes eredmények:>

    EDZOTABOR081125.jpg

     

    Tisztelt Szakosztályvezetők!

     

                A Mr. Tus Birkózóiskola 2009. január 9-10-én toborzó edzőtábort tart. Szeretnénk azokkal a 7-8. osztályos tanulókkal megismertetni az edzéshelyszínt, edzésmódszereket, edzőket és kollégiumot, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy a Mr. Tus Birkózóiskolában folytassák felkészülésüket, és a Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnáziumban a tanulmányaikat.

     

    A két nap során technikai edzéseket tartunk, valamint több korábbi sportiskolás (pl.: Lőrincz Tamás, Módos Péter) versenyző és olimpikon (pl: Fodor Zoltán, Bácsi Péter) tart élménybeszámolót.

     

                Az edzések helyszíne a Nemzeti Sportcsarnok Müller Ferdinánd edzőterme lesz, a szállás a Csanádi Gimnázium Kollégiuma (Czóbel Ernő Kollégium, 1149 Budapest, Tábornok utca)

     

                Kérem a tisztelt Szakosztályvezető urakat és edző kollégákat, hogy küldjék el azokat az általános iskolát végző versenyzők nevét december 12-ig (MBSZ email címe: birkszov@elender.hu, fax: 06-1-460-6851, vagy jelezzék a 06-30-996-7171 telefonon), akik részt szeretnének venni az edzőtáborban.

     

    Budapest, 2008. november 25.

    Tisztelettel

    Sike András

    Héraklész programvezető