Magyar népi birkózások

Az ősi magyar „ölre birkózás”-ban a küzdõ felek oldalukhoz szorított kézzel közelednek egymás felé és igyekeznek egymást derekuknál (ölüknél) átölelni, hogy azután egy emeléssel, egy csavarással a földhöz csaphassák ellenfelüket.

Az "ölre birkózás", amely egyik alapját képezi a Kovács Sándor Pál és Szekres István által rendszerbe foglalt és országosan is elterjesztett grundbirkózásnak, az ölünk mint testrészünk kifejezésbõl eredeztethetõ. Arany János így ír a fülemülé című versében Péterről és Pálról. A két perkedeő szomszédról:

"Ölre mennek, hajba kapnak, örömére a szent napnak..."

Volt az úgynevezett ölre vagy magyaros birkózásnak egy olyan változata is, amikor a küzdõ felek egymással szemben felállva keresztfogásban (egyik kézzel a hónaljuk alatt, másik kezükkel ellenoldalon derék- vagy nyaktájékon egymást kölcsönösen átölelve, kezüket kapocsfogásba fogva) kezdték el a küzdelmet. - No, Jani, adjál fogást! - hallottam többször is Sebõk nagyapám kovácsmûhelyében, amikor valamelyik erõs parasztlegénnyel virtusból "összeakasztották a tengelyt".

Igen nagy hasonlóságot mutatnak a volt az Oroszország területén élõ, észak-kaukázusi oszét rokonaink hagyományai, akik tudományosan is igazolhatóan hazánkban (Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében) a tatárjárás után, a XII. században IV. Béla királyunk által telepített pogány kunokkal együtt (befogadott jászokkal) mutatnak õsi, távoli rokonságot. A kötet egyik szerzõje, Vajda Mária Mozgásos játékok Hajdú-Bihar megyében címû dolgozatában leírja:

"Régi történelmi emlékeket idéz a fiúk birkózásos erõjátéka, a várfoglalás is. Két egyforma létszámú gyermekcsapat küzd valamilyen kijelölt hely, például magasabb partrész, szalmakazal elfoglalásáért. Szabályai szerint lökni, földre rántani, húzni lehet, csak ütni nem. A játékból a két vállra fektetettek, a foglyok esnek ki, a hatalmas dulakodás, hempergés, birkózás közben hangosan kiabálták: >>enyim a vár, kutya tatár!<<" (Bakonszeg, DMNA 1934. 4.)

A továbbiakban megemlíti a bothúzást és a bot alatti átbújást mint ügyességi és erõjátékot, valamint az "Adj, király, katonát!" csoportos küzdõjátékot.

"A legények megítélésében régen fontos szerepet játszott az erõ, ügyesség. A legények vezetõjét, a legénybírót minden évben újraválasztották.

Néhol a választást Pünkösdkor tartották, amikor lóversenyben, máshol birkózásban vagy bikafékezésben kellett a többieket legyõznie és rátermettségét bizonyítania." (Balassa-Ortutay: Magyar Néprajz, Budapest, 1979. 578.)

Az oszét fiúk (legények) gáncsvetéses övbirkózással és olyan övbirkózással is birkóznak, ahol az övet nem lehet elereszteni, s ha a küzdelem közben valamelyik fél keze érinti a talajt, az veszít. Nálunk  ezt "kiskunsági derékhúzás" néven ismerték, és úgy csinálták, hogy egy 4 méteres körben (grundbirkózásnál alkalmazott kör, homokos vagy füves réten) középen egymással szemben felállva, egymás övébe (erõs deréköv vagy villanyszereléshez használatos biztonsági mászó öv) kölcsönösen megkapaszkodva egyik kezünkkel, az ellenfelet másik kezünkkel magunktól eltartva, a játékvezetõ jelzésére elkezdjük kirángatni ellenfelünket a körbõl. Megegyezés alapján játszhatunk meghatározott eredményig vagy idõre is.

A kunhegyesi hagyományõrzõk ezt a játékot úgy játsszák, hogy egy kb. 1 vagy 1,5 méteres kötél végeire a kutya nyakörvéhez hasonló alkalmatosságokat szerelnek, ezt a két küzdõ fél a nyakába veszi, és anélkül, hogy kezükkel egymást vagy a kötelet érintenék - pusztán nyakizmaikkal és lábizmaikkal -, igyekeznek egymást kihúzni egy meghatározott méretû körbõl (nálunk 7 méteres átmérõjû), ez a "kun-kobakolás".

Az Alföldön még mindig űzik a lovasbirkózást. A derék csikós legények félmeztelenül ülik meg a lovat és páronként lóháton birkóznak meg egymással. Az nyer, akinek sikerül letaszítani a lóról ellenfelét.

Kovács Sándor Pál:

Kunsági küzdõjátékaink.

Napút, IV. évf. 4. szám. 2002. május. nyomán

[Tanulmány. Társas játékok a Kunságon.]

A díjbirkózók egzotikus világa a mai Indiában

India, ahol ma a világon a legtöbb számítógépes szakembert képezik, mértékadó vélemények szerint nemsokára ott lesz az új "Szilicium Völgy", egy hihetetlenül modern és hihetetlenül hagyománytisztelö, európai szemmel "elmaradott" ország, a világ második legnépesebb nemzete, ahol a vallási hagyományok nem a múlt, hanem a jelen fontos részei, ahol elképesztö különbségek vannak ember és ember között jövedelmi viszonyok és gondokodásmód tekintetében.

Szögezzük le mindjárt, nem biztos, hogy a mi szemléletmódunk a helyes, és közeledjünk tisztelettel az ott élö egymilliárd ember életfelfogásához.

