Kötöttfogás, 2. versenynap. BÁCSI PÉTER EZÜSTÉRMES!
Bácsi
Péter nagy nap végén ezüstérmes lett, az újonc Kozák István az ötödik
helyen végzett. Hét mérkőzésből hét győzelem volt a mérlegünk,
amikor a negyeddöntőben Kiss Balázs sérülés miatt kénytelen volt feladni a meccsét
a későbbi aranyérmes ellen.
Az Európa-bajnokság összesített pontversenyében
Magyarország hatodik lett.
Lőrincz Tamás ezüstöt, Deák Bárdos
Mihál y bronzérmet nyert. Lőrincz rangadót nyert az azeri Rahimov ellen, később
elődöntőbe jutott, ahol a román Panaitot tussal verte, a döntőben az orosz Vacsadze ellen
maradt alul. Deák Bárdos tussal kezdett, az orosz Barojevtől kapott ki. A bronzmérkőzésen
az észt Nabit győzte le. Fodor kikapott a bolgár világbajnoktól, később - akárcsak
az 55 kg újonca, Borsos - kiesett.
Női birkózás, 2 versenynap. Sastin
Marianna rangadót nyert a lengyel Michalik ellen, majd az elődöntőig menetelt, ahol három menetben
kikapott a bolgár Juszeintól. Sleisz két menetben legyőzte montenegrói ellenfelét,
majd alulmaradt az azeri Ratkevics ellen, aki azonban elvitte őt a vigaszágra. A két bronzmérkőzésünk
vereséggel zárult. Szerencse és Godó kikapott az első mérkőzésén,
később mindketten búcsúzni kényszerültek.
Női birkózás,
1. versenynap. A három súlycsoportban 57 versenyző lépett szőnyegre. Szabó
Emese 11. lett, a negyeddöntőben kikapott az orosz Gurovától, akit viszont megvert a későbbi
bajnok. Azeri, ukrán és svéd arany az első napon. A másodikon Sastin a nagy rivális
lengyel Michalik ellen kezd. Szabadfogású válogatottunk a nem hivatalos pontszámítás
alapján a hetedik Európában.
Szabadfogás, 2. versenynap. LIGETI
BRONZÉRMES
Wöller és Ligeti magabiztosan nyerte a vigaszági mérkőzését,
mindketten bronzéremét birkózhattak. Ligeti Dániel német ellenfelet legyőzve szerezte
meg a magyar szabadfogás második bronzérmét az Eb-n. Wöller két menetben kikapott,
és ötödik lett. Négy orosz, két azeri és egy török győzelem született.
Szabó Emese a nehezebb ágra került a holnap kezdődő női verseny sorsolásán.
Szabadfogás, 1. nap. HATOS BRONZÉRMES
Hatos a negyeddöntőben
1:0, 1:0-ra maradt alul a világ- és Európa-bajnok orosz Cargus ellenében, de folytathatta a vigaszágon,
ahol az első körben legyőzte a francia Lampist, majd az esti helyosztón 0:1, 1:0, 2:0-ra verte az azeri
Gulijevet, és bronzérmes lett. Az első versenynap három aranyérme közül kettő
Oroszországba, egy Azerbajdzsánba jutott.
Mindenkit legyőzött a fél lábú birkózó
2011. március 21. Anthony Robles már egy lábbal
született, de élete a sport. Csúcsra ért, megnyerte az Egyesült Államok főiskolás
birkózóbajnokságát.
Robles sosem akar műlábat, szenvedett attól, hogy
művégtagját naponta fel- és le kellett csatolni. 3 évesen ki is tépte a műlábat,
nem is használta többé, mankózott, vagy ugrándozott helyette.
A sportban taláta meg magát. Ötévesen megtanult egy lábbal biciklizni, majd súlyt
akart emelni, de az apja nem engedte, túl fiatal volt hozzá. Robles azonban tántoríthatatlan volt,
fekvőtámaszozni kezdett, hatodikos korában iskolarekordot döntött. Védőként
amerikai futballozott az iskolai csapatban, és egész gyorsan leugrál egy mérföldet.
