Róma

A rómaiaknál Kr.e.106.-ból vannak emlékeink arról, hogy már ekkor rendszeres birkózó versenyeket szerveztek. A versenyek gyözteseit általában felmentették az adók alól, ha a valamely vallási ünnep, vagy a császárok tiszteletére rendezett játékokon háromszor gyözelmet arattak. Kezdetben a birkózás a római polgárok sportja volt, a versenyeken rabszolgák, gladiátorok nem léphettek fel. Késöbb eluralkodott a durvaság és a versenyeket díjakért rendezték, egyre több "hivatásos" verekedövel. A gyözteseknek nagy tekintélyük volt, így nem csoda, hogy népszerüségre törekedve, maguk a császárok is gyakran pályáztak birkózó babérokra. Így például a hirhedt Néró is több birkózó versenyen indult. Maximusról feljegyezték, hogy a korának legjobb küzdöit is legyözte.

A római polgárok számára közvetlenül a birkózás szinte kizárólag, mint a testi nevelés eszköze, vagy a fürdök közönségének kiegészítö, szórakoztató tesmozgása létezett. A fiatalokat az iskolai oktatás részeként tanították a birkózásra, míg a thermák (fürdök) fövenyén szórakozásból mérték össze a polgárok erejüket. A késöi római korban az elpuhult városi polgárság körében a birkózás elveszítette igazi jelentöségét. A lakomákon dorbézoló, zülött gazdagok már nem törödtek testük fejlesztésével, az élösködö városi tömeg pedig a fegyvertelen küzdelmet nem tartotta elég érdekesnek, izgalmasnak. Így azután a népszerüséget hajhászó politikusok a népünnepélyeket elsösorban nem birkózó versenyekkel, hanem véres gladiátor viadalokkal színesítették. Ha mégis rendeztek birkózó versenyeket, azokon gladiátorokat és rabszolgákat állítottak ki egymás ellen, kegyetlen szabályokkal. A hivatásos birkózók (inkább pankrátorok) börszijjakkal a karjukra erösített hegyes fémdarabokkal tették "hatásosabbá" ütéseiket, így a mérközések többnyire életre-halálra folytak. Ezek a küzdelmek veszélyességükben alig különböztek a fegyveres gladiátor viadaloktól. A cirkuszi viadalok höseinek a gladiátoroknak, hosszú kiképzésük során meg kellett tanulni a fegyvertelen harc alapvetö fogásait is. Ennek során birkóztak és öklöztek is, de a közönség elött nem az ezekben a sportokban szerzett tudásukkal váltak népszerüvé.

A hadsereg természetesen a katonák kiképzésében nagy jelentöséget tulajdonított mindig is a birkózás oktatásának és gyakorlásának. Elsösorban, mint a közelharc gyakorlása jutott szerephez, de tisztában voltak önvédelmi és állóképesség fejlesztö jelentöségével is. A ranglétrán való elörelépésnél sem jelentett hátrányt, ha valaki birkózásban is kitünt társai közül.

A rómaiak korából számtalan birkózó emlék maradt fenn. Számunkra legismertebb az Aquincumi mozaik, mely müvészi módon állít emléket a sportszerü birkózásnak.

A birkózás és kereszténység

Az idöközben államvallássá vált kereszténység pogány szokásnak bélyegezte és megvetette a testkultúrát igaz, a játékok akkor már a hanyatlás jeleit mutatták. Az egyházatyák, akiknek a véleménye mérvadó volt, többnyire nem tettek különbséget a római cirkusz és a görög stadion között, s a gladiátorküzdelmeket elítélve az atléták versenyeit is elutasították. Cyprianus karthágói püspök esküdt ellensége volt a versenyeknek. A De spectaculis (A látványosságról) cím híres munkájában így írt:

"Milyen tartalmatlanok a futók versenyei.  Az emberek örülnek, hogy az egyik ló gyorsabb, és búslakodnak, hogy lassúbb a másik. Milyen istentelen ez a foglalatosság, milyen utálatos és erkölcstelen. Mennyire undorító a birkózás, ahol a férfi a férfi alatt fekszik és becstelen módon átkarolják egymást. Az ilyen versenyben gyözhet valamelyik, de vereséget szenved az erkölcs. Mert nézd csak! Az egyik mezítelenül ugrándozik, a másik minden erejével a levegöbe hajít egy érckorongot. Ez nem dicsöség, de döreség. Szerintem nem más, mint hóbort. Távolítsd el a nézöt, s máris céltalan mulatság zajlik elötted.Mint ahogy már gyakran mondtam, a hüséges kereszténynek kerülni kell az efféle örült, veszélyes és ízléstelen látványosságokat, óvja töle szemét és fülét!"

Ugyanakkor a görög keresztény egyházatyák, mint például széles körü, korszerü müveltséggel bíró Euszebiosz püspök a szent életü embert a jámborság atlétájának nevezi, ami kétségtelenül a versenyzök megbecsülését jelenti.

A mártírhalált halt Methodiosz, a lükiai Olümposz püspök a szüzi erényt dicsérve így írt a tiszta élet hajadonokról:

"Hitet tettek arra nézve, hogy nem valami rövid ideig türik a test kínjait, hanem magukra vállalták, hogy meg nem ijedve, egész életükön át végigküzdik a tisztaság olimpiai versenyét."

Phótiosz konstantinápolyi pátriárka Bibliothéké cím munkájába ilyen nemes értelemben használja az olympias kifejezést: -Szent János Chrysostomus leveleit olvasták- közöttük leghasznosabb az a 17 levél, amelyet a legjámborabb olympiásról, az egyházi szolgálatról írt.

Pál apostol, aki valószínleg hallott az isztmoszi játékokról, innen a hasonlat, a korintusiaknak írt első levelében így tanít: "Nem tudjátok, hogy a pályán küzdök mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek, minden tekintetben. Ök hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért. Én is futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak." (1Kor 9,24-26)

A közölt idézetek is cáfolják mindazok állítását, akik a feltörekvő kereszténységben látják a görög sportjátékok hanyatlását és végítéletét. Más okra kell ezt visszavezetni: mivel a császárok, uralkodók, királyok nem tudták propaganda, népbutító, elégedetlenséget levezető céljaikra felhasználni, ezért az ókori játékok végzete törvényszerü volt.

A keresztény hit nem csonkítja meg a sportot, hanem önmaga megismeréséhez vezeti el. Elismeri, hogy a sport egy külön világ, a maga sajátos tevékenységével, szabályaival, hagyományaival. Amit benne támad és elítél, csak az, amiben más akar lenni mint önmaga, ha eladja magát, ha cirkuszi játékká, hatásvadász, kegyetlen és embertelen pénzkeresö vállalkozássá lesz, ha az agresszívvá váló tömeg bohócává aljasul.

A kereszténység számára is azért izgalmas és érdekes a sport, mert a "világot megnyerni" akaró ember kűzdelmét jeleníti meg. Feltárul benne a lélek legősibb parancsa, minden történés kulcsa és magyarázata: "az ember le akarja győzni a világot."