Az antik olimpián a birkózás kezdetben csak, mint az ötösverseny, a pentatlon utolsó versenyszáma szerepelt, palé néven. A pentatlon gyöztese nem biztos, hogy valamennyi, igen eltérö testi és lelki adottságokat igénylö versenyben (futás, távolugrás, diszkoszvetés, gerelyhajítás és birkózás) gyözedelmeskedni tudott, ezért bajnok lehetett valaki akkor is, ha csak az utolsó versenyszámban a birkózásban maradt alul a többiekkel szemben. Ez magyarázza, hogy az antik pentatlon versenyzök közül mindössze egyröl tudunk, aki a pentatlon birkózásban is gyözött, ez is a gyermek versenyek egyik gyöztese volt: a spártai Eutelidász.

Ha a pentatlon birkózó versenyeket önállóan tekintjük, a versenyszám elsö gyöztese a spártai Lampisz volt. A leghíresebb pentatlon birkózónak pedig Philbrótosz bizonyult, aki ebben a versenyfajtában három olimpián is diadalat aratott. A pentatlon birkózás -éppen azért, mert egy (a mai értelemben vett) atlétikai versenysorozat részeként rendezték, különlegesen szigorú szabályokkal rendelkezett. Lényegében minden durvaságot, a kényszerítö fogásokat szigorúan tiltották. A pentatlonban sem alkalmazták a versenyzök súly, vagy életkor szerinti besorolását, a küzdöket sorsolással párosították. (Külön gyermek versenyt pentatlonban csak egyszer: a Kr.e. 628 olimpián rendeztek.) A pentatlon birkózásban kezdetben a küzdelem minden valószínüség szerint állásban folyt. ezért "egyenes testtartású" birkózásnak orthopalé-nak, vagy sztadaipalé-nak nevezték. Az gyözött aki ellenfelét a földre vitte, "földhöz vágta", de az is elég volt, ha csak térdre kényszerítette. Általában többször (rendszerint) háromszor kellett az ellenfelet "levinni". Az olümpiai küzdelem száraz homokkal felszórt sekély gödörben folyt, melyböl ha valamelyik versenyzö kilépett a küzdelmet megszakították és a küzdötér közepén újra indították.

Kr.elött 648-tól szerepelt az olimpiák müsorán egy különleges birkózás is, afféle egyesített birkózás és ökölvívás. A pankrationban az ökölharc és rugások mellett, akár a földretepert ellenfél ütlegelését is megengedték. Ez volt a legnehezebb, de talán legnépszerübb versenyszám az olimpiák müsorán.

Az ökölvívásban és a pankrationban a harc feladására kellett kényszeríteni az ellenfelet. Ennek még a gondolata is elviselhetetlen volt egy spártai számára, így aztán az utóbbi két küzdösportban inkább részt sem vettek.

A pankration kemény sport, keményebb az ökölvívásnál, bár ebben nem egyértelmü a sporttörténészek álláspontja, van, aki szerint az ökölvívásnál több volt a halálos baleset. Ezt azzal magyarázzák, hogy mivel az ökölvívásban a versenyzök öklükre szíjjazott vasdarabokat használtak, a pusztakézzel vívott pankration kevésbé volt veszélyes és kevesebb súlyos sérülést okozott.

Az ókori pankration nem azonos a mai, inkább látványosságnak számító pankrációval. Totális „bunyónak” mondhatnánk magyarul, ahol a szándékos ölést ugyan büntették, de enyhén.
Hogy hány ökölvívó halt meg Olümpiában, nem tudni, két agyonütött sportolót mindenesetre posztumusz bajnoknak nyilvánítottak. Azáltal tüntették ki magukat, hogy inkább vállalták a halált, mint a küzdelem feladását. A pankrationban a földre kerülés után is folytatódott a birkózás, mégpedig addig, amíg valamelyik fél harcképtelenné nem vált. Mindent lehetett: végtagokat ficamítani, ujjakat törni, torkot fojtani és szemet kinyomni. S ha mindez nem használt, lehetett ököllel is ütni. Nem szívesen látta a közönség, ha egy pankrátor a megadás egyezményes jelét mutatta.
Az 564-es olimpián a phigaleiai Arrhakhión épp a lábujjait tördelte ellenfelének, amikor annak tökéletesen sikerült egy fojtásfogás. Ám a halott Arrhakhiónt kiáltották ki gyöztesnek, megkoszorúzva holttestét és szobrot állítva neki szülövárosában, mert utolsó leheletéig küzdött. Korabeli kommentátorok ezt a mérközést tekintették pályafutása igazi diadalának, mert már kétszer gyözött korábbi olimpiákon pankrationban. Mindez az olimpiák virágkorában történt.