Birkózni 14 évesen kezdett, és hamar ráérzett. Álló
helyzetben speciális testtartást kellett kialakítania, de földön fekve már nem volt
hátrányban. Ellenfelei hamar rájöttek, Robles nagyon is kemény.
Lába hiányát felsőteste erősítésével pótolta, a súlycsoportjában
senki sem olyan izmos, mint ő, ráadásul egyedi stílusával sokan nem tudnak mit kezdeni. "Nehéz
leírni a birkózását, nagyon különleges, és persze nagyon tehetséges is.
Majdnem minden a szokásos ellene, de azért vannak olyna fogások, amit nem használhatsz. A lábát
keresed, nyúlsz érte, de csak a levegőt fogod" - nyilatkozta egy ellenfele.
"Nem azért kezdtem birkózni, hogy rám irányuljon a figyelem, egyszerűen szeretem
ezt a sportot, és a legjobb akarok lenni. A birkózás nagyszerű, mert nem kell, hogy te legyél
a legnagyobb vagy a legmagasabb. Csak az erőről szól, és arról, hogyan tudod használni.
A lényeg, hogy a saját stílusod erőltesd a másikra" - mondta sportolói hitvallásáról
Robles.
Középiskolásként kétszer is Arizona
bajnoka volt szabadfogásban.
A főiskolás éveiben
is sorra nyerte meccseit, de a bajnoki cím nem jött össze az 55 kilóban versenyző Roblesnek.
"Először főiskolás bajnok akarok lenni, aztán be akarok kerülni az olimpiai csapatba,
és aztán egy-két próbálkozás után talán meg is nyerhetném az
aranyat".
Az országos főiskolás bajnokságot
végül a hétvégén nyerte meg egy negyedik, és egy hetedik hely után. A döntőben
a címvédő Matt McDonough-ot verte 7-1-re.
Idén
még veretlen, mind a 23 meccsét megnyerte, karrierjmutatója sem rossz, 109 győzelme mellett csak
23 veresége van.
Minden idők legynagyobb
grappling meccse
Nyak
erősítő gyakorlatok
Megkéselték
a bolgár birkózó világbajnokot 2010.
12. 27. 01.19 Életveszélyesen megsebesítették
vasárnap hajnalban Mihail Ganevet, a bolgárok szabadfogású birkózó világbajnokát. A szeptemberi moszkvai vb 84 kg-os aranyérmesét az egyik gabrovói
éjszakai bárban szúrta hasba többször is az az elkövető, akit őrizetbe
vettek - adta hírül a bolgár belügyminisztérium sajtószolgálata, hozzátéve,
hogy a 24 éves sportoló bátyja, Petr Ganev is megsérült az incidensben, amelynek kiváltó
okait vizsgálják.
Mihail Ganevet életveszélyes
állapotban vitték kórházba.
RITTER
ÁRPÁD STRANDBIRKÓZÓ VILÁGBAJNOK!
KSC Köbányai Sport Club Birkózó szakosztály
Molnár József FTC
Öt
arany- és két bronzérem Pozsonyból...
2010.05.07.
A magyar junior
szabadfogású válogatott csapat, Pozsonyban lépett szőnyegre a szlovák nagydíjon
(Duna Kupa). A nemzetközi versenyen a magyarokon kívül szlovák, cseh, lengyel valamint német
birkózók képviseltették magukat. A magyar csapat ezúttal 7 főből állt.
A verseny alól felmentést kapott a válogatott edzőjétől, Bánkuti Zsoltól
a 60 kiló első embere, Krasznai Máté, valamint Molnár József és Gulyás
Zsombor is egy súlycsoportal feljebb indulhatott Szlovákiában. Magyar eredmények: 50kg 1. Molnár Róbert /FTC/ 60kg 1. Molnár József /Abonyi BC/ 74kg 1. Gulyás
Zsombor /Csepeli BC/ 74kg 3. Bányi Olivér /Univer-KTE/ 84kg 1. Szmik Attila /Csepeli BC/ 96kg
3. Tóth Rafael /FTC/ 120kg 1. Csercsics Richárd /HVSE/ Magyar Birkózás Portálja
Hat aranyérem
Csehországból...