Mi most az indiai társadalom és kultúra egy egzotikusnak tün különleges szeletét vizsgáljuk majd, a birkózók kasztjának életét, a városi díjbirkózók világát.

A svájci népi birkózás: a Schwingen

A keménykötésü svájci hegyi emberek, a schwingerek egyik kézzel combtöben az ellenfél felgöngyölt nadrágját, másikkal a derékszíját fogták és így igyekeztek nagy ívben megdobni, majd kétvállra fektetni.

A schwingen Svájcban ma is nagyon népszerü. Ma zsákból varrt kisnadrágot húznak a könnyü vászonruha fölé, amelyet derékban erös kötéllel kötnek meg. Ebbe kapaszkodva tusakodnak.

Karakudzsak, vagy Gures

a török olajbirkózás

A török népi birkózásban a küzdelem elött alaposan beolajozzák a testüket az egyébként csak börböl készült nadrágot viselö versenyzök. Az ellfelet fel kell emelni, néhány lépést tenni vele és hátára le kell szorítani. Miután az ellenfelen nincs mit megfogni, nadrágja szoros és megmarkolni nehéz, ha nem a súlypontjánál próbáljuk átnyalábolni, aligha sikerülhet felemelni. A birkózók igyekeznek fogást találni az ellenfelük nadrágján, mert egyszerü derékfogásból a csúszós ellenfél könnyen kisiklik. Fogásokat az egész testfelületen végre lehet hajtani, tehát még a börnadrággal fedett részeken is... A védekező versenyző általában földharcba megy, mert így remélheti, hogy nehezebben kapják el. A küzdelmet árgus szemmel figyelik a bírók, akik a szabálytalanságokat, az ütést,  marást, csípést, harapást nem türik.

Török birkózások honlapja, kattints iide>>>

Mongol birkózás

Talán a legrégibb a mongol testedzö játékok közül, és a legkedveltebb. Az iráni mongolok krónikásától, Rasidu-d-Dintöl tudjuk, hogy már Dzsingisz kán fia, Ögödaj is igen szerette a birkózást (amit mongolul böh barildahnak neveznek, böh: erös, tartós, birkózó, barildah: egymást fogni) és hallván a híres perzsa birkózókról, elhozatta Filét, Hamadán bajnokát, hogy megmérközzön a mongol bajnokkal. Mikor pedig sikerült ezt legyöznie, jutalmul egy holdarcú lányt kapott.

A mongol birkózásban amelyben a mongolok testi erejüket, erönlétüket próbálják ki (valaha a mérközések olykor halállal is végzödhettek) nincs kötött idötartam. A verseny bírái csak akkor vetnek véget neki, ha az több óra hosszat elhúzódik. Nem ismert a súlycsoportonkénti elkülönítés és a korhatár sem, bárki birkózhat bárkivel, a párokat kisorsolják. Nincs külön birkózópálya, az ellenfelek hagyományos öltözetben jelennek meg: a fejükön gombos végü süveg van ezt birkózás közben az edzönek adják a testükön ujjast és a mellén nyitott, csak a hátat fedö, a hason összekötött többnyire börböl készült dzogot, azaz mellényt viselnek. (A hagyomány szerint a mellény azért hagyja a mellet fedetlenül, nehogy a harcias nök becsempészhessék magukat a férfiak közé.) A mellény színe általában kék, de némely népcsoportnál zöld, vagy fehér is lehet. A mellényhez rövid, piros nadrágot (súdag) viselnek. A lábukon börböl készült mongol csizmát hordanak, amelynek a szárát átkötik, és a csizma fejét csúszásgátló kötésekkel látják el. A versenyek alkalmával mindenkinek saját meze van, s ezt nem szabad elcserélni.

A mérközés helyszínén a különösen megtisztelni kívánt vendégek helye az északi oldalon van, esetleg hosszú, nyitott sátorban. Keleten jelölik ki az edzök (dzaszúl) és a segítök (hajávcs) valamint a várakozó birkózók helyét. Délen állítják fel a döntöbírák (hölijn dzajszan) sátrát. A verseny elött a dzaszúlok rögtönzött versekben dicsérik versenyzöiket, felsorolják nevüket, érdemeiket:

Nádorrunk bajnoka,

deli, ifjú gyöztes,

ünnepünk vigasságát

végtelen boldoggá tevö,

a sokaságból kiemelkedö,

minden mongolok közt híres,

a sokaságot megörvendeztetö...

(Birtalan Ágnes fordítása)

Glima a dán népi birkózás

Az ősi viking hagymányokra épülö, nagyon népszerű birkózás, melynek célja az ellenfél levitele. Az győz, akinek ellenfele talpán kívül más testrészével is érinti a talajt. A leggyakoribb fogások ehhez a lecsavarások, kiemelések és csípő dobások.

Hagyományos fogások mellett megengedett az ellenfél nadrágjának megragadása is. 

Gouren

a breton népi birkózás

(Franciaország)

1930-ban  Dr Charles Cotonnec dolgozta ki a régi szabályok figyelembe vételével a ma már nemzeti sportként űzött verseny feltételeit.

A verseny célja földrevitel és leszorítás.  Homokkal feltöltött küzdőtéren zajlik a verseny, a versenyzök egymás ruhájába is kapaszkodhatnak..

Leone birkózás (Spanyolország)

Az "Oroszlán" birkózás hagyományos és népszerű verseny Spanyolországban.

A versenyzők a földrevitelért támadják ellenfelüket. Itt is megengedett a ruha megragadása.

Izgalmas, látványos verseny.