A mondák világán túl, a görög kultúra nagy alakjai közül számosan kerültek kapcsolatba a birkózással.

Platon a filozófus (eredeti neve Arisztoklész) állítólag a Platon nevet széles vállai miatt kapta, amire valószínüleg a fiatal kora óta üzött birkózással tett szert. Ö egyébként az istmoszi játékokon elsö díjat nyert birkózásban. (Mások szerint a birkózó bajnok nem a filozófus, hanem azonos nevü unokája volt.)

Euripidész a drámairó ugyancsak több birkózó verseny gyöztese volt.

A görög fiatalságot gymnasionok-ban tanították testnevelésre, és ennek során birkózásra is. Ebböl a lányok sem maradhattak ki. Spárta városállamban, mely harciasságával messze kitünt a többiek közül, már gyerekkorban felkészítették a fiukat a 30 éves koruktól hatvanéves korukig tartó katonáskodásra. Katonai fegyelemben közösen nevelték öket, és a próbatételek között szerepeltek a rendszeres birkózó versenyek, mint a férfivá avatás szertartás része. Az olimpiák pentatlon és önálló birkózó, valamint pankration versenyeinek leghíresebb alakjait, gyözteseit számtalan írásmü, kép és szobor örökítette meg.

A krotoni Milón népszerüségét a róla feljegyzett sok történet is igazolja. Ez a hatalmas termetü óriás a leghíresebb görög birkózó volt. Már Kr.e. 540-ben, (60. játék) 14 éves korában babérkoszorút szerzett Olümpiában a gyermekek birkózó viadalán. Mégsem az olimpiai játékokon aratott késöbbi. további hat gyözelme tette öt híressé, hanem az, hogy a periodosz (a négy görög szent helyhez: -Delphoi, Iszthmosz, Nemea, és Olümpia- kötödö idöszakos) játékokon egyaránt gyözelmet aratott és elnyerte a periodonikész címet. Püthóban négyszer, Nemeában kilencszer, Iszthmoszban tízszer gyözött. A krotoni Dameasz nevü szobrász Milonról készült kolosszális alkotását Olümpiában állították fel, - erröl Pauszaniasz emlékezik meg.

Miloról egész legendavilág született. Feljegyezték róla, hogy egyszer diszkoszra állt, de nem akadt senki, aki képes lett volna onnan letaszítani. Máskor a fejére húrt tekert, majd lélegzetét visszatartva a fejébe tóduló vértöl megduzzadt izmaival szakította szét az abroncsot. A szkanderhez hasonló mutatványban is jeleskedett: összeszorított markából az ott tartott gránátalmát senki sem tudta kivenni, miközben a gyümölcs sértetlen maradt. Fennmaradt az a legenda is róla, hogy egy alkalommal négyéves élö bikával a vállán 1500 méter gyaloglás után érkezett a stadionba, ahol terhével még egy tiszteletkört futott, majd egy ökölcsapással az állatot letaglózva, húsát a tömeg jelenlétében megsütötte és megette. A bivalyerös óriás naponta 20 mina (kb. 9 kg) húst, ugyanennyi cipót fogyasztott, és 10 liter bort ivott hozzá. Állítólag a versenyek elött bab alakú köveket nyelt le, hogy testsúlyát növelje. Azt mesélik, saját életnagyságú ércszobrát a vállán vitte Altiszba. (Ezeket a hihetetlen történeteket persze legtöbbször legyözött ellenfelei és irigyei terjesztették, mert így akarták saját vereségük jelentöségét kisebbíteni.) Halála, -a mendemondák szerint-, valóban különös volt. Már idös korában, egy erdöben, ékekkel szétfeszített fatörzsre akadt. Hogy erejét kipróbálja, a hasadékba nyúlva megkísérelte szétfeszíteni a fát, ami részben sikerült is: az ékek kihullottak, de ennek nyomán a fatörzs összezárult, és végzetes fogságba ejtette a nagy erejü höst. A védekezés lehetöségétöl megfosztott Milont az éjszaka farkasok tépték szét.