2010.05.07.
Csehország északi részére,
Chomutovba utaztak a magyar kadet kötöttfogású válogatott keret tagjai. A csapat tagjai szinte
mind első emberek voltak, ám egyetlen súlycsoportban még nem sikerült döntenie a vezetőségnek.
A 69 kilós súlycsoportban három versenyző is esélyesnek számított a címeres
mez elnyerésére, ám ugye az augusztusi Európa-bajnokságra csak egy versenyző utazhat.
Ezért Csehországba mindhárom versenyzőt megbirkóztatták. Természtesen számukra
ez a verseny nagyon fontos volt, ez a végeredményből is látszott, hiszen mindhárom versenyző
dobogóra állhatott. Nem utazott ki a válogatott csapattal Juhász Bence, aki a hazai rendezésű
felnőtt országos bajnokságon lépett szőnyegre, valamint trénere, Repka Attila is itthon
maradt. A csapat vezetője, Katona Géza volt (Ifjúsági olimpiai csapat, kötöttfogású
edzője) valamint segédje, Papp Norbert utazott a csapattal a csehekhez. Az eredményekhez egy szavunk sem
lehet, hiszen 10 versenyzőből majdhogy nem mindenki dobogóra állhatott.
Magyar eredmények:
Aranyérmesek: 50kg Kovács Bence /KASI/ 54kg Daher Michel /DBC/ 58kg Kránitz Adrián /OSP/ 69kg
Sárosi János /Érdi SP/ 76kg Papp György /BVSC-DEGA-Tát/ 85kg Kéri Zoltán
/Mogyoródi KSK/ Ezüstérmes: 69kg Kottes Pál /Abonyi BC/ Bronzérmesek: 69kg Majer Ferenc /Tatabánya/ 100kg Dorogi Gyula /Sziget SC/ 63kg Fék Szabolcs negyedik
helyezett A csapatversenyt a magyarok nyerték, megelőzve a szlovák válogatottat, valamint Csehország
klub csapatát.
Két arany- és két bronzérem a horvát
tengerpartról...
2007 óta, minden évben junior nemzetközi versenyen
vesznek részt az adott válogatott keret tagjai. Az idei esztendőben az „Adria Kupa"-ra két
kis magyar csapat utazott, Budapestről négy versenyző (Takács Ferenc vezetésével), valamint
Szigetvárról három versenyző (Tomsics István irányításával) lépett
szőnyegre Porec-ben. A viadalon 10 ország, 80 versenyzője képviseltette magát, köztük
a bolgár junior válogatott teljes csapata is. A versenyen megnevezett 8 súlycsoportból, egyedül
csak a 66 kg-ban tudtak aranyérmet szerezni a hazai horvátok, a kadet Európa-bajnok Dominik Etlinger
révén. A bolgárok hármat, a magyarok kettőt, míg a szerb-szlovák válogatottak
egy-egy aranyérmet vihettek haza. A csapatversenyt természetesen a házigazda Horvátország
nyerte, megelőzve Bulgáriát és Szerbiát. Magyarország a negyedik helyen zárt.
Eredmények: 55 kg 1. Kmegy Dániel (HUN-Vasas); 5. Knipli Csongor (HUN-Dél-Zselic)
/sérülés miatt vissza lépett/ 60kg 3. Sánta Tamás (HUN-Dél-Zselic) 74 kg 3. Szabó Patrik (HUN-Sziget SC) 96kg 1. Rizmajer György (HUN-BVSC)
Csapatverseny: 1. Horvátország 2. Bulgária 3. Szerbia 4. Magyarország
Soltvadkert Weinhardt" kupa nemzetközi meghívásos
szabadfogású diák versenyt rendeztek március 20-án. Három ország 130 versenyzője
lépett szőnyegre a rangos viadalon, köztük Abonyi BC hét versenyzője. Eredmények: Diák II. 26kg Kecskeméti Krisztián I.hely 28kg
. Kisgyörgy László V.hely 34kg Sípos Benjamin III.hely Diák I. 55kg Lőrinczy
Bence III.hely 68kg Támadi Richárd II.hely
Lőrinczy Attila, vezetőedző
"Petko
Sirakov - Ivan Iliev" Junior szabadfogású emlékversenyen
Bulgária - Szófia
2010. március
27.
