|
 |
| |

|
| DENCSIK ISTVÁN |
|
Birkózással gazdagodott
A Kárpát-medencei összmagyar diákbajnokság
idei programja
Kőszeg.
2008
2008-11-30
Új fejezetéhez érkezett a Kárpát-medencei összmagyar
diákbajnokság: Kű Lajos főszervező, a Ferencváros egykori válogatott futbalistája labdarúgással alapozta meg
e sikertörténetet, a határokon átívelő sportversenyt, aztán hamarosan a kézilabda, az'"asztalitenisz és a sakk is bekerűIt
a programba, idén pedig új sportág debütál: a birkózás.
Hogy mekkora népszerűséggel, annak érzékeltetésére
talán annyi is elegendő, hogy a délvidéki, magyarkanizsai selejtezon 136-an vettek részt. A vetélkedés továbbra is két
korosztályban zajlik, általános' és középiskolás kategóriában, és az idei fináléban
- köszönhetően részben a birkózásnak is - újabb részvételi csúcs születik. Erdélyből,
Kárpátaljáról, a Felvidékről, a Délvidékről
és Burgenlandból 185 ifjú sportoló vesz részt az ünnepélyes megnyitón, Kőszegen, amelyet a nagymisét követően a
Jurisich-vár lovagtermében ren.deznek meg. Az esemény díszvendége Duray Miklós, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja alelnöke
lesz. A pingpong, a sakk és a birkózás küzdelmei ezután meg is kezdődnek, a kézilabdások pedig vasárnap Bükön döntik
el, hogy 2008-ban kit illet a Kárpát-medence legjobbja cím. Ahogyan az már megszokott, a sport mellett a kultúra és a történelem
is kínálja a megméretés lehetőségét,
idén Wass Albert és Hunyadi Mátyás életműve
adja a fő témát, de természetesen az 55 évvel ezelotti londoni 6:3-as futballdiadal sem marad említés nélkül.
|
|

|
| Fehér Dávis 58 kg-ban 21 fös súlycsoportjában lett aranyérmes |
Kadetjaink Kárpátalján
2008-11-23
A 2008 év utolsó nemzetközi
megmérettetésére került sor a kadet korosztályban a kárpátaljai Munkácson. Hét ország birkózói vettek részt rajta és a jövő
évi korcsoportjuknak megfelelően, azaz az 1992, -93, -94 es születési évjárat
versenyzői. November 21-én, pénteken mérlegelte a fiúk, majd szombaton kezdődtek a csaták, melyen a magyar legénység
derakasan megállta helyét.
A szemtanuk szerint néha
nagyon „lejtett” a szőnyeg ennek vagy annak a nációnak a javára, de végül csak kiharcolták a harmadik (dobogós)
helyet maguknak.
46kg (20 fő) Knipli
Csongor 2. helyezett /Dél-Zselic-KNSE; 50kg (20 fő) Juhász Bence 3. helyezett /DBC/; 58kg (22 fő) Fehér Dávid 1.
helyezett /BVSC-Dega-Tát/; 63kg (22 fő) Koller András 1. helyezett /Tatabánya/; 69kg (20 fő) Szabó Patrik 3. helyezett
/Sziget SC/; 85kg (10 fő) Fekete Antal 3. helyezett /Vasas SC/
Csapatverseny: 1. Ukrajna;
2. Moldova; 3. Magyarország
|
|
Bárdosival nem bírtak a birkózó-csapatbajnokságon
Fábik Tibor2008. 11. 23.
ORIGO
A másfél év kihagyás után
újra birkózószőnyegre lépő Bárdosi Sándorral nem bírtak az ellenfelei a csapatbajnokság első fordulójában,
a sydneyi olimpia ezüstérmese még a harminc kilóval nehezebb ellenfelét is kétvállra fektette. A sydneyi olimpia kötöttfogású
85 kg-os súlycsoportjának ezüstérmese 91,50 kg-val mérlegelt be a 96 kg-ba, de a 120 kg-ban is vállalt meccset. A Sziget SC
ellen az éppen 120 kilós Balogh Zsolttal oktatófilmbe illően bánt el: az első menetet 9-0-ra nyerte, a másodikban
pedig 4-0-ra vezetett, amikor kétvállra fektette az ellenfelét.