Egyébként Milónt nem szabad üresfejü izomkolosszusnak elképzelni. Kitünö énekes és muzsikus volt, söt a fizikáról könyvet is írt. Krotonban a városállam hadseregének parancsnokaként szolgált. 20 éven át nem akadt legyözöje az Olümpiai játékokon. Csupán 512-ben a 67. játékokon, 45 éves korában maradt egyszer alul fiatalabb honfitársával Timaszitheosszal szemben. Halála sem volt olyan romantikus, mint azt elöbbiekben ismertetett legenda mondja, valójában politikai ellenfelei rágyujtották a házát és bennégett.

A krotóniak Kr.e 588-488 között gyakran tüntek fel a gyöztesek között. Itt (a mai délolaszországban található Crotone városka) létezett ugyanis akkoriban egy filozófiai-politikai szekta, amely széles körben terjedö tanításaiban az ifjak állami szolgálatra alkalmassá tételét hirdette. Az állandó testedzést új, húsételeken alapuló táplálkozással egészítették ki, sportiskolákat szerveztek.

A spártai Hipposzthenész a 37. olimpián (Kr.elött 632) az akkor elsö ízben megrendezett gyermek birkózó verseny gyöztese volt. A 39-42. (Kr.e.624-608) olimpiákon még öt alkalommal lett felnött bajnok birkózásban. Fia, Hetoimoklész ugyancsak ötször lett olimpiai bajnok a birkózó versenyeken.

A pellenei Khairon négy olimpiai gyözelmet aratott. (106-109. olimpia, Kr.e. 356-344) Az alexandriai Izidorosz a 177. olimpián (Kr.e.72.) nyert, de miután soha, egyetlen alkalommal sem tudták földre vinni, a legyözhetetlen nevet kapta.

Az alexandriai Sztraton nemcsak birkózásban, de pankrátionban is gyözött. Rajta kívül csak hat olyan atléta akadt, aki mindkét verseny (birkózás és pankrátion) gyözteseként olajágat kapott: Káprosz, a 142. olimpián,(Kr.e.212), a rodoszi Arisztomenész (156.olimpián, Kr.e. 92), a magnéziai Protofanész (a 172. olimpián, Kr.e. 92-ben), az alexandriai Marion (a 182. olimpián, Kr.e.52-ben), a káriai Ariszteasz (a 198. olimpián, Kr.u.13-ban), végül a kilikiai Nikosztrátosz a 204. olimpián, (Kr.u.37-ben.)

A birkózók kezdetben ágyékkötöt viseltek, késöbb, mint az antik olimpiák minden résztvevöje: teljesen meztelenül mérköztek. A sportversenyeket az ifjúság nevelése mellett a hadrafoghatóság fenntartásának fontos eszközeként kezelték. Valószínüleg ezért tiltották a nöknek még csak a jelenlétét is a versenyeken, nemcsak versenyzöként, de még nézöként is. Ezt olyan komolyan vették, hogy halálbüntetéssel fenyegették a szabály ellen vétöket, és hogy a nök álruhában, versenybírónak öltözve se játszhassák ki a tiltást, elrendelték: még a versenyzök közelében tevékenykedö bíróknak is meztelenre kell vetközniök. A tiltás nem a nök ellen irányult, amit az is bizonyít, hogy évente rendeztek külön nöi (elsösorban könnyü atlétikai és futó-) versenyeket és játékokat, söt Spártában rendszeresen tartottak versenyeket (még birkózást is) a serdületlen fiuk és lányok között.