Molnár József bronz érmet nyert
Az elmúlt hétvégén megrendezésre
kerülő versenyen 14 ország képviseltette magát orosz, amerikai, iráni, török,
kazak stb. csak hogy a legeredményesebb birkózó nemzetek versenyzőit említsem. Versenyen
Molnár József versenyzőnk 55kg-ban remek teljesítménnyel a harmadik helyen végzett. Józsi súlycsoportjában 15 induló volt selejtező
mérkőzésein a hazai első és második számú bolgár versenyzőt
verte nagy fölénnyel .
A döntőbe kerülésért kazak versenyzőtől nagy
küzdelemben pontozásos vereséget szenvedett .Ázsiai versenyző nagyobb rutinjának köszönhette
győzelmét , mivel mindkét menetben Józsi támadott akciózott többet ,de végén
mégis az ellenfél tudott több pontot szerezni. A bronz mérkőzésre a harmadik számú
bolgár versenyző nem állt ki Józsi ellen.
2010-03-31 02:40:00 Forrás:
http://www.blikk.hu/ TATA - Medencében készülnek a két
hét múlva kezdődő azerbajdzsáni Európa-bajnokságra a kötöttfogású
birkózóválogatott tagjai. Struhács György (51) szövetségi kapitány heti
három alkalommal tart vizes edzéseket Fodor Zoltánnak (24) és társainak, hogy a kontinensviadalra
hadra fogható állapotban legyenek.
Szinte mindegyiküknek
sajog valamije: az olimpiai ezüstérmes Fodornak a térde, az EB-első Bácsi Péternek (26)
és a szintén kontinensbajnok Lőrincz Tamásnak (23) a bokája, az Európa-bajnoki bronzérmes
Módos Péternek (24) pedig a háta. A tatai edzőtáborban tartott úszóedzések
is a gyógyulás jegyében zajlanak. Mindenki úgy tempózik, ahogy akar vagy tud.
FILA-Grappling
és Pankráció nemzetközi bírói szeminárium Svájcban
2010.03.18.
Nemrég ért véget az I. Grappling Szeminárum Coursier-Sur-Vevey-ben,
a FILA központjában - magyar résztvevőkkel.
A szemináriumot azzal a céllal rendezték meg, hogy a grapplingben és pankrációban
érdekeltek megvitassák, és rögzítsék azon szabályokat, amelyek érvényesek
lesznek a jövőben, ahogy már a közelgő márciusi, Krakkóban tartandó vb-n is.
A kétnapos meetinget egy nemzetközileg elfogadott bírói vizsga zárta, melynek írásbeli
és gyakorlati részét magyar résztvevőink maximálisan teljesítettek.
A kinti szervezők egy kisebb OPEN-versenyt hirdettek meg, amelyen az indulók grappling
és combat grappling kategóriákban mérhették össze tudásukat.
Magyarországon 2010. májusában lesz a következő grappling vonatkozású
rendezvény a TF napok keretén belül, ahol No-Gi grappling kategóriában mérhetik össze
a versenyzők tudásukat - mindezt már a most elfogadott szabályrendszernek szerint.
2010.03.23. Bárdosi Sándor tavaly júliusban Tajvanban a világjátékokon
aranyérmet szerzett szumóban, ám a sportolónál a doppingvizsgálat során furoszemid
nevű vízhajtót mutattak ki. Első helyétől megfosztották, ezen kívül
3000 euró megfizetésére kötelezték. A Magyar Szumószövetség két
évre eltiltotta. Bárdosi korábban úgy nyilatkozott, hogy nem adja vissza az aranyat, de kedden
másként döntött. Tovább:>>>
NYÍREGYHÁZI DÁVID SC
BEMUTATÓ EDZÉS
BEMUTATÓ EDZÉS
BEMUTATÓ EDZÉS- 3
Birkózók folyadékszükséglete
Ismeretes, hogy az emberi szervezet mintegy 70 %-a víz (az életkor előrehaladtával
általában folyamatosan csökken, s jelentősen függ a sportoló zsírszövet-arányától),
s a sportoló napi vízszükséglete többnyire 3-4 liter közötti érték.