Tovább az Origóban:>
|
|

|
| Csercsics Ricsi junior 120 kg-ban lett aranyérmes |
Olimpiai reménységek nemzetközi versenye a felvidéki Kassán
Serdülők és Juniorok csatáztak
2008-11-16
A magyar junior szabadfogású
és női válogatott és több magyar klub (Orosháza, Vasi-Volán, Vasas, Váci VSE, Nagykanizsa, DBC) utazott Kassára az ”Olimpiai
reménységek versenyére”. A mezőnyt erősítették az ukrán, román, szlovák, lengyel, cseh és bulgár versenyzők.
A junior versenyen kívül serdülő korcsoportban is összemérhették tudásukat a birkózók.
Serdülő korcsoport:
47kg 1. Juhász Bence /DBC;
3. Nagy Mihály /Vác VSE; 3. Nagy Péter /Vác VSE; 59kg 1. Krasznai Máté /FTC
3. Tern Krisztián /Nagykanizsa;
5. Sepeczán János /Orosháza/; 73kg 1. Szél Dávid /Orosháza
Junior lányok:
44kg 1. Bányász Zseraldina
/DBC; 48kg 3. Nagy Cintia /DBC; 4. Csörsz Anett /DBC; 5. Kruzsely Luca /DBC
55kg 1. Barka Emese /Vasas
SC; 59kg 1. Szanyi Mónika /Egri Vasas; 63kg 2. Sleisz Gabriella /Mogyoród; 67kg 1. Balázs Brigitta /Kaposvár
Junior fiúk:
50kg 2. Aranyosi Zsolt
/DBC; 60kg 1. Sárközi Richárd /Vasi Volán; 2. Simó László /KVSE; 3. Sebestyén Csaba /KVSE
3. Szőgyör Mihály
/KVSE; 5. Liptay Alex /KVSE; 66kg 1. Farkas Gábor /Vasas SC; 3. Molnár Bálint /HVSE; 74kg 1. Tőzsér Sándor /Debrecen;
84kg 1. Szmik Attila /Dunaharaszti MTK; 2. Kányási Sándor /Vasi Volán; 96kg 1. Ligeti Dániel /HVSE/; 120kg 1. Csercsics
Richárd /HVSE;
Csapatverseny:
1. Magyar válogatott
2. Szlovák válogatott
3. DBC
|
|
Nemzetközi kötöttfogású kadet és junior verseny Svédországban
Az egriek öt versenyzőjéből négy érmes!
2008-11-08.
Csak az Egri VSE öt versenyzője
utazhatott Svédországba, ahol egy nagyszabású nemzetközi versenyen mérték össze erejüket a 900 induló között. A mérlegelők
nagy számának tükrében még jobban csillognak az érmek, amiket az egri srácok begyüjtöttek:
Kadet korosztályban 76 kg-ban Farkas
Bálint aranyérmes!
Junior Korosztályban: 60 kg-ban Szucsik Tamás aranyérmet, 66
kg-ban Madarasi Gábor ezüstérmet, 96 kg-ban Majoros
Ármin szintén ezüstérmet szerzett!
Gratulálunk!
|
|
Első
fokon öt év fegyház az olimpiai bajnoknak
2008-11-03.
Farkas Péter egykori olimpiai bajnok birkózót –nem jogerősen- öt év fegyházra ítélte bűnsegédként elkövetett
kábítószerrel visszaélés miatt elsőfokú ítéletével a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn.
