Folytatódnak a TSC sikerek
2007-11-12
Újabb sikeres hétvégét
tudhat maga mögött a Tatabányai Sport Club Birkózó szakosztálya.
Ezen a hétvégén ismét
két fronton bizonyítottak a fiatalok.
Kaposváron rendezték
meg a 2007.évi junior kötöttfogású országos bajnokságot.
A versenyen 20 évesek korcsoportjában felvonultak Magyarország élversenyzői többek között a kétszeres Európa-bajnok
Szigetvári Módos Péter is. A 84 kg-os súlycsoportban a tatabányai reménység a 18 éves Bacsa Mihály maximálisan
teljesített és három győzelemmel (többek között az Európa-bajnoki V. helyezett, Vasasos Adamecz ellen a döntőbe
jutott, ahol vereséget szenvedett az Európa-bajnoki III. helyezett Dajka Richárd (Kecskemét) ellenében. Misi II. helye így
is óriási siker hisz két évvel fiatalabb volt döntőbeli ellenfelénél.
Serdülő szabadfogású
csapatbajnoki döntő Budapesten a Csepel SC. csarnokában 2007.november 10.-én.
Az ország 6 legjobb csapatát
felvonultató megmérettetésen a tatabányai fiatalok nagyon közel álltak a bravúrhoz, hisz a döntőbe jutásért 23:22.-re
minimális vereséget szenvedtek az Abony együttesétől, a III. helyért való mérkőzésen már kissé elkeseredve léptek
szőnyegre a Csepel ellen és vereséget szenvedtek.
Bár nem sikerült a bravúr,
nem sikerült megismételni a tavalyi III. helyet,de a TSC fiatal serdülő
birkózói 2006. után 2007.évben elért IV. helyezésükkel továbbra is bizonyították, hogy az élvonalban van a helyük.
A csapatbajnoki IV. helyezést
elért csapat tagjai:
Csordás József,
Kósa Dániel, Bacsa Nikolett, Csizmadia Gábor, Miglácz Dániel, Koller András, Járfás Ferenc, Majer Ferenc, Galler Csaba,
A versenyzőket Katona
Géza és Turák Pál készítette fel.
Képgaléria>