A vízfelvétel elsősorban italaink (1.5-2.0 liter) és elfogyasztott élelmiszereink (1.0-1.5
liter) víztartalmára vezethető vissza. Tájékoztatásul megemlítem, hogy
pl. a kenyerek és péksütemények víztartalma 30-38 %, a tej, kefir, joghurt víztartalma
83-90 %, a különböző hús- és halfélék többnyire 60-80 %, a gyümölcsöké
általában 80-90 %. Ugyanakkor a diófélék, olajos magvaké csupán 5-10 %, míg
a csokoládékban csupán 1-2 %-ra becsülhető a víztartalom. A szervezetben azonban
az oxidációs folyamatok - az energiát szolgáltató zsírok és szénhidrátok
végül vízzé és széndioxiddá égnek el - eredményeznek vizet, ennek
mennyisége a fogyasztott és felhasznált táplálék mennyiségének függvényében
akár napi 0.5 liter is lehet. A szervezetből a víz elsősorban a vizelettel (1.5-2.0liter naponta)
s a légzés után a tüdőből kilépő, illetve a bőrfelületről elpárolgó
vízzel ( ezek együttesen mintegy 1.0 liter naponta) távozik. Normál körülmények
között a széklettel s a verejtékkel távozó víz, illetve folyadék mennyisége
lényegesen kisebb. Kihangsúlyozandó azonban, hogy extrém körülmények - pl. magas
környezeti hőmérséklet, magas páratartalom, rendkívül intenzív edzés,
illetve verseny, testsúlyszabályozás, fogyasztás esetében - mind a vízfelvétel,
mind a vízleadás értéke jelentősen eltérhet. Természetesen egyensúly
fennállása esetén az input és output azonos mérvű, ilyen esetben a vízfelvétel
s a vízleadás közel azonos... Feltétlenül
megemlítendő, hogy a szervezetben a folyadék- és sóháztartás nagyon szorosan
összefügg. A só alatt természetesen nem, illetve nem csupán konyhasó (NaCl) értendő,
hanem a szervezet működése szempontjából elengedhetetlenül fontos egyéb anyagok,
azaz makro-és mikroelemek (pl. kálium, kalcium, vas, réz) is. Jól ismert tény, hogy a szervezet
a só nélkül bevitt folyadékot viszonylag gyorsan kiüríti, sóbevitel esetén
viszont igyekszik megtartani. Az ún. fiziológiás sóoldat pl. 0,9 % NaCl tartalmú, így
egy g Na Cl több mint 100 g vizet képes a szervezetben tartani. A folyadékbevitel korlátozásánál
ezért a sóbevitelt is mérsékelni kell. A sportolóknál a teljesítőképesség,
illetve az edzést vagy versenyt követő gyors regeneráció biztosítása érdekében
külön figyelmet kell fordítani a dehidratáció (vízvesztés elkerülésére.).