Továbbá elrendelte egy
másik eljárásban korábban jogerősen kiszabott egyéves börtön végrehajtását. Farkas Péter két vádlott-társa hat illetve
hét év fegyházat kapott társ tettesként elkövetett kábítószerrel visszaélés miatt.
Farkas Péter a több órás
itélethirdetés alatt, testvérével együtt megszökött.
|
|
Osló (Norvégia)
Helytálltak a magyarok az U23-as viadalon
2008.10.24-26.
Norvégiában került sor arra a kötöttfogású U-23-as
versenyre, melyre két magyar legény is kiutazott (edzői kiséret nélkül), hogy hazánkat képviseljék.
Hlavati Dániel és Kozák István nem
akárhogy állt helyt a szőnyegen. Kadet Európa bajnokunk: a BVSC-Dega-Tát birkóója: Dani 74 kg-ban egyenesen a döntőbe
menetelt és ott lengyel ellenfelét legyőzve aranyérmet szerzett.
A ceglédi Kozák Pista a 60 kg-osok között szintén
a döntőbe jutott, itt azonban DominikEttinger (a 2008 évi horvát bronzérmes) a második helyre szorította. Eredménye így
is nagyszerű.
Gratulálunk a két ifjú győztesnek!
|
|
Bárdosi visszatér?
Visszatér a sydneyi olimpián a kötöttfogásúak 84 kilogrammos kategóriájában ezüstérmet szerző birkózó, Bárdosi
Sándor. A szőnyegre másfél év kihagyás után lépő versenyző a Csepeli Amatőr Birkózó Iskola (CSABI) színeiben
vesz részt a november 23-i csapatbajnokságon – tájékoztatta a SportHirado.hu-t az egyesület.
2008-11 02. Sporthiradó.hu
Meleg Gábor, a Csepeli
Amatőr Birkózó Iskola társadalmi elnöke szerda este találkozott Bárdosi Sándorral, aki azonnal igent mondott a felkérésre:
a klub színeiben elindul a november 23-i csapatbajnokságon.
Péntek este a sydneyi
ezüstérmes birkózó már meg is jelent a klub edzésén, a csepeli Mátyás Király Általános Iskola tornatermében.
A tréninget követően
aláírta az igazoláshoz szükséges A és B kartont, így hamarosan hivatalosan is a CSABI igazolt versenyzőjévé válik, amint
Hajdu Imre klubelnök és edző a szükséges dokumentumokat leadja a Magyar Birkózó-szövetségben.
„Szívesen megyek.
Hívtak több helyre is, eddig nemet mondtam, most igent, mert úgy éreztem, hogy újra megjött a kedvem a birkózáshoz –
árulta el a SportHirado.hu-nak Bárdosi Sándor."
„A csapatbajnokságon
összefognak az öregek a fiatalok ellen, és ebben én is szívesen közreműködök. Az edzettséggel nincs gondom, folyamatosan
edzésben vagyok, ezért is vállaltam el" - folytatta Bárdosi.
„Nem a birkózástól
fordultam el, hanem a magyar szövetségtőlMindent megtettek azért, hogy keserű szájízzel hagyjam abba a birkózást,
de ezt nem sikerült elérniük, most is jókedvvel tértem vissza. Sokat számított, hogy azok hívtak, akikkel régen együtt birkóztam."
„A csapatbajnokság
ideális a számomra, az egyéni versenyzésből viszont nem kérek. Amíg nem a jobb, hanem a szerencsésebb birkózó nyeri a
mérkőzést, addig nem foglalkoztat. Huszonöt évet birkóztam, ez olyan, mint a biciklizés és az úszás: nem felejtettem
el."
Bárdosi Sándor birkózóversenyen
2007 óta nem indult – abban az évben a hazai porondon magyar bajnoki címet szerzett, a nemzetközin pedig a Brassói Nagydíjon
lett bronzérmes - azóta kipróbálta magát a szumóban és az MMA-ban is.
