Hazánkban az 1880-as évek elejére esnek az első kísérletek a birkózás bevezetésére. Eleinte csak torna- és más versenyeken tartottak birkózómérkőzéseket. Egy ideig akadályozta a fejlődést, hogy nem tudták eldönteni, vajon az egyesületek a "magyar" vagy a ”francia” birkózást vezessék-e be. A magyar birkózásnak írásban is lefektették a szabályait és több alkalommal bemutató mérkőzéseket is tartottak. Ennek a birkózásnak a lényege az volt, hogy a küzdők nyakat, kart és vállat nem foghattak, hanem két karjukat szorosan az oldalukhoz szorítva arra törekedtek, hogy ellenfelük derekát átkarolják és így földre dobják. Gáncsolni nem volt szabad. A legyőzött az volt, aki hátával, vagy egyik vállával és az ellentétes sarkával a földet érintette.

A birkózásnak ez a formája az egyesületekben nem tudott gyökeret verni. A francia hivatásos birkózóktól átvett és róluk akkor még "francia" vagy "szabad birkózásnak" nevezett - ma kötöttfogásúként ismert - birkózás csakhamar teljesen kiszorította és feledésbe merítette a magyar birkózást.

A lassan fejlődő magyar birkózósport 1893-ban komoly lendületet vett. Edzőül szerződtették a nagyhírű lengyel hivatásos birkózót, Pytlasinszky Ulászlót. A lengyel mester több hónapon át oktatta a magyarbirkózókat a kötöttfogású birkózás technikájára, és a tanfolyam végén a tanítványok versenyen mutatták be tudásukat. Ezen a versenyen különösen Tatich Péter tűnt ki, aki később mint sportvezető éveken át lelkes munkása volt a birkózásnak. Ő lett később a Nemzetközi Birkózó Szövetség első elnöke.

Hazánkban az első országos birkózóversenyt 1899-ben rendezték meg három súlycsoportban. Ezen a versenyen tűnt fel a középsúlyban aratott győzelmével Weisz Richárd, aki 9 évvel később olimpiai győzelemmel tette fel a koronát versenyzői pályafutására.

Magyarország birkózóbajnokságát első ízben 1903-ban rendezték meg, két súlycsoportban: a súlycsoportgyőzteseknek mérkőzniük kellett egymással a bajnoki címért. Könnyűsúlyban Erődy Béla lett az első, nehézsúlyban pedig Weisz Richárd. A kettőjük közötti mérkőzést Weisz Richárd

nyerte meg, és így ő lett Magyarország első birkózóbajnoka.

A magyar birkózósport történetének az első világháborúig tartó szakaszában a magyar versenyzők sok kiemelkedő nemzetközi sikert értek el.

Az első újkori olimpián, 1896-ban Athénben még nem indult magyar birkózó. Ezen az olimpián a birkózást még súlycsoportbeosztás nélkül rendezték. A győzelmet Schumann német birkózó szerezte meg.

Az 1900. évi párizsi olimpián nem volt birkózás.

 

1904-ben St. Louisban pedig csak szabadfogásban rendeztek olimpiai versenyt. Az első szabadfogású olimpiai birkózóversenyt hét súlycsoportban rendezték és mindegyik súlycsoportban amerikai versenyző győzött.

A kötöttfogású birkózók nagy nemzetközi erőpróbája volt az 1906. évi athéni jubileumi olimpia. A magyar birkózók közül legsikeresebben Holubán Ferenc szerepelt, aki a könnyűsúlyban harmadik helyezést ért el. Az athéni olimpián a pentatlonban is volt birkózás. Az ötös küzdelem birkózó számát Mudin István nyerte meg.

Az 1908. évi londoni olimpia volt az első, amelyen a birkózást mindkét fogásnemben megrendezték. A londoni olimpia hozta meg a magyar birkózó sport első világsikerét, az első olimpiai bajnokságot. A nehézsúlyú olimpiai bajnokságot Weisz Richárd nyerte meg, az óriás erejű orosz Petrov és a világbajnok dán Jensen előtt. Könnyú.súlyban (66 kg) az olasz Porro, a középsúlyban (73 kg) a svéd Martenson, félnehézsúlyban (93 kg) a finn Weckman győzött. A szabadfogású versenyt öt súlycsoportban rendezték. Két súlycsoportban amerikai, három súlycsoportban pedig angol versenyző nyert olimpiai bajnokságot.

A londoni és a következő - stockholmi - olimpia között eltelt négy év is sok sikert hozott a magyar birkózóknak.

Az 1910. évi nehézsúlyú világbajnokságot dr. Varga Béla, az 1911. évit pedig Fischer Tibor nyerte meg.

1912-ben dr. Varga Béla a félnehézsúlyban, Fischer Tibor pedig a nehézsúlyban Európa-bajnokságot is nyert. Ugyancsak Európa-bajnokságot nyert 1911-ben a pehelysúlyban Márton Károly, a könnyűsúlyban Grozescu Mihály, majd 1912-ben ugyanebben a két súlycsoportban Pongrácz József, illetve Radvány Ödön.

Az 1912. évi stockholmi olimpia rendkívüli erőpróba elé állította a magyar birkózókat. Ezen az olimpián a birkózást csak kötöttfogásban rendezték meg. Az öt súlycsoportban rendezett versenyen 15 ország 200 birkózója vett részt. Egy-egy ország részéről az indulók számát akkor még nem korlátozták, a könnyűsúlyban például 7 svéd versenyző indult, de nagy számmal vettek részt minden súlycsoportban a finnek is. Az összedolgozó északi versenyzőkkel, de különösen a pártos bírókkal szemben nem boldogultak a magyar versenyzők. A versenyt szabadtéren, tűző napon, 30-35 fokos hőségben rendezték. Ilyen körülmények között jutott a kiesés sorsára a könnyűsúlyban Radvány Ödön. Így veszített háromórás küzdelem után a döntőben, és szorult a harmadik helyre a félnehézsúlyú dr. Varga Béla a svéd Ahlgrennal szemben. Érdekes, hogy Ahlgren és a finn Böhling mérkőzése majdnem 9 órás küzdelem után döntetlenül végződött, ezért mindkettőjüket második helyezettnek nyilvánították. Később azonban a rendező svédek kiadták Ahlgrennek az olimpiai aranyérmet. A versenynek egyébként nem ez volt a leghosszabb mérkőzése. A középsúlyban az orosz Klein és a finn Asikeinen kűzdelme csaknem 12 óra hosszat tartott és az orosz versenyző győzelmével végződött. A stockholmi olimpia győztesei: pehelysúlyban Koskelo finn, könnyűsúlyban Wärre finn, középsúlyban Johansson svéd, félnehézsúlyban Ahlgren svéd, nehézsúlyban Saarella finn.

Az első világháborút megelőző évek eseményeihez tartozik még az 1913. és 1914. évi kötöttfogású Európa-bajnokság. A magyar birkózók mindkét versenyen kiválóan szerepeltek. 1913-ban lég-, könnyű-, illetve félnehézsúlyban Szoszky András, Radvány Ödön és dr. Varga Béla, 1914

ben pedig a pehelysúlyban Breznotich Miklós és a középsúlyban Ruzicska Gyula nyert Európa-bajnokságot.

Nevezetes eseménye volt még az 1913. évnek a Nemzetközi Birkózó Szövetség megalakulása. A Berlinben összeült alakuló kongresszus a szövetség első elnökévé a magyar dr. Tatich Pétert választotta meg.