A dehidratációnak számos oka lehet - p.. a szükségesnél kevesebb folyadékfogyasztás,
nagymérvű izzadás, hányás, hasmenés, diuretikumok alkalmazása - következménye
pedig a perifériás keringési rendellenesség. Ennek során csökken a keringő vér
mennyisége, a vér besűrűsödik, nő a plazma ozmózisnyomása s csökken a
vérnyomás. Végső soron pedig csökken a versenyző teljesítőképessége,
illetve terhelhetősége. Miután a sportoló teljesítőképessége jelentős
mértékben függ a szervezet hidratációs szintjétől, s a dehidratáció
egyértelműen stresszt jelent a kardiovaszkuláris rendszerre, ezért nyilvánvaló, hogy
a sportoló szervezetének az edzés, illetve a verseny előtt jól hidrált, azaz optimálisan
feltöltött víz- illetve folyadékterű állapotban kell lennie. Miután a légzés
és a teljes bőrfelületről való lassú párolgás miatt a test tömege,
illetve a szervezetben lévő víz mennyisége vizeletürítés vagy nagymérvű
izzadás nélkül is folyamatosan csökken, ezért egyre több szekértő úgy
véli, hogy az a célszerű. Ha a sportoló a versenyt megelőzően 10-15 percenként
mintegy 100-150 mi folyadékot fogyaszt. Miután azonban a hőmérséklet és az összetétel
függvényében egy bizonyos időre van szükség ahhoz, hogy a gyomorból a folyadék
felszívódjon, s a gyomorban lévő folyadék az edzés illetve a versenyzés során
diszkomfort érzést okoz, okozhat, lényeges illetve célszerű, hogy a folyadékpótlás
ne közvetlenül előzze meg a verseny, illetve az edzés kezdetét. Intő s nem jó jel,
ha a versenyző a verseny kezdete előtt szomjúságot érez, hiszen ez arra utal, hogy a szervezet
bizonyos mértékig dehidratált állapotban van. Ha a szervezetben a szükségesnél,
azaz a fziológiai optimumnál kevesebb a víz mennyisége, akkor hipohidratációról
beszélünk, ennek ellentéte a hiperhidratáció. A dehidratáció pedig erőteljes
hipohidratációt jelent, amit a lehető leggyorsabban - nem csupán a sportoló teljesítőképessége,
de egészségi állapota érdekében is - meg kell szüntetni. S abból adódóan,
hogy a hipohidratáció lényegesen kedvezőtlenebb, mint a hiperhidratáció, ma már
a legtöbb sportágban nem csupán megengedett, de kifejezetten ajánlott is a sporttevékenység
alatti folyadékpótlás, pl. mérkőzések szüneteiben való folyadékfelvétel.
A versenyeket követő gyors és hatékony folyadékpótlás (nem tiszta víz,
hanem pl. ásványvízzel higított gyümölcslevek) azaz rehidratáció pedig
a regeneráció biztosítása érdekében is kulcskérdés. A vízháztartással
kapcsolatban még megemlítem, hogy étkezés közben szabad ugyan inni, de közvetlenül
étkezés előtt tartózkodjunk a vízivástól, mert ez által felhígulnak
az emésztőnedvek. Ennek több kedvezőtlen következménye - pl. flatulencia (bélszelek
keltkezése), késedelmes emésztés, teltségi érzés, étkezés utáni
álmosság - is lehet. Persze fontos a fogyasztott folyadék mennyisége és minősége
is. Így pl. az egyszerre elfogyasztott folyadék mennyisége soha ne haladja meg az 500-600 ml-t, soha
ne legyen desztillált vagy ionmentessített víz, s kerülendő a magas (10 %-ot meghaladó)
cukortartalmú folyadékok, italok fogyasztása is. Természetesen a vízháztartás
kérdése komoly jelentőségű a fogyasztás esetében is, amikor a sportoló
- pl. az adott súlycsoportban való indulás érdekében - a versenyt megelőzően
akár jelentős súlytöbblettől is megszabadul.
SZIGETVÁRI BIRKÓZÁS
Legutóbbi frissítés:
A szövetség honlapjának eléréséhez kattints a logora!
ÚTE
Újpesti Torna Egylet
GYERE HOZZÁNK BIRKÓZNI!
Birkózó szakosztályunk várja fiatalok
jelentkezését. Edzések helye: 1044. Budapest,
Megyeri úti UTE stadion birkózó terem Időpontja:
hétfő, szerda, péntek: 16.30 - 18.00-ig Érdeklődni és a szakosztályba jelentkezni lehet:
Katona Sándor szakedzőnél
Tel: 369-7333/27, 272-1272
Fax: 272-1272
Kattints a képre!
MAGYAR BAJNOKOK
Magyar bajnokok névsorához kattints a képre! (Excell XLS-ben)
EURÓPA-BAJNOKOK
A magyar Európa-bajnokok névsorához kattints a képre! (PDF-ben)
Bolgár népi
birkózás -film Indítás: jobbklikk-Play Leállítás: jobbklikk Play-t
kikapcsolni (pipát eltüntetni)