Előbbiben Európa-bajnoki
és világbajnoki elsőségig jutott, utóbbiban két győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el.
A CSABI 2008 júliusában
vált ki a Csepeli BC-ből. Az újonnan alakult klub utánpótlásbázisát mintegy ötven gyermek alkotja, az edzéseket Hajdu
Imre és Gulyás Zoltán tartja.
A felnőttcsapat ex-honvédos
veteránokból állt össze, köztük Óváry László Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó.
A húzónév persze így is
az olimpiai ezüstérmes Bárdosi Sándor, aki ingyen vállalta el a szereplést.
|
|

TUMENY
Nemzetközi kötöttfogású verseny
2008-10-24-26.
A nyugatszibériai Tumenyben
rendezték azt a nemzetközi kötöttfogású versenyt, melyen négy magyar is indult: Jáger Krisztián, Korpási Bálint és Kiss Balász
a BVSC DEGA Tát csapatából és Szabó Martin a Sziget SC birkózója.
A fiúk nagyszerűen
helytálltak, mindannyian a legjobb öt közé jutottak. Az idén sérüléssel bajlódó
Jäger Krisztián ezüstérmet nyert, Korpási
és Szabó Martin ötödik helyen végzett., Balu (Kiss Balázs) letakarította súlycsoportjában a szőnyeget és aranyérmet
hozott haza.
|
|
Viszlát dzsungel. Bárdosi kiesett
IGUAZU FALLS – Ez szívás, haver! Tipli haza – ezekkel a szavakkal fogadta kiesését Bárdosi Sándor (31),
aki harmadikként búcsúzott a Celeb vagyok, ments ki innen! dzsungellakóitól.
2008-10-22 Blikk.hu
Viszlát, dzsungel! Bárdosi
Sándor birkózó esett ki tegnap a dzsungelshow-ból
A birkózónak nagyon hiányzott
szerelme, Orsi, mégis szívesen maradt volna a táborlakókkal, hiszen mindenki kedvenceként élvezte az ottlét minden egyes percét.
A csapat a szívébe zárta, ám Benkő Dániel (61) miatt nemegyszer volt nyílófélben a zsebében a bicska. A kiszavazáskor
felhördült a tömeg, senki sem gondolta volna, hogy pont Bárdosit fogják megmenteni a szavazók.
– Össze se pakoltam,
azt hittem maradok. Úgy érzem, lett volna még itt dolgom. Segítsetek becsomagolni – kérlelte társait. A birkózó volt
a dzsungellakók tartóembere és férfija, ám két napja mégis sóvárogva mesélt Győzikének (34) kedveséről és terveiről.
– Tudod, irigyellek
én téged, jó neked, hogy vannak gyerekeid. Szeretem Orsit, és már egyre jobban szeretnék gyereket. Egy kislányt…
|
|

|
| Németh Sándor akcióban |
Németh Sándor webnaplója
50 éves a Soltvadkerti
Birkózó Szakosztály
Idén, szeptember 19-én
este az Anna Vendéglő és Panzióban közel 70-en gyűltek össze, hogy megemlékezzenek az elmúlt 50 évről. Hogyan
is kezdődött az egész?
50 évvel ezelőtt
egy fiatal vadkerti, Frei László állt elő azzal az ötlettel, hogy meghonosítja Vadkerten a birkózást. Frei a katonaságban
kezdett el birkózni és pályafutása alatt rengeteg sikert ért el. Alakulásakor a szakosztálynak több mint 30 versenyzője
volt. Egyik legeredményesebb sportoló akkoriban Reisch György volt, aki a Budapesti Honvéd színeiben-válogatott birkózó lett.
Az országos serdülő és ifjúsági bajnokságban már dobogós helyezéseket is elértek. Az alapítók közül az ünnepségre eljött
Ivanics Zoltán, Barna Ferenc, Schautek Ottó.
Tovább:>>
|
|
Fodor és Bácsi hosszabbított
Kft lesz a birkózó szakosztály
2008. 10.01
A Fradinál a rossz anyagi
helyzet miatt sokáig kétséges volt a két olimpián is sikeres klasszisunk maradása a patinás egyesületnél.
Szerencsére az utolsó
előtti pillanatban megérkezett az angol befektető pénze a birkózó szakosztályhoz is, így sikerült megállapodni és
a Ferencváros két évre meghosszabbíthatta az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoli és az Európa-bajnok, olimpiai ötödik Bácsi Peti
szerződését.
A birkózó szakosztály
hamarosan Kft-vé alakul, amelynek elnöke Sike András lesz.
|
|
Mátyás Gábor: a szőnyegen nincs barátság
Bronzérmes az
ügyvezető igazgató
Szeptember végén rendezték
ugyancsak a svédországi Malmő városában az European Masters Games Sport Association játékokat, amely tulajdonképpen egy
kisebb veterán olimpiának is beillett. Nos, ezen a sportfesztiválon szerepelt Mátyás Gábor, a Dunaferr SE jelenlegi ügyvezető
igazgatója, aki eddig a piros-fehér klub birkózó szakosztályát irányította, és emellett rendszeresen versenyzett a masters
kategóriában. A malmői versenyen tizenkét ország, közel 160 sportolója mérte össze erejét. Az egyetlen kritérium a 35
év feletti életkor volt. Mátyás Gábor a 63 kilogrammos kötött fogásúak mezőnyében lépett szőnyegre, és eredményes
szereplésének köszönhetően a harmadik helyen végzett. A sportvezető-sportoló hazaérkezését követően elmondta,
az első két mérkőzését megnyerte, majd a harmadik találkozón - a végső győzelmet megszerző - ukrán
versenyző ellen eltört az egyik bordája. Így a következő mérkőzésére már nem is tudott kiállni, de eredményei
alapján a dobogó harmadik fokára azért felléphetett. Gábor törött bordája lassan gyógyul, de egyáltalán nem bánja a skandináv
országban töltött egyhetes mérkőzéssorozatot. Mint mondja: - A szőnyegen nincs barátság, s aki fellép rá, számoljon
azzal, hogy mindenki a győzelemért küzd, minden megengedhető eszközzel. A sportjátékokat egyébként háromévente rendezik
meg, legközelebb 2011-ben az olasz Lignanoban kerül sorra a fesztivál. Mátyás elmondta, ezen szeretne részt venni, de előbb
a magyar bajnokság, majd jövőre a veterán világbajnokságon való sikeres szereplés a célja.
|
|
Ta, ta, ta, taa! Közhírré tétetik..
Keressük Veszprém városának és vonzáskörzetének legerősebb, leggyorsabb és legügyesebb leányait és legényeit,
akik a jövő nagy bajnokaivá kívánnak válni.
Minden kedden és pénteken
16.00 órától várjuk a játékos kedvű gyermekeket edzőtermünkben, 5-13 éves korig. Hozdd magaddal kedvenc tornatermi
cipődet és a legkényelmesebb gatyódat, a jó hangulatról mi gondoskodunk! ;)
Jelentkezés, érdeklődés
a helyszínen vagy telefonon Janku Ferenc utánpótlásedzőnél.
Telefon: 30/ 525 96 00
Címünk: 8200 Veszprém,
Bajcsy-Zs.u.2. | Rendőrségi edzőterem
|
|

|
| Hegedüs Csaba (Fotó: Csudai Sándor) |
Mr. Tus 60. születésnapjára
Magyar Hírlap
Hegedűs Csaba az
1972-es müncheni olimpia birkózóbajnoka ma hatvanéves. A tuskirály, a birkózószövetség elnöke, húsz évet nyugodtan letagadhatna
a korából.
– Nagy ünneplést
csapnak a barátokkal és a családdal?
– Remélem, jó kis
bulit tartunk. Úgy gondolom, van mire visszaemlékeznem. Például arra, amikor nyolcévesen Sárváron először betettem a
lábamat a birkózóterembe. De mint versenyző és mint szövetségi kapitány is sok mindent megéltem. Egy ilyen kerek évfordulón
azonban az ember azt mondja, csak a szépre emlékezem.
– Nem akarok ünneprontó
lenni, de az anyakönyve szerint 1948. szeptember 6-án született, ám önnek van egy második születésnapja, 1973. április 10.
– Hát igen. Keddi
nap volt, a XI. kerületben, a Bikszádi út és a Tétényi út kereszteződésében egy teherautóval ütköztem. Életveszélyes
sérülésekkel kerültem kórházba. Eltört a medence- és a combcsontom és fontos belső szerveim is megsérültek. A Toyota
teljesen összetört, a karambol következtében a vezetői ülés húsz centiméterrel lapult össze. A balesetet követő
hat hétre nem is nagyon emlékszem. De azt tudom, hogy háromszor hoztak vissza a klinikai halálból. Életem legnehezebb mérkőzése
volt. Az élsportnak, a birkózásnak köszönhetem, hogy túléltem.
– A balesete előtt
ön nyerte a magyar sport századik olimpiai aranyérmét. Hogy emlékszik Münchenre?
– Mintha csak tegnap
történt volna. Érdekes, a müncheni olimpia előtti évben, Szófiában ragasztották rám a Mr. Tus nevet, hiszen a világbajnokságon
mind a nyolc ellenfelemet úgy győztem le, hogy közben egyetlen hibapontot sem írtak a nevem mellé. Az olimpián egyszer
sem nyertem két vállal, de talán nem nagyképűség mondani, hogy megtanulták az ellenfelek tisztelni a Csaba Hegedűs
nevet.
– Nem csalódott
a mostani versenyzőkben, hogy Pekingben nem sikerült aranyérmet nyerniük?
– De igen. Sokkal
jobb szereplést vártam a birkózóinktól. Fodor Zolitól, Bácsi Pétertől és Lőrincz Tamástól aranyérmet vártam. De
valahogy a sors összefogott ellenük. Meggyőződésem viszont, hogy a következő években ezek a birkózók még nagyon
sok sikert hoznak a magyar sportnak.
– Ha lehetne valamilyen
kívánsága a születésnapján, mi lenne az?
– Mindennel elégedett vagyok.
Köszönöm a jó Istennek, hogy szerető család, szerető barátok sora vesz körül, megbecsülnek. Így, ha lehet mondani,
én teljesen elégedett ember vagyok.
|
|
Megalakult a Magyar Birkózó Liga
Örömmel tudatjuk,
hogy 2007. november 5.-én megalakult a Magyar Birkózó Liga.
Az elmúlt esztendők
arra ébresztették rá a magyar birkózó sport egyesületeit, hogy a nyílt, tiszta viszonyok megteremtése mindenki érdeke legyen
a sportágon belül. A Magyar Birkózó Szövetség vezetőivel folytatott megbeszélés után az Egyesületek úgy döntöttek, hogy
létrehozzák a Ligát – mint érdekvédő szervezetet.
A birkózósport
helyzetének megváltoztatása rajtunk múlik. A jelenlegi morális válságból, úgy véljük, csak őszinte, előremutató
gondolatok mellett van kiút. A korrekt tájékoztatás, az információ áramlás mindannyiunk közös érdeke, ebben szeretnénk segíteni
mindenkinek.
A Magyar Birkózó
Liga azt szeretné, hogy a Szövetség rátaláljon arra az útra, hogy Ő a Magyar Birkózó Szövetség (egyesületek által létrehozott
a tevékenységüket összehangoló, munkájukat segítő szervezet), mindenben segítse a klubokat, és együttes erővel érjünk
el világra szóló eredményeket.
|
|
|
|